Nemzeti tanácsi választások Szerbiában
A szerbiai kisebbségek személyi elvű autonómiáját a nemzeti tanácsok jelentik, amelyek (közvetlen) megválasztását a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló 2009-es törvény tette lehetővé.
A kisebbségi választói névjegyzékek központi állami szerv kezelésében vannak, jelöltet pedig a kisebbségi szervezetek, kisebbségi pártok vagy választói csoportok állíthatnak a regisztrált szavazók legkevesebb 1%-ának (az elektori választás esetén min. 20-100 fő) támogatásával. A kisebbségenként egy országos tanács megválasztására négyévente, a többi választástól eltérő napon kerül sor. Szavazni személyesen lehet.
A közvetlen tanácsi választásokat abban az esetben lehet kiírni, ha a legutolsó népszámlálás összesített adatai szerint a csoporttagok legkevesebb 40%-a regisztráltatta magát választóként. 2010-ben 16, 2014-ben 17, 2018-ban 18, 2022-ben pedig már 19 szerbiai kisebbség hívta életre ilyen módon a nemzeti tanácsát. Amennyiben ez a szám kevesebb, ez esetben továbbra is lehetőség van a tanács közvetett, elektorok útján történő létrehozására, amely rendszer 2002-ben került bevezetésre. Az adatbázis a 2010-es, első közvetlen választásoktól tartalmazza az adatokat.
A képviselőket országosan, arányos-listás rendszerben választják a legkevesebb 15, legfeljebb 35 fős tanácsokba (d’Hondt-módszer) mandátumszerzési küszöb nélkül.
Év | Kisebbség | Típus | Választók száma befejezéskor | Megjelentek száma | Érvénytelen szavazatok száma | Érvényes szavazatok száma | Szervezet, jelölők | Sorszám | Név | Képviselő-e? | Kapott érvényes szavazat | Összes mandátum | Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26927 |
Megjelentek száma 15162 |
Érvénytelen szavazatok száma 88 |
Érvényes szavazatok száma 15071 |
Szervezet, jelölők Demokratska unija Albanaca Rahmi Zuljfiju |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 2859 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26927 |
Megjelentek száma 15162 |
Érvénytelen szavazatok száma 88 |
Érvényes szavazatok száma 15071 |
Szervezet, jelölők PARTIJA ZA DEMOKRATSKO DELOVANJE RIZA HALIMI |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 12212 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 24 |
Év 2014 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 35395 |
Megjelentek száma 14108 |
Érvénytelen szavazatok száma 167 |
Érvényes szavazatok száma 13940 |
Szervezet, jelölők „KOALICIONI PËR TË DREJTAT E SHQIPTARËVE – KOALICIJA ZA PRAVA ALBANACA” |
Sorszám 1 |
Név GALIP BEĆIRI |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5788 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 7 |

Sorszám 2 |
Név ARDITA SINANI |

Sorszám 3 |
Név HAMDI FEJZULAHI |

Sorszám 4 |
Név MENTOR NUHIU |

Sorszám 5 |
Név ADEM HASANI |

Sorszám 6 |
Név ĐEMILjE ALITI |

Sorszám 7 |
Név LjULjZIM SAHITI |

Sorszám 8 |
Név Emine Sinani |
Képviselő-e? nem |

Sorszám 9 |
Név Selami Mustafa |

Sorszám 10 |
Név Arbnora Ahmedi |

Sorszám 11 |
Név Ćenan Ferati |

Sorszám 12 |
Név Memet Dalipi |

Sorszám 13 |
Név Sinan Fetahu |

Sorszám 14 |
Név Leonora Veliu Fejzulahu |

Sorszám 15 |
Név Redžep Ljatifi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 5788 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 35395 |
Megjelentek száma 14108 |
Érvénytelen szavazatok száma 167 |
Érvényes szavazatok száma 13940 |
Szervezet, jelölők „NAGIB TAIPI – NAGIB TAIPI“ |
Sorszám 1 |
Név Nagib Taipi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 100 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 0 |

Név Izet Limani |

Név Ajtene Taipi |

Név Mentor Aliti |

Név Ibrahim Malići |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 100 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 35395 |
Megjelentek száma 14108 |
Érvénytelen szavazatok száma 167 |
Érvényes szavazatok száma 13940 |
Szervezet, jelölők DEMOKRATSKA PARTIJA – dr cc NAGIP ARIFI PARTIA DEMOKRATIKE – Dr sc NAGIP ARIFI |
Sorszám 1 |
Név ARBER PAJAZITI |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3017 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |

Név ZEJNI FEJZULLAHI |

Név ELVERE SALIHI |

Név Ćenan Hetemi |

Név Edmond Isufi |

Név Džejlane Jakupi |

Név Naim Salihi |

Név Bejzad Abdullahu |

Név Nedžmije Demiri |

Név Rahim Raimi |

Név Tahir Bilalli |

Név Emsale Jahiji |

Név Vigan Duraku |

Név Bajram Mustafa |

Név Aurora Muharemi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3017 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 35395 |
Megjelentek száma 14108 |
Érvénytelen szavazatok száma 167 |
Érvényes szavazatok száma 13940 |
Szervezet, jelölők KOALICIJA UJEDINjENIH ALBANACA KOALICIONI I SHQIPTARVE TË BASHKUAR |
Sorszám 1 |
Név JONUZ MUSLIU |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4911 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 35395 |
Megjelentek száma 14108 |
Érvénytelen szavazatok száma 167 |
Érvényes szavazatok száma 13940 |
Szervezet, jelölők KOALICIJA UJEDINjENIH ALBANACA KOALICIONI I SHQIPTARVE TË BASHKUAR |
Sorszám 2 |
Név SHUKRI YMERI |

Név ALBIONA IBRAHIMI-REXHEPI |

Név AGON AJETI |

Név MUSLI RASHITI |

Név Hana Emërllahu |

Név Riza Fetahi |

Név Irfan Rahimi |

Név Fatlume Lutfiu |

Név Qani Fejzullahu |

Név Meriton Murtezi |

Név Hafize Shaqiri |

Név Buletin Saqipi |

Név Vaxhid Mehmeti |

Név Merita Sadriu |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 4911 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 35395 |
Megjelentek száma 14108 |
Érvénytelen szavazatok száma 167 |
Érvényes szavazatok száma 13940 |
Szervezet, jelölők ZA BUDUĆNOST ALBANACA U SRBIJI – SEVDAIL ISENI |
Sorszám 1 |
Név Fatmir Sopi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 124 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 35395 |
Megjelentek száma 14108 |
Érvénytelen szavazatok száma 167 |
Érvényes szavazatok száma 13940 |
Szervezet, jelölők ZA BUDUĆNOST ALBANACA U SRBIJI – SEVDAIL ISENI |
Sorszám 2 |
Név Seid Saćipi |

Név Esma Ibiši |

Név Alim Asani |

Név Bastri Misimi |

Név Ganimete Saćipi |

Név Ali Selimi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 124 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36456 |
Megjelentek száma 14274 |
Érvénytelen szavazatok száma 141 |
Érvényes szavazatok száma 14133 |
Szervezet, jelölők ALTERNATIVA PËR NDRYSHIM (APN) – SHQIPRIM ARIFI |
Sorszám 1 |
Név Arber Pajaziti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3723 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |

Név Nezaqete Isahu |

Név Fejran Shemshedini |

Név Vjollca Aliu |

Név Nailje Malja Imami |

Név Dželal Memeti |

Név Demo Beriša |

Név Besa Ismajlji |

Név Fljorentina Rama |

Név Ajtene Ramadani - Berisha |

Név Ahmet Ahmeti |

Név Bashkim Jashari |

Név Rukije Sahiti |

Név Rrezarta Shabani |

Név Valtina Nuhiu |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3723 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36456 |
Megjelentek száma 14274 |
Érvénytelen szavazatok száma 141 |
Érvényes szavazatok száma 14133 |
Szervezet, jelölők PARTIA DEMOKRATIKE – DR. SC. NAGIP ARIFI |
Sorszám 1 |
Név Sali Salihi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |

Név Šemsedin Jahiji |

Név Arđenda Sopi |

Név Ljiridona Iseni |

Név Selver Nuhiji |

Név Ljimon Šaćiri |

Név Lutfije Ibraimi |

Név Nazmi Sulejmani |

Név Haki Memeti |

Név Esra Aliji |

Név Ramadan Selmani |

Név Sedat Selimi |

Név Erdoneta Bećiri |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36456 |
Megjelentek száma 14274 |
Érvénytelen szavazatok száma 141 |
Érvényes szavazatok száma 14133 |
Szervezet, jelölők PARTIA DEMOKRATIKE SHQIPTARE – DR. SC. RAGMI MUSTAFA |
Sorszám 1 |
Név Enver Mehmeti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1725 |

Név Albiona Ibrahimi-Rexhepi |

Név Amir Latifi |

Név Mehmet Hyda |

Név Nora Agushi |

Név Gezim Bajrami |

Név Mumin Bajrami |

Név Hana Emërllahu-Arifi |

Név Astrit Ramizi |

Név Shkurte Asani |

Név Bilal Maliqi |

Név Bujar Ademi |

Név Vjosana Ajdini |

Név Blerta Jahiji |

Név Besnik Emini |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1725 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36456 |
Megjelentek száma 14274 |
Érvénytelen szavazatok száma 141 |
Érvényes szavazatok száma 14133 |
Szervezet, jelölők PARTIA PËR VEPRIM DEMOKRATIK – SHAIP KAMBERI |
Sorszám 1 |
Név Ragmi Mustafi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4719 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |

Név Besim Nasufi |

Név Remzije Rexhepi |

Név Enkel Rexhepi |

Név Lemane Mustafa |

Név Muhamet Mustafa |

Név Agim Hasani |

Név Florije Hida |

Név Haki Kadriu |

Név Kreshnik Fazliu |

Név Arbnora Bilalli |

Név Duan Salihu |

Név Ismet Abazi |

Név Ardita Saqipi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 4719 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36456 |
Megjelentek száma 14274 |
Érvénytelen szavazatok száma 141 |
Érvényes szavazatok száma 14133 |
Szervezet, jelölők SAMI SALIHU – LËVIZJA PËR REFORMA |
Sorszám 1 |
Név Sami Salihu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1223 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |

Név Shpresa Abdullahu |

Név Sherif Avdili |

Név Mandushe Ahmedi - Idrizi |

Név Erxhan Ramadani |

Név Hevzi Ramadani |

Név Hasan Hasani |

Szervezet, jelölők SHOQATA „FORUMI SHQIPTAR PËR ZHVILLIM EKONOMIK NË SERBI“ – MUHARREM SALIHU |
Sorszám 1 |
Név Muharem Saljihu |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 385 |

Név Fljorentina Ram |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 385 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1148 |
Megjelentek száma 446 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 439 |
Szervezet, jelölők Aškalije za bolje sutra - Zijadin Salihi |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1148 |
Megjelentek száma 446 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 439 |
Szervezet, jelölők Aškalije za spas, mir i budućnost |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 225 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1148 |
Megjelentek száma 446 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 439 |
Szervezet, jelölők Zajedno |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 163 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1746 |
Megjelentek száma 582 |
Érvénytelen szavazatok száma 14 |
Érvényes szavazatok száma 567 |
Szervezet, jelölők AŠKALIJE ZA BOLjE SUTRA – ZIJADIN SALIHU |
Sorszám 1 |
Név Zijadin Salihu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 41 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1746 |
Megjelentek száma 582 |
Érvénytelen szavazatok száma 14 |
Érvényes szavazatok száma 567 |
Szervezet, jelölők AŠKALIJE ZA BOLjE SUTRA – ZIJADIN SALIHU |
Sorszám 2 |
Név Nebojša Brkić |

Név Đevahira Đemailji |

Név Skender Aljija |

Név Ramadan Đemailji |

Név Suada Demiri |

Név Seid Krasnići |

Név Sadri Halimi |

Név Sanela Zenuni |

Név Alen Aljija |

Név Ferdi Đemailji |

Név Violeta Zekić |

Név Senan Šaćiri |

Név Adnan Huseini |

Név Sabaheta Đemailji |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 41 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1746 |
Megjelentek száma 582 |
Érvénytelen szavazatok száma 14 |
Érvényes szavazatok száma 567 |
Szervezet, jelölők AŠKALIJE ZA NAPREDAK - ABEDIN TOPLICA - ASHKALI SELAMET - ABEDIN TOPLICA |
Sorszám 1 |
Név Abedin Toplica |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 197 |

Név Stevica Knežev |

Név Marica Dudić |

Név Remzije Toplica |

Név Zelfije Toplica |

Név Jan Grnja |

Név Mara Petrović |

Név Sofija Nakić |

Név Šeremet Asan |

Név Faruk Ahmeti |

Név Agim Bekhajdari |

Név Sandra Martinović |

Név Avduš Baljinca |

Név Mirjeta Toplica |

Név Nermie Demaći |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 197 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1746 |
Megjelentek száma 582 |
Érvénytelen szavazatok száma 14 |
Érvényes szavazatok száma 567 |
Szervezet, jelölők AŠKALIJE, ALI ZAJEDNO – ILjAZ RAMADANOVIĆ |
Sorszám 1 |
Név Iljaz Ramadanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1746 |
Megjelentek száma 582 |
Érvénytelen szavazatok száma 14 |
Érvényes szavazatok száma 567 |
Szervezet, jelölők AŠKALIJE, ALI ZAJEDNO – ILjAZ RAMADANOVIĆ |
Sorszám 2 |
Név Hamdi Jašari |

Név Selvija Ramadanović |

Név Damir Ramadanović |

Név Zoran Polzer |

Név Anifa Milovanović |

Név Nenad Petrović |

Név Hermina Ferhatović |

Név Jeton Prekadini |

Név Beara Ramadanović |

Név Jašar Jašari |

Név Salija Salijević |

Név Vaide Jašari |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1746 |
Megjelentek száma 582 |
Érvénytelen szavazatok száma 14 |
Érvényes szavazatok száma 567 |
Szervezet, jelölők Aškalije: „IDEMO DALjE“ – Afrodita Demir |
Sorszám 1 |
Név Afrodita Demir |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 107 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1746 |
Megjelentek száma 582 |
Érvénytelen szavazatok száma 14 |
Érvényes szavazatok száma 567 |
Szervezet, jelölők Aškalije: „IDEMO DALjE“ – Afrodita Demir |
Sorszám 2 |
Név Erdelj Osman |

Név Pemba Demir |

Név Adžer Demir |

Név Ali Beriša |

Név Kujtim Demir |

Név Marina Radosavljević |

Név Sultan Šabani |

Név Zoran Nikolić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 107 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2708 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 23 |
Érvényes szavazatok száma 1193 |
Szervezet, jelölők „BUDUĆNOST AŠKALIJA“ |
Sorszám 1 |
Név Zulfije Toplica |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 315 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2708 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 23 |
Érvényes szavazatok száma 1193 |
Szervezet, jelölők „BUDUĆNOST AŠKALIJA“ |
Sorszám 2 |
Név Ajnur Toplica |

Név Muhamet Behrami |

Név Ćavit Sejdiju |

Név Luleta Bajrami |

Név Murat Toplica |

Név Miloš Nakić |

Név Kadrija Kamberi |

Név Džemalj Seljmani |

Név Adilje Sejdiju |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 315 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2708 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 23 |
Érvényes szavazatok száma 1193 |
Szervezet, jelölők „ZA POBEDU“ – ERDELj OSMAN |
Sorszám 1 |
Név Erdelj Osman |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 575 |

Név Adam Ramani |

Név Fetija Gaši |

Név Asim Demirovski |

Név Ferida Zejnel |

Név Albert Ramani |

Név Danijela Kostić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 575 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2018 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2708 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 23 |
Érvényes szavazatok száma 1193 |
Szervezet, jelölők „ZA POBEDU“ – ERDELj OSMAN |
Sorszám 12 |
Név Pemba Demir |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 575 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2018 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2708 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 23 |
Érvényes szavazatok száma 1193 |
Szervezet, jelölők AŠKALIJE, ALI ZAJEDNO – ILjAZ RAMADANOVIĆ |
Sorszám 1 |
Név Iljaz Ramadanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 303 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2708 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 23 |
Érvényes szavazatok száma 1193 |
Szervezet, jelölők AŠKALIJE, ALI ZAJEDNO – ILjAZ RAMADANOVIĆ |
Sorszám 2 |
Név Denis Alijević |

Név Fatima Idović |

Név Taljat Šerifi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 303 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 13382 |
Megjelentek száma 8838 |
Érvénytelen szavazatok száma 223 |
Érvényes szavazatok száma 8612 |
Szervezet, jelölők Bugarska nacionalna manjina u Srbiji – Dragoljub Notev |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 474 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 13382 |
Megjelentek száma 8838 |
Érvénytelen szavazatok száma 223 |
Érvényes szavazatok száma 8612 |
Szervezet, jelölők Bugarska zajednica za Evropsku Srbiju-Zoran Petrov |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 2590 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2010 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 13382 |
Megjelentek száma 8838 |
Érvénytelen szavazatok száma 223 |
Érvényes szavazatok száma 8612 |
Szervezet, jelölők DA SE SLOŽIMO – SINIŠA RANĐELOV |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 337 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 13382 |
Megjelentek száma 8838 |
Érvénytelen szavazatok száma 223 |
Érvényes szavazatok száma 8612 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Nebojša Ivanov |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1261 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 13382 |
Megjelentek száma 8838 |
Érvénytelen szavazatok száma 223 |
Érvényes szavazatok száma 8612 |
Szervezet, jelölők LIBERALNA ZAJEDNICA BUGARA |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 392 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 13382 |
Megjelentek száma 8838 |
Érvénytelen szavazatok száma 223 |
Érvényes szavazatok száma 8612 |
Szervezet, jelölők Za Bosilegrad u evropsku Srbiju |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1160 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 13382 |
Megjelentek száma 8838 |
Érvénytelen szavazatok száma 223 |
Érvényes szavazatok száma 8612 |
Szervezet, jelölők ZA NAŠ BOSILEGRAD –VLADIMIR ZAHARIJEV |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 2398 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők „Budućnost u koju verujemo“ – dr Vladica Dimitrov „B?de?e v koeto v?rvame“ – d-r Vladica Dimitrov |
Sorszám 2 |
Név Angel Josifov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2157 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 14 |
Név Angel Josifov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Zoran Petrov / Koalici? na b?lgarite v S?rbi? - Zoran Petrov |
Sorszám 5 |
Név Boža Ivankov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2376 |

Név Dejan Milev |

Név Dragoljub Notev |

Név Ljilja Sokolov |

Név Zoran Gerov |

Név Čedomir Stefanov |

Név Emilija Nikolov |

Név Perica Stojčev |

Név Jovča Vitanov |

Név Božana Davitkov |

Név Darko Đurov |

Név Branislav Vasov |

Név Rozita Veselinov |

Sorszám 16 |
Név Toni Markulev |

Sorszám 17 |
Név Goran Dimitrov |

Sorszám 18 |
Név Suzana Nikolov |

Sorszám 19 |
Név Dr Ivan Stančev |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2157 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 17 |
Név Dimitar Asenov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 13 |
Név Ivan Jordanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Zoran Petrov / Koalici? na b?lgarite v S?rbi? - Zoran Petrov |
Sorszám 3 |
Név Ivana Andrejević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2376 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők DA VRATIMO DOSTOJANSTVO NARODU“ – STEFAN KOSTOV |
Sorszám 2 |
Név Jovica Kostov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1303 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők „Vladimir Zaharijev-To smo mi - od srca, za boljitak sviju nas gde god da smo” „Vladimir Zahari?ev-Tova sme nie - ot s?rce, za po-dobro na vsički nas k?deto i da sme“ |
Sorszám 3 |
Név Ljiljanka Vasilova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4782 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 10 |

Név Ljubinka Milanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Zoran Petrov / Koalici? na b?lgarite v S?rbi? - Zoran Petrov |
Sorszám 2 |
Név Nebojša Ivanov |

Név Nebojša Stojanov |

Név Nevenka Kostadinova |

Név Ranko Stanislavov |

Név Roza Stojimenov |

Név Vinko Stamenov |

Név Tase Ilijev |

Név Metodi Čipev |

Név Valentina Petkov |

Név Stoičko Mitov |

Név Novica Zdravkov |

Név Saša Milanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4782 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 8 |
Név Saša Milanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Zoran Petrov / Koalici? na b?lgarite v S?rbi? - Zoran Petrov |
Sorszám 6 |
Név Tamara Georgiev |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2376 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Zoran Petrov / Koalici? na b?lgarite v S?rbi? - Zoran Petrov |
Sorszám 7 |
Név Aleksandar Igov |

