A Magyar-Szerb Kisebbségi Vegyes Bizottság jegyzőkönyvei

A két ország között működő kisebbségi vegyes bizottságot a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élő szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban élő magyar kisebbség jogainak védelméről szóló, Budapesten, 2003. október 21-én aláírt Egyezmény által jött létre. Az egyezmény 16. cikke alapján a Felek kormányközi kisebbségi Vegyes Bizottságot hoznak létre, mely figyelemmel kíséri az Egyezmény rendelkezéseinek megvalósítását. A dokumentum említett cikke azt is kimondja, hogy a bizottságba mindkét fél kormánya azonos számú tagot nevez ki, a nemzeti kisebbségek képviselőinek kötelező részvétele mellett. A Bizottság évente legalább egyszer ülésezik, felváltva a két ország területén, feladatai pedig a két kisebbséggel kapcsolatos időszerű kérdések megvitatása, az Egyezményből eredő kötelezettségek megvalósításának áttekintése és értékelése, valamint ajánlások előterjesztése a kormányok számára az Egyezmény megvalósításával, szükség esetén módosításával kapcsolatban.

A Magyar-Szerb KVB megalakulása óta eddig összesen 5 ülést tartott, az elsőt 2004-ben, az eddig utolsót pedig 2016-ban. Az üléseken az összes jegyzőkönyv elfogadásra és aláírásra került.

Jegyzőkönyv száma KVB ülés helye KVB ülés ideje Letöltés (pdf)

Jegyzőkönyv száma

1

KVB ülés helye

Budapest

KVB ülés ideje

2004. november 30.
Letöltés

Jegyzőkönyv száma

2

KVB ülés helye

Szabadka

KVB ülés ideje

2005. november 10.
Letöltés

Jegyzőkönyv száma

3

KVB ülés helye

Andrevlje

KVB ülés ideje

2009. május 21-22.
Letöltés

Jegyzőkönyv száma

4

KVB ülés helye

Budapest

KVB ülés ideje

2011. június 20.
Letöltés

Jegyzőkönyv száma

5

KVB ülés helye

Szabadka

KVB ülés ideje

2016. április 4.
Letöltés