Név Saša Zlatanov |

Név Marina Dončev |

Név Milisav Nikolov |

Név Dušan Tasev |

Név Aleksandra Pejčev |

Név Nikola Jordanov |

Név Dragica Angelov |

Név Aleksandra Momčilov |

Név Sreten Savov |

Név Emil Kolev |

Név Srbijanka Branković |

Név Dalibor Gligorov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2376 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Napred – Sonja Stanulov |
Sorszám 1 |
Név Sonja Stanulov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 359 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Napred – Sonja Stanulov |
Sorszám 2 |
Név Vasil Gelev |

Név Marjan Milanov |

Név Jasmina Todorov |

Név Slaviša Milanov |

Név Slobodan Aleksić |

Név Danijela Apostolov Videnov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 359 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Napred – Sonja Stanulov |
Sorszám 8 |
Név Slavov Goran |

Név Blagoj Vasov |

Név Albena Kotev |

Név Branko Nikolov |

Név Miroslavka Donkov |

Név Miroslav Mladenov |

Név Cvetko Ivanov |

Név Anita Kostov |

Név Dejan Dimitrov |

Név Predrag Dimitrov |

Név Vesna Nikolov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 359 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Zoran Petrov / Koalici? na b?lgarite v S?rbi? - Zoran Petrov |
Sorszám 4 |
Név Siniša Ranđelov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2376 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők „Vladimir Zaharijev-To smo mi - od srca, za boljitak sviju nas gde god da smo” „Vladimir Zahari?ev-Tova sme nie - ot s?rce, za po-dobro na vsički nas k?deto i da sme“ |
Sorszám 5 |
Név Slavčo Vladimirov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4782 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 5 |
Név Slavčo Vladimirov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők „Vladimir Zaharijev-To smo mi - od srca, za boljitak sviju nas gde god da smo” „Vladimir Zahari?ev-Tova sme nie - ot s?rce, za po-dobro na vsički nas k?deto i da sme“ |
Sorszám 9 |
Név Slavica Stojanova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4782 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 9 |
Név Slavica Stojanova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők „Budućnost u koju verujemo“ – dr Vladica Dimitrov „B?de?e v koeto v?rvame“ – d-r Vladica Dimitrov |
Sorszám 3 |
Név Slavica Vasov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2157 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 3 |
Név Slavica Vasov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők DA VRATIMO DOSTOJANSTVO NARODU“ – STEFAN KOSTOV |
Sorszám 1 |
Név Stefan Kostov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1303 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők „Vladimir Zaharijev-To smo mi - od srca, za boljitak sviju nas gde god da smo” „Vladimir Zahari?ev-Tova sme nie - ot s?rce, za po-dobro na vsički nas k?deto i da sme“ |
Sorszám 2 |
Név Stefan Stojkov |

Név Straško Apostolov |

Név Vasko Georgiev |

Név Vladica Dimitrov |

Név Vladimir Zaharijev |

Név Stojadinka Mitov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 1 |
Név Vladimir Zaharijev |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2014 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 14908 |
Megjelentek száma 9870 |
Érvénytelen szavazatok száma 195 |
Érvényes szavazatok száma 9674 |
Szervezet, jelölők Koalicija Bugara u Srbiji - Zoran Petrov / Koalici? na b?lgarite v S?rbi? - Zoran Petrov |
Sorszám 1 |
Név Zoran Petrov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2376 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők DA VRATIMO DOSTOJANSTVO NARODU“ – STEFAN KOSTOV |
Sorszám 3 |
Név Nevenka Kostadinova |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1303 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők DA VRATIMO DOSTOJANSTVO NARODU“ – STEFAN KOSTOV |
Sorszám 4 |
Név Dalibor Georgiev |

Név Vlaiko Askov |

Név Rajka Ivkov |

Név Darko Anačkov |

Név Velin Stoičkov |

Név Deška Georgijev |

Név Rade Ilijev |

Név Mitko Milanov |

Név Valentina Hristova |

Név Aleksandar Dimitrov |

Név Simeon Jordanov |

Név Žaklina Milanov |

Név Vinko Todorov |

Név Miroslav Penević |

Név Silvana Stamenov |

Név Spasko Ivančev |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1303 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 18201 |
Megjelentek száma 10320 |
Érvénytelen szavazatok száma 384 |
Érvényes szavazatok száma 9933 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 19 |
Név Metodi Čipev |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 8630 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2010 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 96656 |
Megjelentek száma 54574 |
Érvénytelen szavazatok száma 362 |
Érvényes szavazatok száma 54154 |
Szervezet, jelölők Bošnjačka kulturna zajednica - BKZ - Muftija Muamer ef. Zukorlić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 26212 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 17 |
Év 2010 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 96656 |
Megjelentek száma 54574 |
Érvénytelen szavazatok száma 362 |
Érvényes szavazatok száma 54154 |
Szervezet, jelölők Bošnjačka lista |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 20225 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2010 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 96656 |
Megjelentek száma 54574 |
Érvénytelen szavazatok száma 362 |
Érvényes szavazatok száma 54154 |
Szervezet, jelölők Bošnjački preporod |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 7717 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 5 |
Név Admir Muratović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 5 |
Név Admir Muratović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 9 |
Név Alma Čolović-Međedović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 9 |
Név Amela Sadović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |

Név Amela Spahić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 3 |
Név Amela Zoranić |

Név Atifa Šaljić |

Név Bajro Gegić |

Név dr Amra Lukarčanin |

Név dr. Sead Šemsović |

Név Dr. Sulejman Ugljanin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 6 |
Név Dženeta Bogućanin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 11 |
Név Edin Đerlek |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 19 |
Név Eldin Jejna |

Név Elvir Eminbegović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 10 |
Név Enes Svraka |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 4 |
Név Enver Gicić |

Sorszám 20 |
Név Galib Gicić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 21 |
Név Selma Hodžić |

Sorszám 22 |
Név Alija Zumberović |

Sorszám 23 |
Név Muamer Smailbegović |

Sorszám 24 |
Név Selma Džinović |

Sorszám 25 |
Név dr Mersudin Salihović |

Sorszám 26 |
Név Rifat Ramović |

Sorszám 27 |
Név Amina Dazdarević-Alić |

Sorszám 28 |
Név Vahid Demirović |

Sorszám 29 |
Név Ibrahim Hasanagić |

Sorszám 30 |
Név Hasna Ziljkić |

Sorszám 31 |
Név Admir Mušović |

Sorszám 32 |
Név Merfid Kamešničanin |

Sorszám 33 |
Név Sadija Hodžić |

Sorszám 34 |
Név Aladin Lotinac |

Sorszám 35 |
Név Emina Fazlić |

Név Esad Džudžo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 2 |
Név Esad Rahić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 10 |
Név Fadil Nikšić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 17 |
Név Fahrudin Đekić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 2 |
Név Fehim Husković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 14 |
Név Fuad Baćićanin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 5 |
Név Hamza Halitović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 3 |
Név Indira Gicić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 13 |
Név Ismet Bihorac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 1 |
Név Jahja Fehratović |

Név Jasmina Nikšić |

Név Ljutvija Balkan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 12 |
Név Mevljuda Melajac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 6 |
Név Misala Pramenković |

Név Smail Alić |

Név Mersija Camović |

Név Rifat Redžović |

Név Melida Aljović |

Név Sead Redžović |

Név Dževad Mujezinović |

Név Meliha Preljević |

Név Ramiz Hamidović |

Név Fahrudin Alagić |

Név Ramiza Karišik |

Név Sabahudin Hajdarević |

Név Ferhan Sejdović |

Név Sabira Hadžiavdić |

Név Kemal Džemić |

Név Rejhana Selmanović |

Név Alibašić Rahim |

Név Enver Biševac |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 1 |
Név Amer Hakić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 2 |
Név Amina Islamović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 3 |
Név Mirsada Tripković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 4 |
Név Armin Zećirović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 5 |
Név Sanela Međedović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 6 |
Név Samir Hanuša |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 7 |
Név Edin Isović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 8 |
Név Adaleta Vatić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 9 |
Név dr Amel Ličina |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 10 |
Név Suad Suljović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 11 |
Név Alma Škrijelj |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 12 |
Név Faris Rebronja |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 13 |
Név Almedina Martinović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 14 |
Név Altin Grbović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 15 |
Név Sadžida Batilović Pepić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 16 |
Név Rahim Džanković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 17 |
Név Faris Krkmišević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 18 |
Név Dalila Kurtagić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 19 |
Név Semir Nicević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „STARI DEDO“ |
Sorszám 20 |
Név Ersin Halilović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 325 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 3 |
Név Misala Pramenković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 1 |
Név Muamer Zukorlić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 8 |
Név Mudžahit Muderizović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 4 |
Név Muhedin Fijuljanin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 16 |
Név Mustafa Baltić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 11 |
Név Mustafa Fetić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 4 |
Név Nadir Dacić |

Név Nazlija Aljušević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 9 |
Név Kemala Kadribašić |

Név Irfan Ćosović |

Név Ajhana Spica |

Név Mensur Zukorlić |

Név R?zo Dem?ć |

Név Anela Šemsović |

Név Senad Ljuca |

Név Emir Bihorac |

Név Sanida Bačevac |

Név Metko Krdžović |

Név Zer?n Kasumov?ć |

Név Nezrina Dolovac |

Név Albin Škrijelj |

Név Mirza Vesnić |

Név Ajla Dazdarević |

Név Nedžad Kršić |

Név Adnan Kajević |

Név Zahida Bibić |

Név Nedim Mehović |

Név Sedad Vejselović |

Név Tamera Hoćanin – Trtovac |

Név Ismet Hadžifejzović |

Név Erkan Hamidović |

Név Alma Nokić |

Név Hamza Eminović |

Név Saniha Džigal |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 13 |
Név prof. dr Fahrudin Mavrić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 11 |
Név prof. dr Hasim Mekić |

Név prof. dr Redžep Škrijelj |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 8 |
Név Sabahudin Hajdarević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők „VAKAT JE – Prof. dr. SAIT KAČAPOR“ |
Sorszám 1 |
Név Sait Kačapor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12017 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 7 |
Név Salih Hot |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 15 |
Név Samina Dazdarević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 7 |
Név Samir Tandir |

Név Sead Šaćirović |

Név Tešrif Šačić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAČKO JEDINSTVO – dr Sulejman Ugljanin“ „ZA BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 3 |
Név Vasvija Gusinac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 19304 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 7 |
Név Zaim Redžepović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 99259 |
Megjelentek száma 35638 |
Érvénytelen szavazatok száma 283 |
Érvényes szavazatok száma 35348 |
Szervezet, jelölők „ZA BOŠNjAKE, SANDžAK I MUFTIJU” „ZA BOŠNJAKE, SANDŽAK I MUFTIJU” |
Sorszám 13 |
Név Zehnija Bulić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 16044 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 14 |
Név Zehnija Bulić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 15 |
Név Alma Čolović-Međedović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 16 |
Név Ljutvija Balkan |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők MATICA BOŠNJAČKA – AKADEMIK MUAMER ZUKORLIĆ MUFTIJA |
Sorszám 17 |
Név Sead Ličina |

Név Sanela Halković |

Név Muamer Suljić |

Név Abid Ćelović |

Név Binasa Sokolović |

Név Safet Smailović |

Név Kemal Sadović |

Név Semrija Smailović |

Név Muzafer Župljanin |

Név Larisa Karaosmanović |

Név Ferid Bulić |

Név Dženis Šaćirović |

Név Džemila Dudić |

Név Zihret Abazi |

Név Safet Hajradinović |

Név Kanita Višnjić |

Név Belmir Mujezinović |

Név Semir Madžgalj |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 20784 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 106326 |
Megjelentek száma 55711 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 55267 |
Szervezet, jelölők SAMOOPREDJELJENJE – dr. Sulejman Ugljanin |
Sorszám 1 |
Név Dr. Sulejman Ugljanin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 22141 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 14 |

Név Dr. Jasmina Curić |

Név Hazbo Mujović |

Név Kenan Hot |

Név Minela Kalender |

Név Prof. dr. Hasim Mekić |

Név Prof. dr. Fahrudin Mavrić |

Név Selma Kučević |

Név Dr. Fuad Baćićanin |

Név Prof. dr. Sead Šemsović |

Név Behija Hadžić |

Név Mirfat Tahirović |

Név Zana Ličina |

Név Dino Lotinac |

Név Hajro Bećirović |

Név Merisa Nuković |

Név Jusuf Sinanović |

Név Dr. Bahrija Kačar |

Név Ismeta Šmaković |

Név Mirsad Ikić |

Név Mirhan Zlatanić |

Név Edita Hasanagić |

Név Edib Kajević |

Név Maida Korać |

Név Mirza Hajdinović |

Név Amina Saračević |

Név Almasa Tafilović |

Név Ibro Fazlić |

Név Ahmedin Škrijelj |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 22141 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2010 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8271 |
Megjelentek száma 3434 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3388 |
Szervezet, jelölők Bunjevačka liga - Buljovčić Stipan, Bunjo |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 238 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8271 |
Megjelentek száma 3434 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3388 |
Szervezet, jelölők Bunjevačka lista za evropsku Srbiju |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 282 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8271 |
Megjelentek száma 3434 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3388 |
Szervezet, jelölők Bunjevačka narodna lista - Branko Pokornić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 426 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8271 |
Megjelentek száma 3434 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3388 |
Szervezet, jelölők Bunjevci za Bunjevce - Nikola Babić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 493 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8271 |
Megjelentek száma 3434 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3388 |
Szervezet, jelölők Jugoslovenski Bunjevci - Blaško Gabrić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 282 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8271 |
Megjelentek száma 3434 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3388 |
Szervezet, jelölők Sad i uvik - samo Bunjevci - mr Suzana Kujundžić Ostojić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1158 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2010 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8271 |
Megjelentek száma 3434 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3388 |
Szervezet, jelölők Savez bačkih Bunjevaca - Mirko Bajić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 509 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők „BUNjEVAČKA LIGA” Branko Tot |
Sorszám 1 |
Név Branko Tot |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 78 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Udruženje građana „Bunjevačko kolo” Sombor, Aleksandar Bošnjak |
Sorszám 1 |
Név Aleksandar Bošnjak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 338 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 4 |
Név Aleksandar Bošnjak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 632 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők SAVEZ BAČKIH BUNjEVACA – Mirko Bajić |
Sorszám 6 |
Név Boris Bajić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 883 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 12 |
Név Boris Bajić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA NARODNA LISTA – Branko Pokornić |
Sorszám 1 |
Név Branko Pokornić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 254 |

Név Dejan Parčetić |

Név Dragan Kopunović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 883 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 6 |
Név Dragan Kopunović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2010 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1135 |
Megjelentek száma 528 |
Érvénytelen szavazatok száma 4 |
Érvényes szavazatok száma 524 |
Szervezet, jelölők Česi zajedno |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 524 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI SRBIJE - dr Jože Sivaček ČEŠI SRBSKA - dr. Jože Siváček |
Sorszám 1 |
Név Prof. dr. Jože Siváček |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 236 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 4 |
Név Anton Stehlik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 6 |
Név Boženka Stavrić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI ZAJEDNO, Štefan Klepaček |
Sorszám 6 |
Név Danijela Jokanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 405 |

Név Davorin Škornjička |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 405 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI SRBIJE - dr Jože Sivaček ČEŠI SRBSKA - dr. Jože Siváček |
Sorszám 6 |
Név Jozef Irović |

Név Svetlana Stoilković |

Név Ferdinand Veselý |

Név Darko Bogosavljević |

Név Jovana Siváček |

Név Václav Sloup |

Név Darko Šovanek |

Név Nenad Laušev |

Név Václav Vávra |

Név Nataša Urošević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 236 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČEŠKA BUDUĆNOST – DAVORIN ŠKORNjIČKA |
Sorszám 1 |
Név Davorin Škornjička |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 9 |
Név Dragana Radović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI SRBIJE - dr Jože Sivaček ČEŠI SRBSKA - dr. Jože Siváček |
Sorszám 5 |
Név Emilija Matijašević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 236 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 8 |
Név Ivana Razumenić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 3 |
Név Ivana Ristić Hubert |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI ZAJEDNO, Štefan Klepaček |
Sorszám 2 |
Név Jaroslav Hoc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 405 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČEŠKA BUDUĆNOST – DAVORIN ŠKORNjIČKA |
Sorszám 2 |
Név Jaroslav Hoc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČESI VOJVODINE, BEOGRADA I ŠUMADIJE – ZA ČEHE CELE SRBIJE / ČEŠI Z VOJVODINY, BĚLEHRADU A ŠUMADIE – PRO ČECHY CELÉHO SRBSKA |
Sorszám 2 |
Név Jozef Irović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 128 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI ZAJEDNO, Štefan Klepaček |
Sorszám 8 |
Név Jozef Mareš |

Név Jozef Škornjička |

Név Ljiljana Stehlik |

Név Vesna Mareš |

Név Blaženka Lonec |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 405 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 1 |
Név Ljiljana Stehlik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI ZAJEDNO, Štefan Klepaček |
Sorszám 3 |
Név Milada Mareš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 405 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI SRBIJE - dr Jože Sivaček ČEŠI SRBSKA - dr. Jože Siváček |
Sorszám 4 |
Név Milan Fürst |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 236 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČESI VOJVODINE, BEOGRADA I ŠUMADIJE – ZA ČEHE CELE SRBIJE / ČEŠI Z VOJVODINY, BĚLEHRADU A ŠUMADIE – PRO ČECHY CELÉHO SRBSKA |
Sorszám 1 |
Név Milan Fürst |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 128 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI ZAJEDNO, Štefan Klepaček |
Sorszám 9 |
Név Milena Bodrožić-Stevanović |

Név Mirjana Pančić Bužek |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 236 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČEŠKA BUDUĆNOST – DAVORIN ŠKORNjIČKA |
Sorszám 3 |
Név Mirjana Pančić Bužek |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 5 |
Név Šiman Irović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI ZAJEDNO, Štefan Klepaček |
Sorszám 1 |
Név Štefan Klepaček |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 405 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 10 |
Név Jozef Irović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 11 |
Név Dragutin Jovanović |

Név Zdenka Frumos |

Név Nenad Jokanović |

Név Igor Irović |

Név Karolina Ninku |

Név Vaclav Šistek |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 405 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČESI VOJVODINE, BEOGRADA I ŠUMADIJE – ZA ČEHE CELE SRBIJE / ČEŠI Z VOJVODINY, BĚLEHRADU A ŠUMADIE – PRO ČECHY CELÉHO SRBSKA |
Sorszám 3 |
Név Jovana Siváčková Veselićová |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 128 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČESI VOJVODINE, BEOGRADA I ŠUMADIJE – ZA ČEHE CELE SRBIJE / ČEŠI Z VOJVODINY, BĚLEHRADU A ŠUMADIE – PRO ČECHY CELÉHO SRBSKA |
Sorszám 4 |
Név Martin Kuželka |

Név Růža Koláčková |

Név Svetlana Stojilkovićová |

Név Ivana Hubertová |

Név Ivana Olujićová |

Név Andrej Kubíček |

Név Doc. dr Jan Krásný |

Név Mirjana Hemunová |

Név Jozef Macháček |

Név Ljubica Irovićová |

Név Jarmila Laníková |

Név Stanislav Krůta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 128 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČEŠKA BUDUĆNOST – DAVORIN ŠKORNjIČKA |
Sorszám 4 |
Név Valentina Simidžija-Hoc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI SRBIJE - dr Jože Sivaček ČEŠI SRBSKA - dr. Jože Siváček |
Sorszám 2 |
Név Vlastenka Krišan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 236 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1271 |
Megjelentek száma 649 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 641 |
Szervezet, jelölők ČESI ZAJEDNO, Štefan Klepaček |
Sorszám 5 |
Név Zdenko Irović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 405 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNICA ČEHA U SRBIJI“/ „ČESKA KOMUNITA V SRBSKU“ |
Sorszám 7 |
Név Zlatko Irović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČEŠKA BUDUĆNOST – DAVORIN ŠKORNjIČKA |
Sorszám 5 |
Név Jaroslav Bodnar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČEŠKA BUDUĆNOST – DAVORIN ŠKORNjIČKA |
Sorszám 6 |
Név Jozef Mareš |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1483 |
Megjelentek száma 867 |
Érvénytelen szavazatok száma 6 |
Érvényes szavazatok száma 858 |
Szervezet, jelölők ČEŠKA BUDUĆNOST – DAVORIN ŠKORNjIČKA |
Sorszám 7 |
Név Sonja Bužek |

Név Darko Hubert |

Név Bojana Krišan Njemoga |

Név Ivana Dolovac |

Név Jaroslav Kral |

Név Alen Kuželka |

Név Adrijana Zajc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1549 |
Megjelentek száma 696 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 684 |
Szervezet, jelölők Budućnost |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 411 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2010 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1549 |
Megjelentek száma 696 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 684 |
Szervezet, jelölők Egipćani ali zajedno |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 273 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 1 |
Név Agim Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „EGIPĆANI ZA MIR, STABILNOST I PROSPERITET U SRBIJI AGIM AJRA“ |
Sorszám 1 |
Név Agim Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 3 |
Név Aleksandra Demir |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 9 |
Név Asllan Bajrami |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 4 |
Név Baškim Ajra |

Név Besim Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2010 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 876 |
Megjelentek száma 675 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 673 |
Szervezet, jelölők Helenizam uz Srpstvo - Vera Jeftimijades Jobst |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 233 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 876 |
Megjelentek száma 675 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 673 |
Szervezet, jelölők Volim te - SaGaPo, Smederevo - Srbija (SaGaPo - Srpsko-Grčko Prijateljstvo) Petar Rodifcis - Nađ |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 440 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 15 |
Név Aleksandra Najdenov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „I GRCI SU GRAĐANI SRBIJE” |
Sorszám 1 |
Név Apolon Savanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 94 |

Név Bojan Lukić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Sa Ga Po – Srpsko Grčko Prijateljstvo”, Rodifcis-Nađ Petar |
Sorszám 3 |
Név Bojan Lukić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 307 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Kalimera Srbijo-Grci i potomci”, dr Christos Aleksopoulos |
Sorszám 1 |
Név Christos Aleksopoulos |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 101 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Zajednica Grka Srbije Elefterios Venizelos - Beograd Papadopulos Dimitrios |
Sorszám 1 |
Név Dimitrios Papadopulos |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 119 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 6 |
Név Jasmina Rodifcis-Nađ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 12 |
Név Jelena Selimović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Grci Srbije – Vasilios Provelegkos |
Sorszám 7 |
Név Jelena Vujić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 897 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 3 |
Név Katarina Kodžas-Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Sa Ga Po – Srpsko Grčko Prijateljstvo”, Rodifcis-Nađ Petar |
Sorszám 2 |
Név Katarina Kodžas-Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 307 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Grci Srbije – Vasilios Provelegkos |
Sorszám 3 |
Név Ljiljana Manojlović |

Név Maja Grujić |

Név Milena Jovičin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 897 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 9 |
Név Milena Lazić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 5 |
Név Miloš Jovanović |

Név Nikolas Provelegkos |

Név Pavle Vujasić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 345 |
Megjelentek száma 156 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 153 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 1 |
Név Josip Češljar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 153 |

Név Anita Šalbot |

Név Zlatko Sabo |

Név Paulina Poljak Bicok |

Név Geza Poljak |

Név Pal Mesaroš |

Név Andrea Beata Bicok |

Név Duško Kenđur |

Név Zlatko Šalbot |

Név Paulina Maluckov |

Név Andrija Kenđur |

Név Gustav Češljar |

Név Ida Vilovski |

Név Andrija Poljak |

Név Ermina Vilovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 153 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 26 |
Név Ábrahám Csilla |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 6 |
Név Ábrahám Lívia |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 31 |
Név Ádám Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 6 |
Név Adankó Angéla |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 19 |
Név Agócs Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |

Név Agyánszki Arnold |

Név Agyánszki Imelda |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 4 |
Név Almásy Szilárd |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 12 |
Név Ancsány György |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 11 |
Név Antal Szilárd |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 21 |
Név Árokszállási Stamenković Márta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2203 |
Megjelentek száma 1404 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1388 |
Szervezet, jelölők Podunavski Nemci Vojvodine - Wahlliste der Donauschwaben in Wojwodina |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 409 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2203 |
Megjelentek száma 1404 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1388 |
Szervezet, jelölők Zajedno za jedinstvo Nemačke nacionalne manjine Srbije |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 979 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKI NEMCI VOJVODINE - DONAUSCHWABEN IN WOJWODINA |
Sorszám 2 |
Név Ana Kovač |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 269 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők Nemačka lista – Rudolf Vajs, Deutsche Liste – Rudolf Weiss |
Sorszám 3 |
Név Andrijana Bauer Živković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 210 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 6 |
Név Andrijana Bauer Živković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 1 |
Név Anton Beck |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 564 |

Szervezet, jelölők PODUNAVSKE NEMICE I NEMCI, SVI ZAJEDNO – DONAUSCHWÄBINNEN UND SCHWABEN, ALLE ZUSAMMEN! |
Sorszám 1 |
Név Dr. Radmila Wilma Getmann |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 211 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKI NEMCI VOJVODINE - DONAUSCHWABEN IN WOJWODINA |
Sorszám 3 |
Név Đula Bihner |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 269 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Grupa građana Roma Srbije - Dragiša Todorović |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 2654 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Internacionalna Romska Unija Srbije Za bolje Sutra-Melače detarjače - Novica Mitić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 653 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Romi Srbije - Memišević - Milanović |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 263 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Romi za evropsku Srbiju |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 13583 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Romska lista za centralnu Srbiju - Nikolić Božidar |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Romska partija Srđan Šajn |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 2126 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Romski glas ZA Evropu |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1178 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Savez društava Roma pčinjsko jablanički okrug - "Novi romski pokret" - Nenad Tairović |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 4556 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Ujedinjeni Romi - Miša Stojkov - Milan Nikolić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 631 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 56076 |
Megjelentek száma 30811 |
Érvénytelen szavazatok száma 547 |
Érvényes szavazatok száma 30255 |
Szervezet, jelölők Vojvođanska romska lista - Petar Nikolić |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 4135 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 17 |
Név Aleksandar Balinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |

Név Aleksandar Radulović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 2 |
Név Amet Arifi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 3 |
Név Ana Saćipović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 29 |
Név Božidar Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMSKI GLAS ZA EVROPU” |
Sorszám 3 |
Név Branislav Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2668 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 13 |
Név Dalibor Nakić |

Név Danijela Tadić |

Név Dejan Vlajković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Pravda i istina za svakog Roma Tane Kurtić |
Sorszám 2 |
Név Dejan Živković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1849 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 30 |
Név Dobrila Đin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 20 |
Név Dragan Đorđević |

Név Dragan Krstić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők SAVEZ DRUŠTAVA ROMA REPUBLIKE SRBIJE - SLOŽNO I ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA ROMA“ |
Sorszám 1 |
Név Nenad Tairović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 817 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 5 |
Név Dragan Ristić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2010 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17417 |
Megjelentek száma 9484 |
Érvénytelen szavazatok száma 159 |
Érvényes szavazatok száma 9321 |
Szervezet, jelölők Jedinstvo - Unirea, dr. Valeriu Pintor |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1381 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17417 |
Megjelentek száma 9484 |
Érvénytelen szavazatok száma 159 |
Érvényes szavazatok száma 9321 |
Szervezet, jelölők Nezavisni Rumuni - Românii Independen?i Arhimandrit Longhin Peruca Munćan |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 776 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17417 |
Megjelentek száma 9484 |
Érvénytelen szavazatok száma 159 |
Érvényes szavazatok száma 9321 |
Szervezet, jelölők Rumunsko jedinstvo za evropsku budućnost - Daniel Petrović Unitate Romăneascâ Pentru Un Viitor European – Daniel Petrovici |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 4487 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2010 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17417 |
Megjelentek száma 9484 |
Érvénytelen szavazatok száma 159 |
Érvényes szavazatok száma 9321 |
Szervezet, jelölők Ujedinjeni Rumuni - Raša Todorel |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 576 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17417 |
Megjelentek száma 9484 |
Érvénytelen szavazatok száma 159 |
Érvényes szavazatok száma 9321 |
Szervezet, jelölők Ujedinjeni Rumuni iz Srbije – Vasile Barbu - Unirea Românilor din Serbia- Vasile Barbu |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 664 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17417 |
Megjelentek száma 9484 |
Érvénytelen szavazatok száma 159 |
Érvényes szavazatok száma 9321 |
Szervezet, jelölők Zajednica Rumuna u Srbiji - Comunitatea Romanilor din Serbia |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1437 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők ČAST I DOSTOJANSTVO! ZA RUMUNE – DANIEL PETROVIĆ - CINSTE ?I DEMNITATE! PENTRU ROMÂNI – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 6 |
Név Alexandra Ranković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2603 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 9 |
Név Ani?oara ?ăran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |

Szervezet, jelölők Sve Za Otadžbinu - Jonel Omoran Totul Pentru Ţară - Ionel Omoran |
Sorszám 1 |
Név Ionel Omoran |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 245 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők „INICIJATIVA RUMUNA IZ SRBIJE” - Bojan Barbucić „INITIATIVA ROMANILOR DIN SERBIA” - Bojan Barbucić |
Sorszám 1 |
Név Bojan Barbucić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 653 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNICA RUMUNA – STEVAN MIHAJLOV COMUNITATEA ROMÂNILOR – STEVAN MIHAILOV |
Sorszám 5 |
Név Daniel Magdu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1588 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 1 |
Név Daniel Petrovici |

Szervezet, jelölők NEZAVISNI RUMUNI SRBIJE – dr Dorinel Stan ROMÂNII INDEPENDENŢI DIN SERBIA – Dr. Dorinel Stan |
Sorszám 2 |
Név Daniel Ungur |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 652 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 4 |
Név Daniel Magdu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 11 |
Név Dorel Čebzan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2010 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8562 |
Megjelentek száma 4801 |
Érvénytelen szavazatok száma 77 |
Érvényes szavazatok száma 4724 |
Szervezet, jelölők Matica rusinska - Ruska matka |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 531 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8562 |
Megjelentek száma 4801 |
Érvénytelen szavazatok száma 77 |
Érvényes szavazatok száma 4724 |
Szervezet, jelölők Rusinska demokratska stranka - Za narod svoj |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 449 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8562 |
Megjelentek száma 4801 |
Érvénytelen szavazatok száma 77 |
Érvényes szavazatok száma 4724 |
Szervezet, jelölők Rusinska liga Olena Papuga - Ruska li?a Olena Papu?a |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1206 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8562 |
Megjelentek száma 4801 |
Érvénytelen szavazatok száma 77 |
Érvényes szavazatok száma 4724 |
Szervezet, jelölők Rusinska omladina - Saša Paljenkaš |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 360 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8562 |
Megjelentek száma 4801 |
Érvénytelen szavazatok száma 77 |
Érvényes szavazatok száma 4724 |
Szervezet, jelölők Sremačka lista - Srimska l?stina |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 476 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8562 |
Megjelentek száma 4801 |
Érvénytelen szavazatok száma 77 |
Érvényes szavazatok száma 4724 |
Szervezet, jelölők Zajedno za Rusine - Slavko Rac "V?dno za Rusnacoh" - Slavko Rac |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1702 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők MLADI IMAJU PREDNOST – ????? ??? ?????????? |
Sorszám 1 |
Név Boris Fejdi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 199 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 1 |
Név Borislav Sakač |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők BITI I OSTATI RUSIN – OLENA PAPUGA – ??? ? ????? ?????? – ????? ?????? |
Sorszám 2 |
Név Dejan Zahorjanski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 579 |

Név Đura Vinaji |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 579 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Za Ruski Krstur - Željko Kovač” - „Za Ruski Kerestur - Žel?ko Kovač” |
Sorszám 2 |
Név Gabrijela Sajanković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 526 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „RUSINSKA LIGA” OLENA PAPUGA - „RUSKA LI?A” OLENA PAPU?A |
Sorszám 2 |
Név Helena Pašo Pavlovič |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 634 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 2 |
Név Jakim Vinaji |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 573 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 6 |
Név Jelena Sivč |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 2 |
Név Joakim Rac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők I MI SMO RUSINKE/ ?????? – ? ?? ??????? / ??????? |
Sorszám 1 |
Név Nataša Makaji-Mudroh |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 129 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Zajedno za Rusine - Slavko Rac” - „V?dno za Rusnacoh - Slavko Rac” |
Sorszám 4 |
Név Jovgen Mudri |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 806 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „JA RUSIN” "? RUSNAK” |
Sorszám 1 |
Név Julijan Kovač |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 468 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 3 |
Név Marina Dudaš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 573 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 9 |
Név Marina Džudžar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2010 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 32657 |
Megjelentek száma 15288 |
Érvénytelen szavazatok száma 194 |
Érvényes szavazatok száma 15092 |
Szervezet, jelölők Matica Slovačka - Za Slovački Identitet Matica Slovenská - Za Slovenskosť |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 3375 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2010 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 32657 |
Megjelentek száma 15288 |
Érvénytelen szavazatok száma 194 |
Érvényes szavazatok száma 15092 |
Szervezet, jelölők Nova Slovačka Stranka – Nová Slovenská Strana |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 811 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 32657 |
Megjelentek száma 15288 |
Érvénytelen szavazatok száma 194 |
Érvényes szavazatok száma 15092 |
Szervezet, jelölők Slovaci zajedno - Ana Tomanova Makanova |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 9010 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2010 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 32657 |
Megjelentek száma 15288 |
Érvénytelen szavazatok száma 194 |
Érvényes szavazatok száma 15092 |
Szervezet, jelölők Slovačka liga - Slovenska liga |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 686 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 32657 |
Megjelentek száma 15288 |
Érvénytelen szavazatok száma 194 |
Érvényes szavazatok száma 15092 |
Szervezet, jelölők Slovenska strana |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1210 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 5 |
Név Ana Boldocki-Ilić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 13 |
Név Ana Horvatova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 5 |
Név Ana Hrćan-Leskovac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 9 |
Név Ana Huđanova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 3 |
Név Ana Huđanova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 1 |
Név Ana Tomanova Makanova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 2 |
Név Branislav Kulik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 14 |
Név Branislav Slivka |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 4 |
Név Hviezdoslav Čmelik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 7 |
Név Ana Kocjan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 400 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 3 |
Név Anica Sabo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 400 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2128 |
Megjelentek száma 607 |
Érvénytelen szavazatok száma 5 |
Érvényes szavazatok száma 602 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 8 |
Név Anica Sabo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 602 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2010 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2729 |
Megjelentek száma 1657 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 1640 |
Szervezet, jelölők Galicijani - Galičani |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 69 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2729 |
Megjelentek száma 1657 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 1640 |
Szervezet, jelölők Grupa građana - Dalibor Pjekni |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 98 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2729 |
Megjelentek száma 1657 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 1640 |
Szervezet, jelölők Kalina - Petar Zakamarok |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 157 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2729 |
Megjelentek száma 1657 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 1640 |
Szervezet, jelölők Kolomejka Sremska Mitrovica Ana Ljahović |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 264 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2729 |
Megjelentek száma 1657 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 1640 |
Szervezet, jelölők PRAVDA |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 291 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2729 |
Megjelentek száma 1657 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 1640 |
Szervezet, jelölők Proleće - Vesna |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 354 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2729 |
Megjelentek száma 1657 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 1640 |
Szervezet, jelölők Ukrajinska lista - za budućnost |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 407 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „TVOJ NAROD, TVOJ GLAS – ZAJEDNO ZA UKRAJINCE – MIROSLAV HOČAK“ |
Sorszám 3 |
Név Angela Fajsi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 280 |

Név Bogdan Hemun |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 280 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők „PRAVDA” - DALIBOR PJEKNI |
Sorszám 1 |
Név Dalibor Pjekni |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 74 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SENjUK“ – IVAN KUZMA |
Sorszám 4 |
Név Dalibor Pjekni |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SENjUK“ – IVAN KUZMA |
Sorszám 3 |
Név Filip Pronek |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők KOLOMEJKA - NIKOLA LjAHOVIĆ |
Sorszám 2 |
Név Igor Šćurk |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 213 |

Név Ivan Kuzma |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők SENjUK - Mihajlo Letvenčuk |
Sorszám 4 |
Név Jaroslav Kuleba |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 480 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők SENjUK - Mihajlo Letvenčuk |
Sorszám 2 |
Név Jozo Sapun |

Név Mihajlo Letvenčuk |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 480 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Autentični Vlasi - Dragoljub Firulović |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 153 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Lista za Vlahe u Srbiji - Centar za ljudska prava i interetničku toleranciju - Bor - Slobodan Đurđević |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 157 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Ujedinjeni Vlasi - Dragan Balašević |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1519 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Vlasi opštine Zaječar - Miodrag Marković |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 577 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Vlasi u evropskoj Srbiji - Neli Đorđević |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1387 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Vlasi u Srbiji - Svoji na svome |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 205 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Vlasi za evropsku Srbiju - prim. dr. Siniša Čelojević |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 1916 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU - SRBIJA ZA VLAHE, MILETIĆ MIHAJLOVIĆ - TIĆA |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 3414 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2010 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 28081 |
Megjelentek száma 13091 |
Érvénytelen szavazatok száma 148 |
Érvényes szavazatok száma 12943 |
Szervezet, jelölők Zajednica Vlaha Srbije - dr. Predrag Balašević |
Sorszám |
Név |
Képviselő-e? |
Kapott érvényes szavazat 3615 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 20 |
Név Bojana Dlbokić Dubočanin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 11 |
Név Dalibor Orsovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 2 |
Név Dalibor Orsovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 14 |
Név Danijel Stojanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 9 |
Név Devica Čenaković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 19 |
Név Đorđe Milenković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevci - mr Suzana Kujundžić Ostojić |
Sorszám 3 |
Név Kata Kuntić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 610 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 11 |
Név Kata Kuntić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők SAVEZ BAČKIH BUNjEVACA – Mirko Bajić |
Sorszám 5 |
Név Ksenija Stojičić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 883 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 6 |
Név Ksenija Vuković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 632 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 3 |
Név Marija Brdarić |

Név Svetlana Babić |

Név Slobodan Kovačević |

Név Suzana Nikolić |

Név Franjo Šarčević |

Név Bojana Jelić |

Név Marija Buljovčić |

Név Branka Antunić |

Név Branko Cvijan |

Név Filip Babić |

Név Ines Kopunović Petrović |

Név Nikola Miković |

Név Miroslava Drvar |

Név Dragutin Korponaić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 883 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevačka matica – Marko Marjanušić |
Sorszám 1 |
Név Marko Marjanušić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 247 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők „I BUNjEVCI SU GRAĐANI SRBIJE”- MIRJANA SAVANOV |
Sorszám 1 |
Név Mirjana Savanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők SAVEZ BAČKIH BUNjEVACA – Mirko Bajić |
Sorszám 1 |
Név Mirko Bajić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 883 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevci - mr Suzana Kujundžić Ostojić |
Sorszám 5 |
Név Antun Romić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 610 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevci - mr Suzana Kujundžić Ostojić |
Sorszám 6 |
Név Ružica Parčetić |

Név Mirko Babičković |

Név Miodrag Kujundžić |

Név Marija Šamu |

Név Ivan Bošnjak |

Név prim. dr Vlado Babić |

Név Ruža Josić |

Név dr Aleksandar Raič |

Név Stipan Budimčević |

Név Vesna Takač |

Név Jasna Buljovčić |

Név prof. dr Nataša Branković |

Név Josip Bošnjak |

Név Branislav Pejić Gavran |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 610 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA NARODNA LISTA – Branko Pokornić |
Sorszám 2 |
Név Nevenka Bašić Palković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA NARODNA LISTA – Branko Pokornić |
Sorszám 3 |
Név Svetlana Mormer |

Név Stevan Bešlić |

Név Sanela Tumbas |

Név Magda Benčik Badić |

Név Ivan Lazić |

Név Marija Kolar |

Név Perica Vujević |

Név Marko Beretić |

Név Kata Kumer |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevačka matica – Marko Marjanušić |
Sorszám 2 |
Név Tamara Babić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 247 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevačka matica – Marko Marjanušić |
Sorszám 3 |
Név Mijo Mandić |

Név Andrija Peić Tukuljac |

Név Dragoljub Poljaković |

Név Jadranka Tikvicki |

Név Zvonimir Stantić |

Név Stipan Rogić |

Név Đurđica Skenderović |

Név Lazar Jaramazović |

Név Ivan Skenderović |

Név Branka Marki |

Név Stipan Šarčević |

Név Gavro Radnić |

Név Ivana Dulić |

Név Bartul Vojnić Hajduk |

Név Tomislav Kopunović |

Név Marija Bošnjak |

Név Zoran Gabrić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 247 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők „I BUNjEVCI SU GRAĐANI SRBIJE”- MIRJANA SAVANOV |
Sorszám 2 |
Név Velibor Mačković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők „I BUNjEVCI SU GRAĐANI SRBIJE”- MIRJANA SAVANOV |
Sorszám 3 |
Név Stevan Rajnović |

Név Vesna Berta |

Név Slavica Pokornić |

Név Goran Nimčević |

Név Larisa Godar |

Név Zlatko Milodanović |

Név Andreja Stanković |

Név Danijel Horvacki |

Név Marinko Vuković |

Név Jelena Iršević |

Név Ruža Juhas |

Név Marijan Bašić |

Név Natalija Horvat |

Név Saša Antunović |

Név Nataša Nikolić |

Név Ljubica Bašić |

Név Kristina Stipančević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKI KULTURNI CENTAR – BUNjEVAČKI GLAS ZA SVE NAS - PROF. DR ETELA JERINKIĆ |
Sorszám 2 |
Név Miroslav Vojnić Hajduk |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 137 |

Név Nikola Vizin |

Név Slavica Saulić |

Név Zora Krmpotić |

Név Dobrica Iršević |

Név Jasna Radonić |

Név Jelena Vukčević |

Név Pajo Tikvicki |

Név Ivana Tumbas |

Név Nevenka Dulić |

Név Božidar Rudić |

Név Jelena Kopilović |

Név Blaženka Mandić |

Név Pere Ivković Ivandekić |

Név Mirjana Vojnić Hajduk |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 137 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők „BUNjEVAČKA LIGA” Branko Tot |
Sorszám 2 |
Név Bela Ivić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 78 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők „BUNjEVAČKA LIGA” Branko Tot |
Sorszám 3 |
Név Marina Španović |

Név Emil Dulić |

Név Vladimir Mandić |

Név Branka Bogojević |

Név Nebojša Stipančević |

Név Davor Buljovčić |

Név Mirta Ištvanović |

Név Marija Dulić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 78 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 2 |
Név Mirko Bajić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Udruženje građana „Bunjevačko kolo” Sombor, Aleksandar Bošnjak |
Sorszám 3 |
Név Marija Brdarić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 338 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Udruženje građana „Bunjevačko kolo” Sombor, Aleksandar Bošnjak |
Sorszám 4 |
Név Milan Matarić |

Név Pavle Blesić |

Név Ilonka Bogišić |

Név Antun Fratrić |

Név Antun Knezi |

Név Marija Bojanin |

Név Ivan Jurišić |

Név Mr Đuro Bošnjak |

Név Ivan Vuković |

Név Jolanka Ivanić |

Név Ivan Matarić |

Név Josip Kulić |

Név Estera Bošnjak |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 338 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 10 |
Név Miroslav Vojnić Hajduk |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevci - mr Suzana Kujundžić Ostojić |
Sorszám 2 |
Név Nikola Babić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 610 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA STRANKA-SRĐAN EVETOVIĆ |
Sorszám 4 |
Név Vojislav Orčić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 436 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA STRANKA-SRĐAN EVETOVIĆ |
Sorszám 5 |
Név Stipan Ćakić |

Név Ljiljana Tot |

Név Zdravko Lacić |

Név Marija Milodanović |

Név Igor Suknović |

Név Vince Evetović |

Név Helena Suljić |

Név Nataša Bačić |

Név Alisa Miranović |

Név Ivan Vojnić |

Név Ivan Dulić |

Név Dajana Suknović |

Név Aleksandra Vojnić Tunić |

Név Stipan Vojnić Tunić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 436 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 4 |
Név Nikola Babić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 5 |
Név Nikola Žuljević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 632 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 1 |
Név Prim. dr Vlado Babić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 632 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKI KULTURNI CENTAR – BUNjEVAČKI GLAS ZA SVE NAS - PROF. DR ETELA JERINKIĆ |
Sorszám 1 |
Név Prof.dr Etela Jerinkić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 137 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA STRANKA-SRĐAN EVETOVIĆ |
Sorszám 3 |
Név Renata Babić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 436 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 5 |
Név Sandra Iršević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA STRANKA-SRĐAN EVETOVIĆ |
Sorszám 1 |
Név Srđan Evetović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 436 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők SAVEZ BAČKIH BUNjEVACA – Mirko Bajić |
Sorszám 4 |
Név Stanislava Lutkić |

Név Stela Bukvić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 883 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 9 |
Név Stela Bukvić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők Bunjevci - mr Suzana Kujundžić Ostojić |
Sorszám 1 |
Név Suzana Kujundžić Ostojić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 610 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 14 |
Név Jadranka Tikvicki |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 15 |
Név Siniša Tikvicki |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 16 |
Név Antun Romić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 17 |
Név Ksenija Stojičić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 18 |
Név Željko Šuput |

Név Tihomir Vrbanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 610 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 8 |
Név Tihomir Vrbanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8634 |
Megjelentek száma 3246 |
Érvénytelen szavazatok száma 38 |
Érvényes szavazatok száma 3205 |
Szervezet, jelölők BUNjEVAČKA STRANKA-SRĐAN EVETOVIĆ |
Sorszám 2 |
Név Veljko Vojnić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 436 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők BUNjEVCI ZAJEDNO |
Sorszám 3 |
Név Veljko Vojnić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1355 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 7 |
Név Josip Parčetić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 632 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 8 |
Név Antun Fratrić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 632 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7849 |
Megjelentek száma 2022 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 1987 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE GRAĐANA „BUNjEVAČKO KOLO“ SOMBOR |
Sorszám 9 |
Név Stojica Matarić |

Név Mihajlo Vuković |

Név Josip Ostrogonac |

Név Antun Raič |

Név Zlata Marković |

Név Kata Vranić |

Név Jelena Čekić |

Név Goran Fratrić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 632 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „EGIPĆANI ZA MIR, STABILNOST I PROSPERITET U SRBIJI AGIM AJRA“ |
Sorszám 2 |
Név Besim Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 6 |
Név Besime Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA |
Sorszám 4 |
Név Danijel Ramadanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 106 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA |
Sorszám 5 |
Név Sara Ramadanović |

Név Milorad Matić |

Név Marko Alić |

Név Olga Matić |

Név Stefan Pendov |

Név Taljat Ramadanović |

Név Violeta Mirković |

Név Ramadan Salijević |

Név Hajdar Demirovski |

Név Alisa Osman |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 106 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „EGIPĆANI ZA MIR, STABILNOST I PROSPERITET U SRBIJI AGIM AJRA“ |
Sorszám 4 |
Név Besime Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA |
Sorszám 2 |
Név Ćemal Maneva |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 106 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA |
Sorszám 3 |
Név Danira Ramadanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 106 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 10 |
Név Džemailj Duda |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők TI BIRAŠ SVOJU BUDUĆNOST |
Sorszám 1 |
Név Emin Zejnulahu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 684 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők TI BIRAŠ SVOJU BUDUĆNOST |
Sorszám 2 |
Név Idriz Zikolaj |

Név Isak Fetahi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 6 |
Név Jasmina Osmani |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 1 |
Név Kujtim Demir |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 11 |
Név Dževrija Kadroli |

Név Tahir Krueziu |

Név Dorđe Dukić |

Név Ivana Bimbašić |

Név Nataša Šević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők TI BIRAŠ SVOJU BUDUĆNOST |
Sorszám 5 |
Név Mirsad Fejzula |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 684 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők DA SE ZNAMO Nezir Keljmendi |
Sorszám 3 |
Név Sevrija Fejzula |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 79 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők DA SE ZNAMO Nezir Keljmendi |
Sorszám 4 |
Név Samir Keljmendi |

Név Agron Hasani |

Név Mirsada Fejzula |

Név Pakize Keljmendi |

Név Nezir Keljmendi |

Név Šadije Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „EGIPĆANI ZA MIR, STABILNOST I PROSPERITET U SRBIJI AGIM AJRA“ |
Sorszám 3 |
Név Šadije Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 7 |
Név Besim Gaši |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 8 |
Név Snežana Osmani |

Név Adem Osmani |

Név Suzana Alija |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők DA SE ZNAMO Nezir Keljmendi |
Sorszám 2 |
Név Sali Memeti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 79 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 4 |
Név Saša Kostić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 5 |
Név Sead Demir |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „EGIPĆANI ZA MIR, STABILNOST I PROSPERITET U SRBIJI AGIM AJRA“ |
Sorszám 5 |
Név Baškim Ajra |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „EGIPĆANI ZA MIR, STABILNOST I PROSPERITET U SRBIJI AGIM AJRA“ |
Sorszám 6 |
Név Besnik Ajra |

Név Šuhrete Ajra |

Név Ahmet Beriša |

Név Ali Salihi |

Név Afrim Halili |

Név Svetozar Todorović |

Név Ganimete Avdulahi |

Név Dijamanta Salihi |

Név Ivan Živković |

Név Emran Beriša |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA |
Sorszám 1 |
Név Seladin Osman |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 106 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők „ESNAF“ – KUJTIM DEMIR |
Sorszám 2 |
Név Seladin Osman |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 946 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 8 |
Név Šerife Fetahi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1865 |
Megjelentek száma 494 |
Érvénytelen szavazatok száma 17 |
Érvényes szavazatok száma 477 |
Szervezet, jelölők „ZA JOŠ BOLjU BUDUĆNOST” - Agim Ajra |
Sorszám 7 |
Név Šuhrete Ajra |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 292 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők TI BIRAŠ SVOJU BUDUĆNOST |
Sorszám 6 |
Név Šefka Neziri |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 684 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3893 |
Megjelentek száma 2199 |
Érvénytelen szavazatok száma 25 |
Érvényes szavazatok száma 2174 |
Szervezet, jelölők TI BIRAŠ SVOJU BUDUĆNOST |
Sorszám 7 |
Név Hisen Hodići |

Név Menesi Kodroli |

Név Veton Zorjani |

Név Muamet Šabanovski |

Név Sanije Krasnići |

Név Idaver Krasnići |

Név Fehmi Aliti |

Név Špresa Gaši |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 684 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „I GRCI SU GRAĐANI SRBIJE” |
Sorszám 2 |
Név Sofija Savanov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 94 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „I GRCI SU GRAĐANI SRBIJE” |
Sorszám 3 |
Név Branka Elek |

Név Aleksandar Savanov |

Név Aleksandar Rajnović |

Név Olgica Pađen |

Név Miroslav Proročić |

Név Ružica Nikolić |

Név Saša Gredeljević |

Név Nebojša Mijatović |

Név Antonija Čuković |

Név Darko Papić |

Név Mišo Guljaš |

Név Davor Skenderović |

Név Ana Bukvić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 94 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Sa Ga Po – Srpsko Grčko Prijateljstvo”, Rodifcis-Nađ Petar |
Sorszám 1 |
Név Petar Rodifcis-Nađ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 307 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 2 |
Név Petar Rodifcis-Nađ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Sa Ga Po – Srpsko Grčko Prijateljstvo”, Rodifcis-Nađ Petar |
Sorszám 4 |
Név Miloš Jovanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 307 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Sa Ga Po – Srpsko Grčko Prijateljstvo”, Rodifcis-Nađ Petar |
Sorszám 5 |
Név Jasmina Rodifcis-Nađ |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 307 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Sa Ga Po – Srpsko Grčko Prijateljstvo”, Rodifcis-Nađ Petar |
Sorszám 6 |
Név Radomir Milovanović |

Név Radisav Lukić |

Név Senad Kostandinidis - Sefer |

Név Mirjana Ćosić |

Név Milutin Šaljić |

Név Milovan Cvetković |

Név Dragan Nikolić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 307 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Kalimera Srbijo-Grci i potomci”, dr Christos Aleksopoulos |
Sorszám 2 |
Név Lenka Ateljević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 101 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők „Kalimera Srbijo-Grci i potomci”, dr Christos Aleksopoulos |
Sorszám 3 |
Név Jovan Brakus |

Név Toplica Dimić |

Név Jelena Petrušević |

Név Saša Trajković |

Név Ratko Đorđević |

Név Radmila Drenjaković |

Név Dragoslav Pantić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 101 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Zajednica Grka Srbije Elefterios Venizelos - Beograd Papadopulos Dimitrios |
Sorszám 2 |
Név Pavle Vujasić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 119 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Zajednica Grka Srbije Elefterios Venizelos - Beograd Papadopulos Dimitrios |
Sorszám 3 |
Név Marija Rukas |

Név Vladimir Mitković |

Név Branko Kikanović |

Név Irena Pauer |

Név Branimir Mišić |

Név Dimostenis Mitković |

Név Lena Živković |

Név Desimir Bogdanović |

Név Marko Vujasić |

Név Vesna Nanopulos |

Név Dragica Janković Mougkrakis |

Név Atina Radošević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 119 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 7 |
Név Radisav Lukić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 13 |
Név Senad Kostandinidis-Sefer |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Grci Srbije – Vasilios Provelegkos |
Sorszám 5 |
Név Senka Vlaisavljević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 897 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Grci Srbije – Vasilios Provelegkos |
Sorszám 6 |
Név Uroš Krivić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 897 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 1 |
Név Vasilios Proveleggios |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Grci Srbije – Vasilios Provelegkos |
Sorszám 1 |
Név Vasilios Provelegkos |

Név Vladimir Bisenić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 897 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2458 |
Megjelentek száma 317 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 309 |
Szervezet, jelölők „GRCI ZAJEDNO – ??????? ????“ – PETAR RODIFCIS-NAĐ |
Sorszám 14 |
Név Zoran Marković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Grci Srbije – Vasilios Provelegkos |
Sorszám 10 |
Név Darja Koturović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 897 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2363 |
Megjelentek száma 1528 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 1518 |
Szervezet, jelölők Grci Srbije – Vasilios Provelegkos |
Sorszám 11 |
Név Marko Mandić |

Név Ljiljana Kožović |

Név Marko Šutija |

Név Snežana Šutić |

Név Dušan Lovrenčić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 897 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 20 |
Név Bacsik Lőrincz Natália |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 2 |
Név Bacskulin István |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 12 |
Név Bajusz Koncz Ágnes |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 15 |
Név Bálind Zsuzsanna |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 21 |
Név Bálint Ágnes |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 21 |
Név Balla Karolina |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 17 |
Név Balla Lajos |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 34 |
Név Báló Tibor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 9 |
Név Balogh Boglárka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 6 |
Név Balogi András |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Bányai János |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 19 |
Név Baráth Gábor Gergely |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 9 |
Név Beker Josip |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 15 |
Név Bence Erika |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 28 |
Név Bende Ilona |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Berák Brigitta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 32 |
Név Berec Miklós |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 12 |
Név Beretka Katinka |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 7 |
Név Berze Gizella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 3 |
Név Bíró Klára |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 23 |
Név Bognár Beáta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 20 |
Név Bogyó Ildikó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 31 |
Név Boja András |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 16 |
Név Bojin Mária Zita |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 18 |
Név Bojtos Irén |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 8 |
Név Boldis Hajnalka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Bordás Győző |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 9 |
Név Borsos Csilla |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 20 |
Név Börcsök Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Böröcz József |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 8 |
Név Bővíz László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 21 |
Név Brindza Dezső |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 17 |
Név Budai Gizella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 21 |
Név Budai Szilvia |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 12 |
Név Bulatovics Elvira |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 1 |
Név Bunyik Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 16 |
Név Burány Ágnes |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Búrány Béla |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 26 |
Név Burány Katalin |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 9 |
Név Cára Aranka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 4 |
Név Czini Laura |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 26 |
Név Csernik Árpád |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 22 |
Név Csikós Krisztina |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Csíkos Sándor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 35 |
Név Csikós Tibor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 14 |
Név Csízik Károly |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 35 |
Név Csonka Áron |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 11 |
Név Dampfinger Đorđe Tibor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 4 |
Név De Negri Ibolya |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 28 |
Név Dér András |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 33 |
Név Desmár Mária |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Diósi Viola |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Dobai János |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Dolinszky Árpád |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 7 |
Név Dolinszky Árpád |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 10 |
Név Dolinszky Gábor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 13 |
Név Dorogi Endre |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 3 |
Név dr. Bene Annamária |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 17 |
Név Dr. Borbás Nagy Gabriella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 23 |
Név dr. Bózó József |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 9 |
Név Dr. Csányi Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 11 |
Név Dolinszky Gábor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 1 |
Név dr. Csengeri Attila |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 5 |
Név dr. Csete Szemesi István |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 32 |
Név dr. Hódi Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 26 |
Név Dr. Juhász Gábor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 25 |
Név Dr. Dudás Attila |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 32 |
Név dr. Kerepes Zorán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 11 |
Név dr. Kocsik István |

Név dr. Lódi Gábor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 4 |
Név dr. Major Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 27 |
Név dr. Káich Katalin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 3 |
Név Dr. Mészáros Zoltán |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 2 |
Név dr. Német László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 16 |
Név dr. Ricz György |

Név dr. Sarnyai Zoltán |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 4 |
Név Dr. Sass György |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 8 |
Név dr. Tordé László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 4 |
Név dr. Várady Tibor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név dr. Várady Tibor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név dr. Varga László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 3 |
Név Dr. Végh Enikő |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 10 |
Név Dr. Vitkay-Kucsera Ágota |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 30 |
Név Drappos Erzsébet |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 12 |
Név Dudás Diana |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 2 |
Név Dudás Károly |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Dudás Károly |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 8 |
Név Elvegyi Ákos |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 30 |
Név Erdély Lenke |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 6 |
Név Erdődi Edvina |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 29 |
Név Éter Tiana |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 21 |
Név Fazekas Róbert |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Fehér István |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Fejsztámer Róbert |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 14 |
Név Filipovics Anna Róza |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 7 |
Név Fodor Gabriella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 14 |
Név Fodor József |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 1 |
Név Fodor László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 18 |
Név Franciskovics Margit |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 31 |
Név Frank István |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 22 |
Név Fűtő János |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 24 |
Név Galac Ódri Beáta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Galambos László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 12 |
Név Galgóci Csilla |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 30 |
Név Garai Gergely |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 29 |
Név Gazsó Antal |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Gerold László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 15 |
Név Guzsvány Izabella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 19 |
Név Gyermán Imre |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 30 |
Név Györe Decsov Emese |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 16 |
Név Györe István |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 4 |
Név Hadzsi János |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 21 |
Név Hajdú Sára |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 8 |
Név Hajnal Jenő |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 1 |
Név Hajnal Jenő |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 1 |
Név Hajnal Jenő |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Hajnal Jenő |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 14 |
Név Halász Béla |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 23 |
Név Halász Mónika |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 30 |
Név Harangozó Mónika |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 19 |
Név Hernyák György |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 5 |
Név Hevesi Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 31 |
Név Híres Ede |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Hódi Sándor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 3 |
Név Horvát Ódry Márta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 24 |
Név Hubert Ivica |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 24 |
Név Huska Éva |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 1 |
Név ifj. dr. Korhecz Tamás |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név ifj. dr. Korhecz Tamás |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 29 |
Név ifj. Lengyel László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 24 |
Név Jerasz Anikó |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 9 |
Név Jerasz Anikó |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 2 |
Név Jerasz Anikó |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 12 |
Név Joó Horti Lívia |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 6 |
Név Joó-Horti Lívia |

Név Józsa László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Józsa László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 16 |
Név Juhász Róbert |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 26 |
Név Juhász Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 27 |
Név Kajári Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 18 |
Név Kállai Margit |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 7 |
Név Kálló Béla |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 3 |
Név Kalmár Zsuzsanna |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 23 |
Név Kanász Attila |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 25 |
Név Kardos Krisztián |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 17 |
Név Kasziba István |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 22 |
Név Kátai Tibor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 32 |
Név Kecskés Endre |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 25 |
Név Kerekes Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 13 |
Név Keszég Kornél |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 13 |
Név Kis László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 13 |
Név Kis Zsélykó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 14 |
Név Kisimre Szerda Anna |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 2 |
Név Kispalkó Szilveszter |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 10 |
Név Kiss Béla |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 7 |
Név Kiss Béla |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 30 |
Név Kiss Erzsébet |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 16 |
Név Kiss László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 26 |
Név Kiss Mária |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 23 |
Név Kiss Samu |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 23 |
Név Kiss Tóth Erika |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 10 |
Név Kókai Péter |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Kókai Péter |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 20 |
Név Kókai Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 18 |
Név Kollár Laura |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 35 |
Név Kollár Manuella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 34 |
Név Komjáti Márta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 27 |
Név Korom Zsuzsanna |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 19 |
Név Kovács Frigyes |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 27 |
Név Kovács Zsuzsanna |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 19 |
Név Kovacsevics Márta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 19 |
Név Körmöci Károly |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 26 |
Név Krizsán Vilmos |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 4 |
Név Kucsera Géza |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Kunkin Zsuzsanna |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 17 |
Név Ladisity Melinda |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 1 |
Név László Bálint |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 13 |
Név László Gyula |

Név Lavró Tihamér |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 24 |
Név Légvári Ágoston |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 14 |
Név Lepes Gábor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 8 |
Név Lepes Josip |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 15 |
Név Linka Berecz Gabriella |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 25 |
Név Linka Berecz Gabriella |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 18 |
Név Linka Berecz Gabriella |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 23 |
Név Losoncz Dávid |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 3 |
Név Lovas Ildikó |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Lukity Tibor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 25 |
Név Madaras Dániel |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 31 |
Név Madarász Gyula |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 33 |
Név Maglai Ildikó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Maglai Jenő |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Majláth Béla |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 34 |
Név Mák János |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 14 |
Név Makó József |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 6 |
Név Marcsók Vilma |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 15 |
Név Margit Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 7 |
Név Máriás Endre |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 2 |
Név Mengyán Pletikoszity Ildikó |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 14 |
Név Mérges Sándor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 7 |
Név Mérges Sándor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Mérges Sándor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 6 |
Név Mester-Kúti Csilla |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 2 |
Név Mészáros Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 20 |
Név Mészáros László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 11 |
Név mgr. Horváth Endre |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 16 |
Név Mgr. Rontó Bozóki Judit |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 35 |
Név mgr. Tóth Szilvia |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 25 |
Név Mgr. Zavarkó Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 22 |
Név Mihály Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 28 |
Név Mihályi Attila |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 33 |
Név Mihók Kucora Eszter |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 23 |
Név Mikulcsics Iván |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 12 |
Név Miskolci Magdolna |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 11 |
Név Miskolczi József |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 12 |
Név Mohorović-Szemerédi Magda |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 15 |
Név Molnár Attila |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 34 |
Név Morvai Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 3 |
Név Mukinya-Heinrich Anikó |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 1 |
Név Murényi Tibor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 22 |
Név Nagy Flaisz Viktória |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 15 |
Név Nagy Krisztián |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 21 |
Név Nagy Márta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 3 |
Név Nagy Márta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Nagy Tibor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 22 |
Név Nagy Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 3 |
Név Náray Éva |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 18 |
Név Német Ernő |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 32 |
Név Német István |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 20 |
Név Nerer Valéria |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 5 |
Név Novák Anikó |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 29 |
Név Novák Zsolt |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 19 |
Név Nyilas Leonov Anita |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 20 |
Név Nyilas Mihály |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 4 |
Név Oláh Róbert |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 32 |
Név Oláj Ibolya |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 10 |
Név Oracsity Szebasztián |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 24 |
Név Orovec Valéria |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 21 |
Név Ózer Ágnes |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 18 |
Név Pál Edit |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 4 |
Név Pálfi Izabella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Ózer Ágnes |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Papp György |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 4 |
Név Paskó Csaba |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 15 |
Név Pásztás Szanella |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 9 |
Név Paskó Csaba |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 15 |
Név Pataki Ibolyka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 19 |
Név Patyi Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 22 |
Név Péity Gábor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Pásztor Bálint |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 6 |
Név Penovác Náray Éva |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 29 |
Név Perpauer Attila |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 27 |
Név Pesti Ildikó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 8 |
Név Péter Krisztina |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 17 |
Név Perpauer Attila |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 13 |
Név Petes Krisztina |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 28 |
Név Péter Krisztina |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 24 |
Név Petkovics Márta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 7 |
Név Piri Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 5 |
Név Piri Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 28 |
Név Polyák Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 5 |
Név Prof. dr. Kasztori Rudolf |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 10 |
Név Prof. dr. Zavargó Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 16 |
Név Petkovics Márta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Rácz József |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 16 |
Név Radics Viktória |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 30 |
Név Raffai Mária |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 23 |
Név Repp Oszkár |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 25 |
Név Ristić Hubert Ivana |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 17 |
Név Rókus László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 12 |
Név Sági Kukli Krisztina |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 2 |
Név Rácz Szabó László |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 20 |
Név Sándor Lajos |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 25 |
Név Saláta Zoltán |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 5 |
Név Sárközi István |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 19 |
Név Schmidt Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 27 |
Név Schreck Margit |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 9 |
Név Sárosi Gabriella |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 29 |
Név Sebők Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 17 |
Név Seres Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 8 |
Név Setyerov Zorán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 28 |
Név Siflis Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 13 |
Név Sebestyén Imre |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 35 |
Név Simon Zsolt |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 10 |
Név Sípos Ágnes |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 10 |
Név Sipos Kollár Tímea |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 6 |
Név Širková Anikó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 2 |
Név Širková Anikó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 34 |
Név Snejder Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 28 |
Név Somogyi Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 18 |
Név Somogyi Sándor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 11 |
Név Somorai Zsuzsanna |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 33 |
Név Sóti Attila |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 26 |
Név Sörfőző Andor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 19 |
Név Sörfőző Károlya |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 32 |
Név Sövény Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 35 |
Név Sutus Áron |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 6 |
Név Szakál Boglárka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 13 |
Név Szakállas Ottó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 22 |
Név Szántó Róbert |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 5 |
Név Siflis Zoltán |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Szaszur István |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 9 |
Név Sziveri József |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 20 |
Név Sziveri Mária |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 17 |
Név Szladek László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 14 |
Név Szilágyi Miklós |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 28 |
Név Szlákó József |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 7 |
Név Szlivka Gábor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 27 |
Név Szlákó József |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 18 |
Név Takács Gyula |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 11 |
Név Takarics Anasztázia |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Szombathy Zoltán |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 14 |
Név Tanaszijin Valéria |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 13 |
Név Talpai Sándor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 33 |
Név Terék Hajnalka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 15 |
Név Terek Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 1 |
Név Tari István |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 13 |
Név Ternovácz István |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 29 |
Név Teslić Zoran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 18 |
Név Tisler-Miklós Noémi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 22 |
Név Tomek Viktor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 20 |
Név Tót Ervin |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 16 |
Név Tóth Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 23 |
Név Tóth János |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 17 |
Név Tóth Kornél |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 7 |
Név Tóth László |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 10 |
Név Tóth Pál |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 2 |
Név Tóth Tamás |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 8 |
Név Török Anikó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 25 |
Név Török Zoltán |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 7 |
Név Túri Gábor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 24 |
Név Turkál Marianna |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 6 |
Név Unyi Aranka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 35 |
Név Urbán András |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 16 |
Név Urbán András |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 5 |
Név Úri Csaba |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 6 |
Név Hilda Hajnrih |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 564 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 10 |
Név Imre Gerštmajer |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKI NEMCI VOJVODINE - DONAUSCHWABEN IN WOJWODINA |
Sorszám 4 |
Név Stevan Miler |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 269 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKI NEMCI VOJVODINE - DONAUSCHWABEN IN WOJWODINA |
Sorszám 5 |
Név Vladislava Derdić - Jerbić |

Név Franja Eckert |

Név Dragan Ungar |

Név Renata Stojanov |

Név Jovan Buter |

Név Magdalena Uhlarik |

Név Ivan Dorotka Erenval |

Név Ingeborg Šajrih |

Név Ervin Buheker |

Név Etel Čap |

Név Aleksandar Rafač |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 269 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 3 |
Név Korenila Dobo Weigner |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők Nemačka lista – Rudolf Vajs, Deutsche Liste – Rudolf Weiss |
Sorszám 2 |
Név Kristian Lajtner |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 210 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 2 |
Név Laslo Gence |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 564 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 9 |
Név Laslo Gence |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKE NEMICE - DONAUSCHWÄBINEN |
Sorszám 1 |
Név Magdalena Buš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 140 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 3 |
Név Melanija Grublješić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 564 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 5 |
Név Mihael Plac |

Név Andreja Ador |

Név Zoran Miler |

Név Bruno Šme |

Név Ingeborg Lihva |

Név Robert Licinger |

Név Aleksandar Šmit |

Név Klara Vlajankov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 564 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 4 |
Név Mihael Plac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 7 |
Név Mihajlo Veniger |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 564 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők Nemačka lista – Rudolf Vajs, Deutsche Liste – Rudolf Weiss |
Sorszám 4 |
Név Stevan Ceh |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 210 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők Nemačka lista – Rudolf Vajs, Deutsche Liste – Rudolf Weiss |
Sorszám 5 |
Név Ferenc Fitz |

Név Valentina Tirmenštajn |

Név Boris Fent |

Név Janoš Althajm |

Név Jasna Knebl |

Név Franz Kungl |

Név Sanja Najcer |

Név Manuela Horn |

Név Kazimir Boldocki |

Név Žana Lajtner |

Név Eva Kalači |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 210 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKE NEMICE - DONAUSCHWÄBINEN |
Sorszám 2 |
Név Jaroslav Bodnar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 140 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKE NEMICE - DONAUSCHWÄBINEN |
Sorszám 3 |
Név Radmila Vilma Getman |

Név Gerhard Burbah |

Név Tatjana Janki |

Név Slobodan Rajter |

Név Jelena Dimić |

Név Jožef Bera |

Név Maja Rajter |

Név Egon Đak |

Név Magdalena Lazić |

Név Edit Tabački |

Név Jožef Švajger |

Név Elvira Mihajlović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 140 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 5 |
Név Mihajlo Veniger |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKE NEMICE I NEMCI, SVI ZAJEDNO – DONAUSCHWÄBINNEN UND SCHWABEN, ALLE ZUSAMMEN! |
Sorszám 2 |
Név Miodrag Mihailovic de Deo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 211 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKI NEMCI VOJVODINE - DONAUSCHWABEN IN WOJWODINA |
Sorszám 1 |
Név Miodrag Mihailović de Deo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 269 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 4 |
Név Petar Rang |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 564 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 2 |
Név Petar Rang |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők NEMAČKA LISTA – DEUTSCHE LISTE |
Sorszám 2 |
Név Robert Sabo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 278 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők Nemačka lista – Rudolf Vajs, Deutsche Liste – Rudolf Weiss |
Sorszám 1 |
Név Rudolf Vajs (Rudolf Weiss) |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 210 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők NEMAČKA LISTA – DEUTSCHE LISTE |
Sorszám 1 |
Név Rudolf Vajs (Rudolf Weiss) |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 278 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 8 |
Név Valerija Salai |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 11 |
Név Antun Renc |

Név Andreja Popović |

Név Ingeborg Lichwa |

Név Damir Bertran |

Név Stanko Lajoš |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2491 |
Megjelentek száma 1191 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 1183 |
Szervezet, jelölők „Gerhard” podunavske Švabe – zajedno, Anton Bek |
Sorszám 8 |
Név Vladislav Turner |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 564 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők „GERHARD“ PODUNAVSKE ŠVABE – ZAJEDNO, ANTUN BEK |
Sorszám 7 |
Név Vladislav Turner |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 708 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők NEMAČKA LISTA – DEUTSCHE LISTE |
Sorszám 4 |
Név Marko Miler |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 278 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők NEMAČKA LISTA – DEUTSCHE LISTE |
Sorszám 5 |
Név Miroslav Brna |

Név Klara Toth - Glemba |

Név Saša Aćimović |

Név Zorica Petrić |

Név Jevrem Stanić |

Név Blaženka Vozar |

Név Katarina Nikolić |

Név Mateja Štajn |

Név Elizabeta Engi |

Név Vlasta Brna |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 278 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKE NEMICE I NEMCI, SVI ZAJEDNO – DONAUSCHWÄBINNEN UND SCHWABEN, ALLE ZUSAMMEN! |
Sorszám 3 |
Név Magdalena Busch |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 211 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2562 |
Megjelentek száma 1216 |
Érvénytelen szavazatok száma 19 |
Érvényes szavazatok száma 1197 |
Szervezet, jelölők PODUNAVSKE NEMICE I NEMCI, SVI ZAJEDNO – DONAUSCHWÄBINNEN UND SCHWABEN, ALLE ZUSAMMEN! |
Sorszám 4 |
Név Slobodan Reiter |

Név Danica Kremser |

Név Ivan Dorotka von Ehrenwall |

Név Alexandar Rafatsch |

Név Maja Reiter |

Név Erwin Buchecker |

Név Hildegard Fodor |

Név Adolf Höfller |

Név Gita Djokić |

Név Ingeborg Scheirich |

Név Joseph Lach-Bies |

Név Marina Schneider |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 211 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Anglunipe-Napredak” Dragoljub Acković |
Sorszám 1 |
Név Dragoljub Acković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1028 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Naša romska lista – Duško Jovanović” |
Sorszám 1 |
Név Duško Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1415 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők SAVEZ ZA PROMENE – LjUDI PO MERI ČOVEKA |
Sorszám 4 |
Név Dejan Vlajković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1767 |

Név Tanja Mitrović - Janković |

Név Zvonko Mitrović |

Név Predrag Mahmutović |

Név Sandra Novakov |

Név Sonja Mitrović Lukić |

Név Nenad Katić |

Név Časlav Jovanović |

Név Mirjana Stojković |

Név Miloš Osmanović |

Név Duško Nikolić |

Név Daliborka Dikić |

Név Aleksandar Dinić |

Név Branislav Mitrović |

Név Dijana Miladinović |

Név Redžep Kamber |

Név Slobodan Stanković |

Név Alisa Šajn |

Név Velimir Knežević |

Név Jovan Nikolić |

Név Emina Mladenović |

Név Aleksandar Kokić |

Név Tijana Gaši |

Név Nenad Todorović |

Név Žarko Savić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1767 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 12 |
Név Emin Selimi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők GRUPA BIRAČA – ROMI ZA EVROPU |
Sorszám 1 |
Név Ferhad Saiti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 503 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Naša romska lista – Duško Jovanović” |
Sorszám 4 |
Név Romeo Mihajlović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1415 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Naša romska lista – Duško Jovanović” |
Sorszám 5 |
Név Nadica Dimitrijević |

Név Danijela Ignac |

Név Violeta Mićić |

Név Mirko Kaldaraš |

Név Anita Cekić |

Név Daliborka Jovanović |

Név Ivan Jovanović |

Név Slađana Pešić |

Név Danijela Mihajlović |

Név Miroslav Meržan |

Név Snežana Jovanović |

Név Šeća Kolompar |

Név Daniel Dimitrov |

Név Merima Nika |

Név Ljubiša Jašarević |

Név Dragan Jovanović |

Név Saveta Jovanović |

Név Jasmina Padrunek |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 2 |
Név Igor Paunović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ASOCIJACIJA ROMA SRBIJE – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 3 |
Név Jasmina Marković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 910 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ASOCIJACIJA ROMA SRBIJE – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 4 |
Név Miljan Rašić |

Név Saša Denić |

Név Suzana Lazarević |

Név Andrija Đurić |

Név Vemilir Balog |

Név Stanka Janković |

Név Milojko Ametović |

Név Saša Jumerović |

Név Milica Petrović |

Név Dragan Dimović |

Név Aleksandar Alić |

Név Tanja Sadiki |

Név Aca Memišević |

Név Budimir Radosavljević |

Név Marina Popović |

Név Boban Mitić |

Név Dijana Vuičić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 910 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Pravda i istina za svakog Roma Tane Kurtić |
Sorszám 3 |
Név Jasmina Živković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1849 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 1 |
Név Jelena Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMSKI GLAS ZA EVROPU” |
Sorszám 2 |
Név Jelena Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2668 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Pravda i istina za svakog Roma Tane Kurtić |
Sorszám 5 |
Név Hristijan Alijević |

Név Ivana Jašarević |

Név Zvonko Živković |

Név Vasip Eminović |

Név Marija Mitrović |

Név Nebojša Živković |

Név Martin Batijarević |

Név Sandra Selmanović |

Név Dejan Kurtić |

Név Aleksandar Durmišević |

Név Maja Goranović |

Név Mustafa Duraković |

Név Nenad Asanović |

Név Marina Jašarević |

Név Ašim Kadrić |

Név Boban Durmišević |

Név Blagica Kadrijević |

Név Milivoje Azirović |

Név Miroslav Mutatović |

Név Vesna Pavlović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1849 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Romi za Srbiju – Srbija za Rome |
Sorszám 2 |
Név Kašman Hajdari |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 960 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Anglunipe-Napredak” Dragoljub Acković |
Sorszám 3 |
Név Slađana Vulin |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1028 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Anglunipe-Napredak” Dragoljub Acković |
Sorszám 4 |
Név Severdžan Alijević |

Név Dragan Mustafić |

Név Vesna Acković |

Név Kenan Rašitović |

Név Milan Beljić |

Név Hiriša Beriša |

Név Zvezdan Ramić |

Név Radisav Minić |

Név Sandra Vasić |

Név Milivoje Didanović |

Név Siniša Mitrović |

Név Biljana Mitrović |

Név Vojkan Simić |

Név Milutin Katić |

Név Jasmina Milić |

Név Džemail Ramadanović |

Név Panta Beraković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1028 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők GRUPA BIRAČA – ROMI ZA EVROPU |
Sorszám 2 |
Név Igor Paunović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 503 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők GRUPA BIRAČA – ROMI ZA EVROPU |
Sorszám 3 |
Név Rukija Bektašević |

Név Milan Toskić |

Név Ksenija Durmišević |

Név Goran Usainović |

Név Zoran Putić |

Név Marija Ibrić |

Név Tarzan Asanović |

Név Demir Suljić |

Név Tanja Vasić |

Név Miroslav Jašarević |

Név Srđan Živković |

Név Šenaza Paunović |

Név Damir Sulejmanović |

Név Igor Jakupović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 503 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMSKI GLAS ZA EVROPU” |
Sorszám 5 |
Név Klaudija Kurina |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2668 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Romi za Srbiju – Srbija za Rome |
Sorszám 3 |
Név Sanela Diljaj |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 960 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Romi za Srbiju – Srbija za Rome |
Sorszám 4 |
Név Miloš Paunković |

Név Hasan Dudić |

Név Zorica Stanković |

Név Miroljub Demković |

Név Nebojša Vladisavnjević |

Név Mara Đorđević |

Név Aleksandar Stojkov |

Név Jadran Bekirović |

Név Danijela Đorđević |

Név Bratislav Jašarević |

Név Slobodan Đorđević |

Név Tina Raimović |

Név Dejan Ristić |

Név Muja Ademović |

Név Danijela Demirović |

Név Salih Morina |

Név Tanja Stanojević |

Név Danilo Alitović |

Név Bojan Krstić |

Név Tatjana Antić |

Név Zoran Rutić |

Név Danijel Stefanović |

Név Stanislav Račipović |

Név Kruna Ivanović |

Név Lazar Đin |

Név Dejan Jakupović |

Név Branka Stanković |

Név Branislav Raimović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 960 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 24 |
Név Klaudija Kurina |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 15 |
Név Ljiljana Mihajlović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMSKI GLAS ZA EVROPU” |
Sorszám 1 |
Név Marija Aleksandrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2668 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMI GRAĐANI I GRAĐANKE SRBIJE-SRĐAN ŠAJN” |
Sorszám 5 |
Név Đulijeta Sulić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1877 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMI GRAĐANI I GRAĐANKE SRBIJE-SRĐAN ŠAJN” |
Sorszám 6 |
Név Radmila Zećirović |

Név Zoran Ignac |

Név Manuel Ramanović |

Név Lidija Čonka |

Név Saćip Saćipović |

Név Antun Čonka |

Név Ika Barbu |

Név Zoran Amedović |

Név Dragan Đurđević |

Név Sonja Savić |

Név Orhan Džemaili |

Név Gusti Ivanov |

Név Zagorka Grujić |

Név Zoran Zlatković |

Név Maja Krstić |

Név Nikola Jovanović |

Név Dragana Stanković |

Név Dragan Trajković |

Név Zorica Bošnjak |

Név Laslo Nikolić |

Név Slavko Ilijić |

Név Anja Oršoš |

Név Marjan Nikolić |

Név Amet Ramadanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1877 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ASOCIJACIJA ROMA SRBIJE – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 2 |
Név Marija Manić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 910 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők SAVEZ ZA PROMENE – LjUDI PO MERI ČOVEKA |
Sorszám 3 |
Név Marija Vujičić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1767 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 10 |
Név Milan Beljić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 26 |
Név Milivoje Didanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 28 |
Név Miljan Rašić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA PARTIJA ROMA – JEKUTNI PARTIJA ROMANI |
Sorszám 1 |
Név Miloš Mihajlović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1535 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMI GRAĐANI I GRAĐANKE SRBIJE-SRĐAN ŠAJN” |
Sorszám 2 |
Név Miloš Nikolić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1877 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 9 |
Név Miloš Nikolić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 10 |
Név Zoran Stanković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 11 |
Név Zoran Petrović |

Név Slađana Jovanović |

Név Zoran Asanović |

Név Vladislav Jašarević |

Név Anica Ćerimović |

Név Ibro Idić |

Név Dejan Stojković |

Név Sanela Bahtijarević |

Név Sefedin Šapranci |

Név Ljubiša Jovanović |

Név Nebojša Ristić |

Név Živoslav Simić |

Név Mirjana Jovanović |

Név Selver Demirović |

Név Enver Asani |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 25 |
Név Miloš Roštaš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 7 |
Név Miodrag Ramić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Anglunipe-Napredak” Dragoljub Acković |
Sorszám 2 |
Név Miroslav Milanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1028 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 27 |
Név Monika Fodor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMSKI GLAS ZA EVROPU” |
Sorszám 6 |
Név Negoslav Jovanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2668 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMSKI GLAS ZA EVROPU” |
Sorszám 7 |
Név Svetislav Jovanović |

Név Marina Jovanović |

Név Lazar Nikolić |

Név Jelica Mišković |

Név Stevan Jovanović |

Név Zorica Novakov |

Név Darko Marković |

Név Kilino Stojkov |

Név Živka Fan |

Név Zoran Jovanović |

Név Stevan Oršoš |

Név Živana Živanović |

Név Miodrag Jovanović |

Név Katica Nikolić |

Név Biljana Mrđa |

Név Filip Angelovski |

Név Maja Durmišević |

Név Ljiljana Šajn |

Név Boža Stojković |

Név Maja Jovanović |

Név Miroslav Ilić |

Név Đura Ferković |

Név Željka Nikolić |

Név Milan Nikolić |

Név Mirjana Čoti |

Név Natalija Bošnjak |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2668 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők SAVEZ ZA PROMENE – LjUDI PO MERI ČOVEKA |
Sorszám 1 |
Név Muhamed Osman |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1767 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Romi za Srbiju – Srbija za Rome |
Sorszám 1 |
Név Nenad Tairović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 960 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMI GRAĐANI I GRAĐANKE SRBIJE-SRĐAN ŠAJN” |
Sorszám 3 |
Név Nevenka Vasić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1877 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Naša romska lista – Duško Jovanović” |
Sorszám 3 |
Név Ninoslav Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1415 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 3 |
Név Pava Čabrilovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 9 |
Név Radmila Gačević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 5 |
Név Saša Ališanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „Naša romska lista – Duško Jovanović” |
Sorszám 2 |
Név Slavica Denić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1415 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 8 |
Név Slavko Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 8 |
Név Sonja Mitrović - Lukić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMI GRAĐANI I GRAĐANKE SRBIJE-SRĐAN ŠAJN” |
Sorszám 1 |
Név Srđan Šajn |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1877 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 19 |
Név Stevan Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 23 |
Név Svetislav Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Pravda i istina za svakog Roma Tane Kurtić |
Sorszám 1 |
Név Tane Kurtić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1849 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők ROMI ODLUČNO ZA SRBIJU |
Sorszám 1 |
Név Tefik Ramadanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1482 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők SAVEZ ZA PROMENE – LjUDI PO MERI ČOVEKA |
Sorszám 2 |
Név Tefik Ramadanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1767 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 4 |
Név Vasip Bakić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMSKI GLAS ZA EVROPU” |
Sorszám 4 |
Név Vesna Novakov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2668 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 1 |
Név Vitomir Mihajlović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ASOCIJACIJA ROMA SRBIJE – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 1 |
Név Vladan Stanojević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 910 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők RESPEKT ZA ROME – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 1 |
Név Vladan Stanojević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1091 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők Pravda i istina za svakog Roma Tane Kurtić |
Sorszám 4 |
Név Vladimir Amzić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1849 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 11 |
Név Zdravka Simić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 18 |
Név Željka Nikolić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 32 |
Név Željko Todić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 6 |
Név Živadinka Đorđević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 6 |
Név Živana Živanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők ROMI ZA BOLjU BUDUĆNOST |
Sorszám 7 |
Név Živojin Mitrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4308 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 61755 |
Megjelentek száma 17523 |
Érvénytelen szavazatok száma 232 |
Érvényes szavazatok száma 17285 |
Szervezet, jelölők „ROMI GRAĐANI I GRAĐANKE SRBIJE-SRĐAN ŠAJN” |
Sorszám 4 |
Név Zoran Kalanjoš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1877 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 31 |
Név Zoran Nikolić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 4 |
Név Zvezdan Ramić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 33 |
Név Danijela Ignac |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők „SVEEVROPSKI ROMSKI POKRET” |
Sorszám 34 |
Név Miroslav Novakov |

Név Zlatomir Rajić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 27645 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 32 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők ROMI ODLUČNO ZA SRBIJU |
Sorszám 2 |
Név Živojin Mitrović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1482 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők ROMI ODLUČNO ZA SRBIJU |
Sorszám 3 |
Név Zumra Ramadanović |

Név Ljuan Koko |

Név Riza Jusufovski |

Név Rajko Elezović |

Név Đulizara Elezi |

Név Aca Demirović |

Név Lepa Nedeljković |

Név Senjur Demiri |

Név Sandra Đorđević |

Név Ivan Durmišević |

Név Jovana Zekirović |

Név Milorad Popović |

Név Miodrag Durmišević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1482 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők RESPEKT ZA ROME – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 2 |
Név Ibro Idić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1091 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők RESPEKT ZA ROME – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 3 |
Név Marija Demić |

Név Aleksandrar Durmišević |

Név Ramadan Demirović |

Név Snežana Marinković |

Név Redžep Alijević |

Név Anton Jovanović |

Név Milan Simić |

Név Marijana Knežević |

Név Zoran Rašković |

Név Nataša Šain |

Név Ćemal Zejnulovski |

Név Sandra Lazarević |

Név Bojana Ametović |

Név Žarko Pavlović |

Név Damir Osmanović |

Név Jelena Bugarinov |

Név Živko Jovanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1091 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők RESPEKT ZA ROME – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 23 |
Név Aleksandar Alić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1091 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők RESPEKT ZA ROME – VLADAN STANOJEVIĆ |
Sorszám 24 |
Név Dragana Stanković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1091 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők SAVEZ DRUŠTAVA ROMA REPUBLIKE SRBIJE - SLOŽNO I ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA ROMA“ |
Sorszám 2 |
Név Gafur Saćipi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 817 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők SAVEZ DRUŠTAVA ROMA REPUBLIKE SRBIJE - SLOŽNO I ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA ROMA“ |
Sorszám 3 |
Név Nevenka Vasić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 817 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők SAVEZ DRUŠTAVA ROMA REPUBLIKE SRBIJE - SLOŽNO I ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA ROMA“ |
Sorszám 4 |
Név Bratislav Jašarević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 817 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők SAVEZ DRUŠTAVA ROMA REPUBLIKE SRBIJE - SLOŽNO I ZAJEDNO ZA BOLjE SUTRA ROMA“ |
Sorszám 5 |
Név Milan Petrović |

Név Blagica Stojanovska |

Név Marko Marković |

Név Samanta Pavlović |

Név Miroslav Stanković |

Név Tamara Nika |

Név Žikica Asković |

Név Jovan Đorđević |

Név Zora Šerifović |

Név Aleksandar Jović |

Név Dijana Dinčić |

Név Nena Tairović |

Név Elvis Ajdinović |

Név Saćip Salimović |

Név Monika Dimov |

Név Bogdan Jašarević |

Név Sabri Šerifović |

Név Vesna Osmanović |

Név Raša Mijajel |

Név Dragiša Zekić |

Név Natalija Tairović |

Név Velibor Nešić |

Név Vukašin Veljković |

Név Nela Demković |

Név Kristijan Trajković |

Név Ćamil Osmanović |

Név Gabrijela Tajirović |

Név Samir Sajdić |

Név Dragan Mirković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 817 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA PARTIJA ROMA – JEKUTNI PARTIJA ROMANI |
Sorszám 2 |
Név Ramiz Seljimi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1535 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA PARTIJA ROMA – JEKUTNI PARTIJA ROMANI |
Sorszám 3 |
Név Jasmina Marković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1535 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 66570 |
Megjelentek száma 33106 |
Érvénytelen szavazatok száma 528 |
Érvényes szavazatok száma 32570 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA PARTIJA ROMA – JEKUTNI PARTIJA ROMANI |
Sorszám 4 |
Név Nebojša Ajvazović |

Név Florijan Arifi |

Név Aleksandra Bećirović |

Név Jovica Usić |

Név Zvonko Redžepović |

Név Marija Marinković |

Név Slađan Ristić |

Név Zoran Dimić |

Név Davor Tanić |

Név Trail Muratović |

Név Refik Jajić |

Név Monika Đeljić |

Név Milan Memišević |

Név Dragan Stanković |

Név Sanja Avdić |

Név Miroslav Mitrović |

Név Dejan Durmišević |

Név Mirjana Barčić |

Név Gordana Ajvazović |

Név Milica Jusufović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1535 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők NEZAVISNI RUMUNI SRBIJE – dr Dorinel Stan ROMÂNII INDEPENDENŢI DIN SERBIA – Dr. Dorinel Stan |
Sorszám 1 |
Név Dorinel Stan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 652 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKO BRATSTVO – FRA?IA ROMÂNEASCĂ |
Sorszám 1 |
Név Dragan Demić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1338 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők ČAST I DOSTOJANSTVO! ZA RUMUNE – DANIEL PETROVIĆ - CINSTE ?I DEMNITATE! PENTRU ROMÂNI – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 4 |
Név Drăgan Marcel |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2603 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNICA RUMUNA – STEVAN MIHAJLOV COMUNITATEA ROMÂNILOR – STEVAN MIHAILOV |
Sorszám 3 |
Név Evelina Ranisav Tapavicki |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1588 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 8 |
Név Gracijan Petrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZA NACIONALNO POMIRENjE – JON ČIZMAŠ ROMÂNII PENTRU RECONCILIERE NAŢIONALĂ – ION CIZMAŞ |
Sorszám 2 |
Név Ion Cizmas |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 873 |

Név Ion Magda |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 873 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNICA RUMUNA – STEVAN MIHAJLOV COMUNITATEA ROMÂNILOR – STEVAN MIHAILOV |
Sorszám 2 |
Név Ion Omoran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1588 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKO BRATSTVO – FRA?IA ROMÂNEASCĂ |
Sorszám 2 |
Név Jasmina Glišić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1338 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 11 |
Név Vasa Todoran |

Név Nikoleta Oprea |

Név Aleksandar Šajin |

Név Ilija Penca |

Név Aleksandra Ranković |

Név Marinel Petrika |

Név Dinu Lotrean |

Név Lidija Čina |

Név Tiberiu Gojka |

Név Marijana Golomeić |

Név Margareta Vojin |

Név Marius Živojin |

Név Mugurel Bunda |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKO BRATSTVO – FRA?IA ROMÂNEASCĂ |
Sorszám 3 |
Név Jasminka Ivanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1338 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők „INICIJATIVA RUMUNA IZ SRBIJE” - Bojan Barbucić „INITIATIVA ROMANILOR DIN SERBIA” - Bojan Barbucić |
Sorszám 3 |
Név Svetlana Nikolin |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 653 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők „INICIJATIVA RUMUNA IZ SRBIJE” - Bojan Barbucić „INITIATIVA ROMANILOR DIN SERBIA” - Bojan Barbucić |
Sorszám 4 |
Név Lučijan Danilov |

Név Biljana Bugarinović |

Név Jugoslav Đorđević |

Név Sretomir Milutinović |

Név Nataša Kračunović |

Név Jovica Katalina |

Név Ilija Popović |

Név Radoslav Filipovic |

Név Gordana Stanković |

Név Emanuel Kotarica |

Név Marinika Jankuc |

Név Milun Ivašković |

Név Dorina Čika |

Név Zoran Guđić |

Név Danijel Petkovski |

Név Dragan Zgerđa |

Név Gordan Živković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 5 |
Név Ion Magda |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 1 |
Név Ion Omoran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 9 |
Név Kornja Manuela |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 6 |
Név Lenuca Caran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNICA RUMUNA – STEVAN MIHAJLOV COMUNITATEA ROMÂNILOR – STEVAN MIHAILOV |
Sorszám 6 |
Név Valentina Veselinov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1588 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNICA RUMUNA – STEVAN MIHAJLOV COMUNITATEA ROMÂNILOR – STEVAN MIHAILOV |
Sorszám 7 |
Név Dorel Cebzan |

Név Lavinel Popescu |

Név Elena Lelea |

Név Sebastian Ciortan |

Név Victor Malaimare |

Név Cornelia Berlovan |

Név Ion Paunescu |

Név Ion Graure |

Név Ileana Puia |

Név Ionel Uzoni |

Név Iacob Baiece Todor |

Név Minodora Zaria |

Név Ionel Boronca |

Név Mircea Bârzovan |

Név Maria BeghenesIci |

Név Emanuel Cebzan Zeman |

Név Nicolae Magda |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1588 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 2 |
Név Marčel Dragan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők NEZAVISNI RUMUNI SRBIJE – dr Dorinel Stan ROMÂNII INDEPENDENŢI DIN SERBIA – Dr. Dorinel Stan |
Sorszám 3 |
Név Rodica Almajan |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 652 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők NEZAVISNI RUMUNI SRBIJE – dr Dorinel Stan ROMÂNII INDEPENDENŢI DIN SERBIA – Dr. Dorinel Stan |
Sorszám 4 |
Név Maria Pâslaru |

Név Pera Mohan |

Név Xenia Oalge |

Név Mita Omorean |

Név Octavian Otonoga |

Név Virginia Muncean |

Név Marinel Negru |

Név Ionel Ivascu |

Név Ana Micsa |

Név Ionel Barbu |

Név Mircea Cotârla |

Név Speranta Giuchici |

Név Lorian Liuba |

Név Eugen Baba |

Név Laura Petrovici |

Név Milan Micsa |

Név Aurora Jujici |

Név Marin Roman |

Név Marcela Lagea |

Név Ilie Augustin |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 652 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 13 |
Név Marin Anka |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 10 |
Név Marin Meić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZA NACIONALNO POMIRENjE – JON ČIZMAŠ ROMÂNII PENTRU RECONCILIERE NAŢIONALĂ – ION CIZMAŞ |
Sorszám 4 |
Név Maria Miclea |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 873 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZA NACIONALNO POMIRENjE – JON ČIZMAŠ ROMÂNII PENTRU RECONCILIERE NAŢIONALĂ – ION CIZMAŞ |
Sorszám 5 |
Név Ionel Buga |

Név Stanco Bundrea |

Név Vichentie Nistor |

Név Eugen Morariu-Baias |

Név Miriana Bârzovan |

Név Sorin Beca |

Név Oana Omoran |

Név Mihai Pintor |

Név Florin Suboni |

Név Aurelia Craiete |

Név Kornel Panciovan |

Név Daniel Radut |

Név Lavinia Andrea Ambrus |

Név Ion Roman |

Név Mihaela Blaj |

Név Vasile Miclea |

Név Marioara Micsa |

Név Ion Gaspar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 873 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők Sve Za Otadžbinu - Jonel Omoran Totul Pentru Ţară - Ionel Omoran |
Sorszám 2 |
Név Alecsandru Balan |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 245 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők Sve Za Otadžbinu - Jonel Omoran Totul Pentru Ţară - Ionel Omoran |
Sorszám 3 |
Név Kristiana Balan |

Név Todor Groza |

Név Mihaela Bojin |

Név Pau Voina |

Név Daniel Caldare |

Név Virginia Gruiescu |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 245 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENI RUMUNI – TODOREL RAŠA ROMÂNI UNIŢI – TODOREL RAŞA |
Sorszám 2 |
Név Daniela Barbulov-Popov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 314 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENI RUMUNI – TODOREL RAŠA ROMÂNI UNIŢI – TODOREL RAŞA |
Sorszám 3 |
Név Zoran Radivojević |

Név Slaviša Nestorović |

Név Tanja Mišković |

Név Stevan Ignac |

Név Senad Guska |

Név Suzana Mladenović |

Név Denis Savić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 314 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENI RUMUNI – TODOREL RAŠA ROMÂNI UNIŢI – TODOREL RAŞA |
Sorszám 10 |
Név Mara Petrović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 314 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 10 |
Név Marinel Blaž |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 7 |
Név Marinel Bugar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 8 |
Név Marius Ramjanc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 7 |
Név Marius Savu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZA NACIONALNO POMIRENjE – JON ČIZMAŠ ROMÂNII PENTRU RECONCILIERE NAŢIONALĂ – ION CIZMAŞ |
Sorszám 3 |
Név Minerva Trailovici-Condan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 873 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 3 |
Név Nataša Tošić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNICA RUMUNA – STEVAN MIHAJLOV COMUNITATEA ROMÂNILOR – STEVAN MIHAILOV |
Sorszám 4 |
Név Nelu Ardelean |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1588 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők ČAST I DOSTOJANSTVO! ZA RUMUNE – DANIEL PETROVIĆ - CINSTE ?I DEMNITATE! PENTRU ROMÂNI – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 5 |
Név Nicu Cioban |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2603 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 4 |
Név Nicu Cioban |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 3 |
Név Rodika Almažan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 6 |
Név Rodika Petku |

Név Roman Bugar |

Név Tiberiu Čortan |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 15 |
Név Viktorija Sekešan |

Név Jon Čizmaš |

Név Trajan Boljancu |

Név Iluca Pančovan |

Név Jovan Danilov |

Név Jon Paunesku |

Név Ana Bojer |

Név Jon Baba |

Név Aleksandra Popa |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SNAGA RUMUNA – TIHAN MATASAREVIĆ - PUTEREA ROMÂNILOR – TIHAN MATASAREVICI |
Sorszám 2 |
Név Miroslav Petrović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 439 |

Név Svetlana Ilić |

Név Radiša Dragojević |

Név Radica Belčić |

Név Ivan Vržogić |

Név Marinel Sebešan |

Név Dragica Veljković |

Név Ljubiša Popović |

Név Slađan Genčić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 439 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 12 |
Név Romanca Varađan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNICA RUMUNA – STEVAN MIHAJLOV COMUNITATEA ROMÂNILOR – STEVAN MIHAILOV |
Sorszám 1 |
Név Stevan Mihailov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1588 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők „RUMUNSKA LISTA – DR JON OMORAN - LISTA ROMÂNEASCĂ – DR ION OMORAN |
Sorszám 2 |
Név Stevan Mihailov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5310 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 13 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SNAGA RUMUNA – TIHAN MATASAREVIĆ - PUTEREA ROMÂNILOR – TIHAN MATASAREVICI |
Sorszám 1 |
Név Tihan Matasarević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 439 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők „INICIJATIVA RUMUNA IZ SRBIJE” - Bojan Barbucić „INITIATIVA ROMANILOR DIN SERBIA” - Bojan Barbucić |
Sorszám 2 |
Név Tihan Matasarević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 653 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők ČAST I DOSTOJANSTVO! ZA RUMUNE – DANIEL PETROVIĆ - CINSTE ?I DEMNITATE! PENTRU ROMÂNI – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 7 |
Név Gabriel Băbu? |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2603 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők ČAST I DOSTOJANSTVO! ZA RUMUNE – DANIEL PETROVIĆ - CINSTE ?I DEMNITATE! PENTRU ROMÂNI – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 8 |
Név Ionel Mălaimare |

Név Alina Iorga - Knežević |

Név Stivi Miu?ă |

Név Alexandru ?ain |

Név Lidia Cina |

Név Sa?a Seche?an |

Név Eufrozina Greonean? |

Név Marin Jivoin |

Név Igor Vorghici |

Név Măria Pâslaru |

Név Elenu?a Voin ?ime?a |

Név Dinicu Voin |

Név Camelia Bugar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2603 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENI RUMUNI – TODOREL RAŠA ROMÂNI UNIŢI – TODOREL RAŞA |
Sorszám 1 |
Név Todorel Raša |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 314 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 17858 |
Megjelentek száma 7432 |
Érvénytelen szavazatok száma 131 |
Érvényes szavazatok száma 7300 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENA LISTA – DANIEL PETROVIĆ LISTA UNITĂ – DANIEL PETROVICI |
Sorszám 5 |
Név Vasile Barbu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2975 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKO BRATSTVO – FRA?IA ROMÂNEASCĂ |
Sorszám 4 |
Név Vlada Savić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1338 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20391 |
Megjelentek száma 9879 |
Érvénytelen szavazatok száma 179 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKO BRATSTVO – FRA?IA ROMÂNEASCĂ |
Sorszám 5 |
Név Aleksandar Balan |

Név Biljana Buzejić |

Név Veterin Budimirović |

Név Ilija Likucić |

Név Mirjana Marković |

Név Gradomir Đorđević |

Név Anta Žurkonu |

Név Emina Petrović |

Név Dejan Predić |

Név Miroslav Vojinović |

Név Silvana Ilić |

Név Olgica Karanović |

Név Ivica Jovanović |

Név Maja Marković |

Név Radisav Dimitrijević |

Név Slaviša Jovanović |

Név Jovana Marković |

Név Gorica Janković |

Név Dragana Prvulović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1338 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 3 |
Név Martica Tamaš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „RUSINSKA LIGA” OLENA PAPUGA - „RUSKA LI?A” OLENA PAPU?A |
Sorszám 4 |
Név Melanija Rimar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 634 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 7 |
Név Mihajlo Kiš |

Név Vesna Ragaji |

Név Sonja Paplacko |

Név Irina Varga |

Név Miroslav Takač |

Név Zlatana Nađ |

Név Blažena Homa - Cvetković |

Név Jakim Hardi |

Név Natalija Govlja |

Név Slavica Marmila |

Név Ivan Davosir |

Név Vladimir Novta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 634 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „JA RUSIN” "? RUSNAK” |
Sorszám 2 |
Név Milomir Šajtoš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 468 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 8 |
Név Milomir Šajtoš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Za Ruski Krstur - Željko Kovač” - „Za Ruski Kerestur - Žel?ko Kovač” |
Sorszám 4 |
Név Natalija Emejdi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 526 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Za Ruski Krstur - Željko Kovač” - „Za Ruski Kerestur - Žel?ko Kovač” |
Sorszám 5 |
Név Mihajlo Zazuljak |

Név Karolina Papuga |

Név Vladimir Varga |

Név Ivana Dudaš |

Név Đura Plančak |

Név Larisa Roman |

Név Jaroslav Fejdi |

Név Tatjana Bučko-Rac |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 526 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Zajedno za Rusine - Slavko Rac” - „V?dno za Rusnacoh - Slavko Rac” |
Sorszám 2 |
Név Miron Sabadoš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 806 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők Rusinska inicijativa, Nikola Šanta/Ruska inici?tiva, Mikola Šanta |
Sorszám 2 |
Név Miroslav Keveždi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 399 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „JA RUSIN” "? RUSNAK” |
Sorszám 3 |
Név Nataša Makaji - Mudroh |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 468 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Zajedno za Rusine - Slavko Rac” - „V?dno za Rusnacoh - Slavko Rac” |
Sorszám 3 |
Név Nataša Rehak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 806 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Zajedno za Rusine - Slavko Rac” - „V?dno za Rusnacoh - Slavko Rac” |
Sorszám 6 |
Név Nada Lenđer |

Név Dejan Bobalj |

Név Leona Vislavski |

Név Mihajlo Budinski |

Név Zoran Berežni |

Név Tatjana Dudaš |

Név Julijan Edelinski |

Név Jaroslav Kovač |

Név Slavica Kočiš |

Név Joakim Striber |

Név Vladimir Kovač |

Név Jelena Salag |

Név Nikola Gubaš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 806 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 4 |
Név Nikola Kuhar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „JA RUSIN” "? RUSNAK” |
Sorszám 4 |
Név Mihajlo Fejsa |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 468 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „JA RUSIN” "? RUSNAK” |
Sorszám 5 |
Név Đuro Papuga |

Név Sanja Tirkajlo |

Név Miroslav Besermenji |

Név Aleksandar Čovs |

Név Monika Hardi |

Név Zdravko Beserminji |

Név Vladimir Bučko |

Név Marija Doroški |

Név Vladimir Džunja |

Név Bogdan Rac |

Név Marija Hornjak |

Név Mihail Hološnjaj |

Név Zdenko Lazor |

Név Senka Mučenski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 468 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Rusinska omladina” / „Ruska mladež” |
Sorszám 2 |
Név Sandra Baranj |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 194 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Rusinska omladina” / „Ruska mladež” |
Sorszám 3 |
Név Ivan Kanjuh |

Név Marina Hajduk |

Név Aleksandra Lenđer |

Név Željko Farkaš |

Név Ivan Emejdi |

Név Andreja Biki |

Név Melanija Mali |

Név Ivan Molnar |

Név Dejan Bučko |

Név Olja Balint |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 194 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Mladi za budućnost” „Mladi za budučnosc” |
Sorszám 2 |
Név Boris Fejdi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Mladi za budućnost” „Mladi za budučnosc” |
Sorszám 3 |
Név Tatjana Cap |

Név Valentina Čizmar |

Név Sebastijan Njaradi |

Név Irena Skuban |

Név Miroslav Džudžar |

Név Zlatka Bošković |

Név Miroslav Kovač |

Név Tatjana Šajtoš |

Név Marina Kuhar |

Név Vladislav Cap |

Név Nikola Međeši |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 254 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők Rusinska inicijativa, Nikola Šanta/Ruska inici?tiva, Mikola Šanta |
Sorszám 3 |
Név Ljubica Otić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 399 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők Rusinska inicijativa, Nikola Šanta/Ruska inici?tiva, Mikola Šanta |
Sorszám 4 |
Név Dr Janko Ramač |

Név Marija Tot |

Név Dr Jakov Kišjuhas |

Név Mihajlo Ramač |

Név Bernardica Orihan |

Név Aleksandar Mudri |

Név Emil Njaradi |

Név Mr Anamarija Ramač Furman |

Név Dr Đura Hardi |

Név Julijan Međeši |

Név Mr Tatjana Bugarski |

Név Amalija Varga |

Név Ljupka Hornjak |

Név Slavko Džudžar |

Név Nikola Šanta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 399 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők LISTA SLOBODNIH KANDIDATA/ ??????? ????????? ?????????? |
Sorszám 1 |
Név Nikola Šanta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 368 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „RUSINSKA LIGA” OLENA PAPUGA - „RUSKA LI?A” OLENA PAPU?A |
Sorszám 1 |
Név Olena Papuga |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 634 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők BITI I OSTATI RUSIN – OLENA PAPUGA – ??? ? ????? ?????? – ????? ?????? |
Sorszám 1 |
Név Olena Papuga |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 579 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Rusinska omladina” / „Ruska mladež” |
Sorszám 1 |
Név Saša Sabadoš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 194 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Zajedno za Rusine - Slavko Rac” - „V?dno za Rusnacoh - Slavko Rac” |
Sorszám 1 |
Név Slavko Rac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 806 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINSKA BUDUĆNOST / ????? ????????? |
Sorszám 1 |
Név Stevan Samočeta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 360 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Za Ruski Krstur - Željko Kovač” - „Za Ruski Kerestur - Žel?ko Kovač” |
Sorszám 3 |
Név Tihomir Fejdi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 526 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 10 |
Név Mihajlo Pašo |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 11 |
Név Igor Fejdi |

Név Sanja Tirkajla |

Név Vladimir Olejar |

Név Boris Nađ |

Név Aranka Međeši |

Név Miron Ramač |

Név Ksenija Bence |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 19 |
Név Vladimir Varga |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők LISTA SLOBODNIH KANDIDATA/ ??????? ????????? ?????????? |
Sorszám 2 |
Név Vesna Ragaji-Cap |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 368 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „RUSINSKA LIGA” OLENA PAPUGA - „RUSKA LI?A” OLENA PAPU?A |
Sorszám 3 |
Név Vladimir Olejar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 634 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők BITI I OSTATI RUSIN – OLENA PAPUGA – ??? ? ????? ?????? – ????? ?????? |
Sorszám 4 |
Név Melanija Rimar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 579 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők BITI I OSTATI RUSIN – OLENA PAPUGA – ??? ? ????? ?????? – ????? ?????? |
Sorszám 5 |
Név Boris Magoč |

Név Viktor Vinaji |

Név Olga Radović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 579 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINI ZAJEDNO/ ??????? ????? |
Sorszám 5 |
Név Zdenko Lazor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1758 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 8270 |
Megjelentek száma 3317 |
Érvénytelen szavazatok száma 35 |
Érvényes szavazatok száma 3281 |
Szervezet, jelölők „Za Ruski Krstur - Željko Kovač” - „Za Ruski Kerestur - Žel?ko Kovač” |
Sorszám 1 |
Név Željko Kovač |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 526 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 4 |
Név Ivan Emejdi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 573 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 5 |
Név Jaroslav Fejdi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 573 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 6 |
Név Karolina Papuga |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 573 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 7 |
Név Željko Oros |

Név Mirko Nađ |

Név Dejan Budinski |

Név Marija Striber |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 573 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINSKA BUDUĆNOST / ????? ????????? |
Sorszám 2 |
Név Melanija Mali |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 360 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők RUSINSKA BUDUĆNOST / ????? ????????? |
Sorszám 3 |
Név Sonja Vislavski |

Név Igor Barna |

Név Tamara Salag |

Név Andrej Oros |

Név Jovan Živković |

Név Ivana Čordaš |

Név Tatjana Cap Imrić |

Név Timotej Rac |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 360 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 1 |
Név Željko Kovač |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 573 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők LISTA SLOBODNIH KANDIDATA/ ??????? ????????? ?????????? |
Sorszám 3 |
Név Helena Babić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 368 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők LISTA SLOBODNIH KANDIDATA/ ??????? ????????? ?????????? |
Sorszám 4 |
Név Julijan Rac |

Név Taras Čapko |

Név Zvonko Sabo |

Név Vladislav Varga |

Név Irina Kovačević |

Név Nikola Cap |

Név Helena Papuga |

Név Olja Ruskovski |

Név Nikola Kolesar |

Név Marija Dudaš-Fejsa |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 368 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők I MI SMO RUSINKE/ ?????? – ? ?? ??????? / ??????? |
Sorszám 2 |
Név Aleksandar Čovs |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 129 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők I MI SMO RUSINKE/ ?????? – ? ?? ??????? / ??????? |
Sorszám 3 |
Név Vladimir Ivan |

Név Darja Međeši |

Név Janko Homa |

Név Vladimir Balašćak |

Név Sašenjka Đorđević |

Név Miron Džunja |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 129 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők I MI SMO RUSINKE/ ?????? – ? ?? ??????? / ??????? |
Sorszám 9 |
Név Sebastijan Njaradi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 129 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők MLADI IMAJU PREDNOST – ????? ??? ?????????? |
Sorszám 2 |
Név Rebeka Plančak |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 199 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők MLADI IMAJU PREDNOST – ????? ??? ?????????? |
Sorszám 3 |
Név Miroslav Kovač |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 199 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők MLADI IMAJU PREDNOST – ????? ??? ?????????? |
Sorszám 4 |
Név Melita Ruskai |

Név Mikita Vladimir |

Név Ljupka Skuban |

Név Ljubomir Međeši |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 199 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7934 |
Megjelentek száma 4052 |
Érvénytelen szavazatok száma 85 |
Érvényes szavazatok száma 3966 |
Szervezet, jelölők MLADI IMAJU PREDNOST – ????? ??? ?????????? |
Sorszám 8 |
Név Slavica Marmila |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 199 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – ZA SLOVAČKI IDENTITET“ Katarina Melegova-Melihova MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – ZA SLOVENSKOSŤ Katarína Melegová-Melichová |
Sorszám 3 |
Név Igor Feldi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1846 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők Liga Slovaka Vojvodine-Jan Brna |
Sorszám 2 |
Név Jan Brna |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1051 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők LIGA SLOVAKA VOJVODINE/ LIGA SLOVÁKOV VOJVODINY |
Sorszám 2 |
Név Jan Gages |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1089 |

Név Jan Litavski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1051 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 5 |
Név Jan Makan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVAČKA STRANKA – Jan Paul SLOVENSKA STRANA – Ján Paul |
Sorszám 1 |
Név Jan Paul |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 519 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – ZA SLOVAČKI IDENTITET“ Katarina Melegova-Melihova MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – ZA SLOVENSKOSŤ Katarína Melegová-Melichová |
Sorszám 2 |
Név Jan Slavik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1846 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 8 |
Név Jan Šuljan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 6 |
Név Janko Havran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 11 |
Név Zdenka Valent-Belić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 12 |
Név Valentin - Mihajlo Grnja |

Név Olina Kolar |

Név Pavel Zima |

Név Katarina Vereš |

Név Jozef Gašparovski |

Név Tatiana Nađ |

Név Mihal Madacki |

Név Erka Viljačik |

Név Jan Petrovič |

Név Lidija Karkuš |

Név Pavel Roharik |

Név Ana Simonović |

Név Andrija Beređi |

Név Martina Zrinji |

Név Mihal Đurovka |

Név Eva Petraš |

Név Andrej Meleg |

Név Marina Holi-Balalić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 6 |
Név Janko Havran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 9 |
Név Janko Kolarik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők Liga Slovaka Vojvodine-Jan Brna |
Sorszám 4 |
Név Adam Paljov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1051 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők Liga Slovaka Vojvodine-Jan Brna |
Sorszám 5 |
Név Zdenko Kolar |

Név Marka Latas |

Név Slađan Srdić |

Név Kristina Kevenska |

Név Vladimir Povolni |

Név Branko Muha |

Név Ana Pavelova Kolarikova |

Név Žan Petrak |

Név Ivan Marko |

Név Antonija Zarecki |

Név Andrej Stano |

Név Miša Galađik |

Név Nataša Šimek |

Név Jan Čanji |

Név Jozef Provodovski |

Név Ivana Jaško |

Név Darina Suhanek |

Név Mihal Poliak |

Név Martina Čuvar |

Név Jano Janošik |

Név Ana Ferik Ivanovič |

Név Marjena Mega |

Név Miroslav Fabok |

Név Miroslav Bažalja |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1051 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők HEJ, SLOVACI! – MIHAL BALAŽ/ HEJ, SLOVÁCI! – MICHAL BALÁŽ |
Sorszám 2 |
Név Jano Puškar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1513 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők Liga Slovaka Vojvodine-Jan Brna |
Sorszám 3 |
Név Jarmila Agarski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1051 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők LIGA SLOVAKA VOJVODINE/ LIGA SLOVÁKOV VOJVODINY |
Sorszám 3 |
Név Jarmila Agarski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1089 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – ZA SLOVAČKI IDENTITET“ Katarina Melegova-Melihova MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – ZA SLOVENSKOSŤ Katarína Melegová-Melichová |
Sorszám 4 |
Név Jarmila Bohuš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1846 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 3 |
Név Jarmila Ćendić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – ZA SLOVAČKI IDENTITET“ Katarina Melegova-Melihova MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – ZA SLOVENSKOSŤ Katarína Melegová-Melichová |
Sorszám 7 |
Név Marija Andrašik |

Név Juraj Suđi |

Név Jaroslav Javornik |

Név Gabriela Guba Červeni |

Név Hana Tancik |

Név Dušan Kereš |

Név Jan Vida |

Név Vjera Miškovicova |

Név Vladislav Ivičiak |

Név Mihal Balaž |

Név Ana Palik-Kunčak |

Név Janko Hodolič |

Név Jan Zvara |

Név Katarina Rašeta |

Név Jan Brtka |

Név Jan Tomaš |

Név Ana Hrnčjar |

Név Jan Balca |

Név Silvester Kolar |

Név Vijera Toman |

Név Željko Čapelja |

Név Pavel Tomeček |

Név Jarmila Hromčik |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1846 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 9 |
Név Jarmila Šproh-Beljička |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 8 |
Név Jaroslav Stevanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – ZA SLOVAČKI IDENTITET“ Katarina Melegova-Melihova MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – ZA SLOVENSKOSŤ Katarína Melegová-Melichová |
Sorszám 6 |
Név Juraj Červenak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1846 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők HEJ, SLOVACI! – MIHAL BALAŽ/ HEJ, SLOVÁCI! – MICHAL BALÁŽ |
Sorszám 4 |
Név Juraj Červenak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1513 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 12 |
Név Juraj Suđi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – ZA SLOVAČKI IDENTITET“ Katarina Melegova-Melihova MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – ZA SLOVENSKOSŤ Katarína Melegová-Melichová |
Sorszám 1 |
Név Katarina Melegova-Melihova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1846 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 3 |
Név Katarina Vrabčenjak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 6 |
Név Katarina Vrabčenjak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 10 |
Név Jan Glozik |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 11 |
Név Slovenka Benkova-Martinkova |

Név Rastislav Surovi |

Név Marija Kukučka Supekova |

Név Miloslav Hrćan |

Név Marina Kanjova |

Név Jan Činčurak |

Név Vladimir Huđan |

Név Jan Meleg |

Név Ankica Nemogova-Kadancova |

Név Miroslav Đurka |

Név Juraj Beređi |

Név Kvjetka Lenhart |

Név Janko Benka |

Név Pavel Kukučka |

Név Zuzana Pudelka |

Név Jano Čeh |

Név Katarina Dolinaj |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVAČKA STRANKA – Jan Paul SLOVENSKA STRANA – Ján Paul |
Sorszám 2 |
Név Jan Đurčik |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 519 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVAČKA STRANKA – Jan Paul SLOVENSKA STRANA – Ján Paul |
Sorszám 3 |
Név Sandra Gages |

Név Majda Šipicki |

Név Jan Demiter |

Név Jano Povolni |

Név Miroslav Tatliak |

Név Katarina Petrašova |

Név Vladimir Kabas |

Név Slavomir Piksiades |

Név Renata Palenkaš |

Név Samuel Medveđ |

Név Zdenka Sklabinski |

Név Štefan Nosal |

Név Jozef Toman |

Név Violeta Benka |

Név Ondrej Bilek |

Név Anka Babinka |

Név Magdalena Slivka |

Név Martin Kolarik |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 519 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 4 |
Név Ladislav Petrovič |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 1 |
Név Ljibuška Lakatoš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 2 |
Név Ljibuška Lakatoš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 8 |
Név Martin Zloh |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők HEJ, SLOVACI! – MIHAL BALAŽ/ HEJ, SLOVÁCI! – MICHAL BALÁŽ |
Sorszám 3 |
Név Martina Martinko Sabolčki |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1513 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők HEJ, SLOVACI! – MIHAL BALAŽ/ HEJ, SLOVÁCI! – MICHAL BALÁŽ |
Sorszám 1 |
Név Mihal Balaž |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1513 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 7 |
Név Miroslav Benka |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 9 |
Név Milinka Hrćan |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 10 |
Név Jan Tomaš |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 11 |
Név Anna Čapelova |

Név Vesna Kalaba |

Név Zoroslav Spevak |

Név Danijela Lazor |

Név Jan Palik |

Név Ana Zolnaj |

Név Jarmila Hajko |

Név Miroslav Sabo |

Név Daniela Hodak |

Név Jan Bačur |

Név Daniela Halupka |

Név Miluška Kolar |

Név Jan Šimak |

Név Tatiana Nemet |

Név Zuzana Halabrin |

Név Rasćo Dudok |

Név Milina Kotvaš |

Név Ana Goda |

Név Miroslav Oravec |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 6 |
Név Miroslav Kožik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 2 |
Név Miroslav Tomaš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – ZA SLOVAČKI IDENTITET“ Katarina Melegova-Melihova MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – ZA SLOVENSKOSŤ Katarína Melegová-Melichová |
Sorszám 5 |
Név Pavel Marčok |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1846 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 1 |
Név Pavel Surovi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 1 |
Név Pavel Surovi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 10 |
Név Samuel Čelovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 7 |
Név Svetlana Zolnjan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 10 |
Név Tatiana Brtkova |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVI /PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 7 |
Név Tatiana Štaub |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2608 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 4 |
Név Tatiana Vujačić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 5 |
Név Vladimir Francisti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 2 |
Név Vladimir Valentik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők LIGA SLOVAKA VOJVODINE/ LIGA SLOVÁKOV VOJVODINY |
Sorszám 1 |
Név Zdenko Kolar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1089 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 15 |
Név Vjera Miškovicova |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 16 |
Név Jaroslav Mudri |

Név Marija Galasova |

Név Anjička Halupa |

Név Pavel Gaža |

Név Danica Vrba |

Név Nataša Kolar |

Név Šandor Tot Išasegi |

Név Katarina Kalmar |

Név Jaroslav Boldocki |

Név Boris Babik |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 4 |
Név Zlatko Lenhart |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 11 |
Név Zlatko Lenhart |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők SLOVACI NAPRED! – PAVEL SUROVI SLOVÁCI VPRED! – PAVEL SUROVÝ |
Sorszám 8 |
Név Zlatko Šimak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2814 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők HEJ, SLOVACI! – MIHAL BALAŽ/ HEJ, SLOVÁCI! – MICHAL BALÁŽ |
Sorszám 5 |
Név Vlastimir Kotvaš |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1513 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők HEJ, SLOVACI! – MIHAL BALAŽ/ HEJ, SLOVÁCI! – MICHAL BALÁŽ |
Sorszám 6 |
Név Anna Petrović |

Név Branislav Kevenski |

Név Jaroslav Hrješik |

Név Marija Turan |

Név Katarina Zornjanova |

Név Stanislav Đierčan |

Név Pavel Đuriš |

Név Ana Leginj |

Név Valentin-Mihajlo Grnja |

Név Rastislav Struhar |

Név Ana Širka |

Név Katarina Mikulić |

Név Samo Žjak |

Név Jaroslav Kriška |

Név Zlatko Đurčik |

Név Zuzana Grnja-Agarski |

Név Darko Toman |

Név Jana Francisti |

Név Mihal Marčok |

Név Kvetoslav Agarski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1513 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI – LjIBUŠKA LAKATOŠ - MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU – LIBUŠKA LAKATOŠOVÁ |
Sorszám 3 |
Név Zlatko Šimak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4480 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 14 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 31196 |
Megjelentek száma 9682 |
Érvénytelen szavazatok száma 155 |
Érvényes szavazatok száma 9524 |
Szervezet, jelölők „Slovački identitet“ – Ana Tomanova Makanova, Slovenská identita – Ana Tomanová Makanová |
Sorszám 7 |
Név Zuzana Lenhart |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3294 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők LIGA SLOVAKA VOJVODINE/ LIGA SLOVÁKOV VOJVODINY |
Sorszám 4 |
Név Daniel Spevak |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1089 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők LIGA SLOVAKA VOJVODINE/ LIGA SLOVÁKOV VOJVODINY |
Sorszám 5 |
Név Adam Paljov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1089 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 29509 |
Megjelentek száma 9932 |
Érvénytelen szavazatok száma 237 |
Érvényes szavazatok száma 9690 |
Szervezet, jelölők LIGA SLOVAKA VOJVODINE/ LIGA SLOVÁKOV VOJVODINY |
Sorszám 6 |
Név Ana Pinćir |

Név Anna Durgala |

Név Milko Ribar |

Név Robert Mamojka |

Név Antonija Čapelja |

Név Juraj Javornjik |

Név Ivana Lenhart |

Név Tatiana Javornjikova |

Név Adam Siroma |

Név Marina Gojković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1089 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2128 |
Megjelentek száma 607 |
Érvénytelen szavazatok száma 5 |
Érvényes szavazatok száma 602 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 11 |
Név Aurena Dinić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 602 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2128 |
Megjelentek száma 607 |
Érvénytelen szavazatok száma 5 |
Érvényes szavazatok száma 602 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 12 |
Név Biljana Milenković Vuković |

Név Dino Dolničar |

Név Đorđe Veselinov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 602 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 9 |
Név Dragomir Zupanc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 400 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2128 |
Megjelentek száma 607 |
Érvénytelen szavazatok száma 5 |
Érvényes szavazatok száma 602 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 3 |
Név Dragomir Zupanc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 602 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SVI ZAJEDNO ZORAN JOVIČIĆ |
Sorszám 6 |
Név Elza Ajduković |

Név Marija Vauda Pilipović |

Név Andrija Dimitrijević |

Név Ana Juvanec - Gerden |

Név Aleksandar Ermenc |

Név Vesna Radaković |

Név Galina Vrtačnik |

Név Imre Šoti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 400 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SVI ZAJEDNO ZORAN JOVIČIĆ |
Sorszám 4 |
Név Ivica Gruden |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2128 |
Megjelentek száma 607 |
Érvénytelen szavazatok száma 5 |
Érvényes szavazatok száma 602 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 13 |
Név Ivica Gruden |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 602 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2128 |
Megjelentek száma 607 |
Érvénytelen szavazatok száma 5 |
Érvényes szavazatok száma 602 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 14 |
Név Jadranka Bugarinov |

Név Josip Veber |

Név Vladimir Kravčuk |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SVI ZAJEDNO ZORAN JOVIČIĆ |
Sorszám 8 |
Név Zoran Mandelc |

Név Milena Spremo |

Név Boris Beravs |

Név Branko Barna |

Név Elizabeta Rašić |

Név Stojan Stefanović |

Név Srđan Mitić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2128 |
Megjelentek száma 607 |
Érvénytelen szavazatok száma 5 |
Érvényes szavazatok száma 602 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 9 |
Név Josip Veber |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 602 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 2 |
Név Maja Đukanović |

Név Miroslav Piljušić |

Név Saša Radić |

Név Saša Verbič |

Név Silva Martinec |

Név Vida Popović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 400 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SVI ZAJEDNO ZORAN JOVIČIĆ |
Sorszám 1 |
Név Zoran Jovičić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1741 |
Megjelentek száma 713 |
Érvénytelen szavazatok száma 3 |
Érvényes szavazatok száma 709 |
Szervezet, jelölők SVI ZAJEDNO ZORAN JOVIČIĆ |
Sorszám 2 |
Név Zoran Ulić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 309 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők SENjUK - Mihajlo Letvenčuk |
Sorszám 5 |
Név Mihal Kržaček |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 480 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „TVOJ NAROD, TVOJ GLAS – ZAJEDNO ZA UKRAJINCE – MIROSLAV HOČAK“ |
Sorszám 2 |
Név Miloš Katić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 280 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők KALINA - Petar Zakamarok |
Sorszám 4 |
Név Dragan Kovačev |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 231 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők KALINA - Petar Zakamarok |
Sorszám 5 |
Név Sandra Mikitišin |

Név Marijana Danelešin |

Név Vladimir Pakuševskij |

Név Zora Stan |

Név Marica Sadovski |

Név Petar Turčinović |

Név Sofija Sremački |

Név Agafija Meljnik |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 231 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők Ukrajinska lista „Kobzar” - Miro Kalenjuk |
Sorszám 1 |
Név Miro Kalenjuk |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 136 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők KALINA - Petar Zakamarok |
Sorszám 2 |
Név Miroslav Meljnik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 231 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „TVOJ NAROD, TVOJ GLAS – ZAJEDNO ZA UKRAJINCE – MIROSLAV HOČAK“ |
Sorszám 1 |
Név Miroslav Xočak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 280 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők UKRAJINCI ZAJEDNO -Stefan Semjaniv |
Sorszám 5 |
Név Igor Šćurk |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 320 |

Név Darko Tur |

Név Uljana Capek |

Név Ivan Vorinski |

Név Mihajlo Tur |

Név Nikolina Krivošija |

Név Vladimir Deren |

Név Nenad Leščuk |

Név Ankica Lukač |

Név Igor Kurman |

Név Nikola Ljahović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 320 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők SENjUK - Mihajlo Letvenčuk |
Sorszám 6 |
Név Nadija Vorotnjak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 480 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők SENjUK - Mihajlo Letvenčuk |
Sorszám 3 |
Név Nataša Petrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 480 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SENjUK“ – IVAN KUZMA |
Sorszám 5 |
Név Nataša Petrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők KOLOMEJKA - NIKOLA LjAHOVIĆ |
Sorszám 1 |
Név Nikola Ljahović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 213 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők UKRAJINCI ZAJEDNO -Stefan Semjaniv |
Sorszám 4 |
Név Olga Skopljak |

Név Petar Kurman |

Név Tanja Letvenčuk |

Név Boris Pjekni |

Név Stevan Geleban |

Név Katica Kuzma |

Név Marko Proć |

Név Nadica Sapun |

Név Vasilj Dacešen |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 480 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők „PRAVDA” - DALIBOR PJEKNI |
Sorszám 2 |
Név Slavko Mikitišin |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 74 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők „PRAVDA” - DALIBOR PJEKNI |
Sorszám 3 |
Név Olja Fa |

Név Slavko Baranovski |

Név Goran Rahman |

Név Dušica Milović |

Név Želimir Varek |

Név Ivan Pjekni |

Név Slavica Mikitišin |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 74 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők Ukrajinska lista „Kobzar” - Miro Kalenjuk |
Sorszám 2 |
Név Natalija Šarko-Golubović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 136 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők Ukrajinska lista „Kobzar” - Miro Kalenjuk |
Sorszám 3 |
Név Nenad Baranovski |

Név Mihajlo Romankiv |

Név Slavica Borbelj |

Név Vladimir Besermenji |

Név Mariana Bojko |

Név Nela Rožek |

Név Štefan Vaselek |

Név Aleksandra Romanjski |

Név Dejan Duda |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 136 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők UKRAJINCI ZAJEDNO -Stefan Semjaniv |
Sorszám 2 |
Név Petar Ljahović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 320 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők KALINA - Petar Zakamarok |
Sorszám 1 |
Név Petar Zakamarok |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 231 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők KOLOMEJKA - NIKOLA LjAHOVIĆ |
Sorszám 4 |
Név Anka Rožek |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 213 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők KOLOMEJKA - NIKOLA LjAHOVIĆ |
Sorszám 5 |
Név Darko Tur |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 213 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők KOLOMEJKA - NIKOLA LjAHOVIĆ |
Sorszám 6 |
Név Aleksandra Buha |

Név Aleksandra Kopestenski |

Név Nikola Vorinski |

Név Marica Kadar |

Név Tatjana Nalesnik |

Név Goran Krivošija |

Szervezet, jelölők „KALINA“ – PETAR ZAKAMAROK |
Sorszám 1 |
Név Petar Zakamarok |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők KALINA - Petar Zakamarok |
Sorszám 3 |
Név Slavica Stefanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 231 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők UKRAJINCI ZAJEDNO -Stefan Semjaniv |
Sorszám 3 |
Név Slavka Kanjuga |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 320 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „TVOJ NAROD, TVOJ GLAS – ZAJEDNO ZA UKRAJINCE – MIROSLAV HOČAK“ |
Sorszám 5 |
Név Ivica Moroz |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 280 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „TVOJ NAROD, TVOJ GLAS – ZAJEDNO ZA UKRAJINCE – MIROSLAV HOČAK“ |
Sorszám 6 |
Név Irina Džamić |

Név Aleksandar Havrljenko |

Név Ivana Jakemiv |

Név Slavko Nalesnik |

Név Marina Kvasni |

Név Zvonimir Kaprocki |

Név Zorjana Kanjuga |

Név Pera Kopestenski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 280 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők KOLOMEJKA - NIKOLA LjAHOVIĆ |
Sorszám 3 |
Név Slavka Kanjuga |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 213 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SLAVKO BARANOVSKI“ – „DOBRA VOLjA“ |
Sorszám 1 |
Név Slavko Baranovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 133 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SLAVKO BARANOVSKI“ – „DOBRA VOLjA“ |
Sorszám 2 |
Név Slavko Mikitišin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 133 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2818 |
Megjelentek száma 1251 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 1241 |
Szervezet, jelölők UKRAJINCI ZAJEDNO -Stefan Semjaniv |
Sorszám 1 |
Név Stefan Semjaniv |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 320 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SENjUK“ – IVAN KUZMA |
Sorszám 6 |
Név Mihal Kržaček |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SENjUK“ – IVAN KUZMA |
Sorszám 7 |
Név Slavica Pečilj |

Név Pavle Ključkovski |

Név Ljubomir Pjekni |

Név Katarina Polić |

Név Ivan Mokricki |

Név Tatjana Kvasni |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 358 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SLAVKO BARANOVSKI“ – „DOBRA VOLjA“ |
Sorszám 3 |
Név Snežana Antonjak |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 133 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „SLAVKO BARANOVSKI“ – „DOBRA VOLjA“ |
Sorszám 4 |
Név Slavka Đivuljskij |

Név Vladimir Rahman |

Név Aleksandar Bojko |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 133 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „KALINA“ – PETAR ZAKAMAROK |
Sorszám 2 |
Név Josip Stan |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2677 |
Megjelentek száma 1094 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1077 |
Szervezet, jelölők „KALINA“ – PETAR ZAKAMAROK |
Sorszám 3 |
Név Evica Turkalj |

Név Marija Rehlicki |

Név Stefan Cacko |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 10 |
Név Đorđe Raducić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 10 |
Név Dragan Andrejević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők G.G. „Zajednica Vlaha Srbije - Dragan Demić” |
Sorszám 1 |
Név Dragan Demić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 700 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 13 |
Név Dragan Paunović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 18 |
Név Dragana Janošević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 15 |
Név Dragana Strahinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 7 |
Név Dragi Damnjanović |

Név Evica Kokelić |

Név Igor Janković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 6 |
Név Ivana Srbulović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 12 |
Név Izvorinka Milošević - Blam |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 12 |
Név Jadranka Grbinović |

Név Jasminka Golubović |

Név Medijanka Sofijanović |

Név Miletić Mihajlović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 7 |
Név Miletić Mihajlović – Tića |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 19 |
Név Jasmina Petrović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 20 |
Név Snežana Gržobić - Pavlović |

Név Rodoljub Romanović |

Név Jovan Petrović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők POKRET VLAŠKOG UJEDINjENjA – Slobodan Perić |
Sorszám 2 |
Név Miodrag Kokelić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 909 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők Udruženje „Gergina” Negotin – Primarijus dr Siniša Čelojević |
Sorszám 3 |
Név Jagodinka Bogdanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 853 |

Név Aca Kožokić |

Név Rade Ilić |

Név Tatjana Dražilović |

Név Dragoslav Zajkesković |

Név Radoje Marinković |

Név Nevenka Ilić |

Név Slobodan Domaćinović |

Név Ilija Florić |

Név Slađana Stojanović |

Név Živojin Niculović |

Név Slobodan Trifunović |

Név Ljiljana Đokić |

Név Slaviša Nikolić |

Név Ilija Paucanović |

Név Dara Đorić |

Név Dragiša Brebulović |

Név Slobodanka Petrović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 853 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 5 |
Név Miodrag Marković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők POKRET VLAŠKOG UJEDINjENjA – Slobodan Perić |
Sorszám 3 |
Név Vesna Šubert |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 909 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők POKRET VLAŠKOG UJEDINjENjA – Slobodan Perić |
Sorszám 4 |
Név Dejan Ilić |

Név Ljubiša Đorđević |

Név Biserka Janošević |

Név Vlada Todorović |

Név Slobodan Krajić |

Név Ana Grujić |

Név Marjan Mladenović |

Név Ljubomir Grujić |

Név Vesna Mišić |

Név Saško Mišić |

Név Toplica Vukašinović |

Név Slobodanka Dervišević |

Név Petar Aleksić |

Név Goran Kostić |

Név Slavica Gomilanović |

Név Daniel Čorboloković |

Név Mića Stojadinović |

Név Desanka Pajkić |

Név Igor Lazarević |

Név Srđan Perić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 909 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők G.G. „Zajednica Vlaha Srbije - Dragan Demić” |
Sorszám 2 |
Név Veterin Budimirović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 700 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők G.G. „Zajednica Vlaha Srbije - Dragan Demić” |
Sorszám 3 |
Név Dragana Paucanović |

Név Saša Jovanović |

Név Zoran Brandušanović |

Név Devica Janković |

Név Slavica Nikolić |

Név Vitomir Čikarević |

Név Biljana Jovanović |

Név Dragan Lazarević |

Név Anđa Ilić |

Név Snežana Marković |

Név Bora Margaranović |

Név Dejan Grljanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 700 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 22 |
Név Miodrag Stojković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 8 |
Név Neli Đorđević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 5 |
Név Neli Đorđević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 16 |
Név Nikodije Adamović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 16 |
Név Nikodije Adamović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 1 |
Név Novica Janošević |

Név Rozica Dragojlović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 3 |
Név Selena Ničić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők Udruženje „Gergina” Negotin – Primarijus dr Siniša Čelojević |
Sorszám 1 |
Név Siniša Čelojević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 853 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE „GERGINA“ NEGOTIN – PRIMARIJUS DR SINIŠA ČELOJEVIĆ |
Sorszám 1 |
Név Siniša Čelojević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 701 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 8 |
Név Slađan Marković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 18 |
Név Slavica Davidović |

Név Slaviša Božinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 13 |
Név Slaviša Đorđević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők Udruženje „Gergina” Negotin – Primarijus dr Siniša Čelojević |
Sorszám 2 |
Név Slobodan Golubović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 853 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők POKRET VLAŠKOG UJEDINjENjA – Slobodan Perić |
Sorszám 1 |
Név Slobodan Perić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 909 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2014 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27763 |
Megjelentek száma 8902 |
Érvénytelen szavazatok száma 74 |
Érvényes szavazatok száma 8827 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU – SRBIJA ZA VLAHE, Radiša Dragojević |
Sorszám 15 |
Név Snežana Milošević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6365 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők VLASI ZA SRBIJU |
Sorszám 23 |
Név Saša Marković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 13320 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 22 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE „GERGINA“ NEGOTIN – PRIMARIJUS DR SINIŠA ČELOJEVIĆ |
Sorszám 2 |
Név Janko Nikolić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 701 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 26584 |
Megjelentek száma 14286 |
Érvénytelen szavazatok száma 263 |
Érvényes szavazatok száma 14021 |
Szervezet, jelölők UDRUŽENjE „GERGINA“ NEGOTIN – PRIMARIJUS DR SINIŠA ČELOJEVIĆ |
Sorszám 3 |
Név Danijela Stanković |

Név Vlasta Bačilović |

Név Elizabeta Dajić-Grimplinović |

Név Milutin Karabašević |

Név Bane Kračunović |

Név Slobodan Pecić |

Név Zoran Martinović |

Név Snežana Čelojević |

Név Danilo Petrović |

Név Staniša Kržanović |

Név Ljiljana Germanović |

Név Boban Janošević |

Név Jovan Miljković |

Név Brankica Strahinić |

Név Zoran Janošević |

Név Ljiljana Trujić |

Név Milija Mikulović |

Név Živojin Marković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 701 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 24 |
Név Alojzije Firanj |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 6 |
Név Anđela Horvat |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 13 |
Név Andrej Španović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 11 |
Név Andrija Ađin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 5 |
Név Andrija Ađin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 2 |
Név Andrija Anišić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 2 |
Név Andrija Kopilović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 15 |
Név Ankica Jukić-Mandić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 16 |
Név Antun Borovac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 21 |
Név Boris Udovčić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 5 |
Név Dajana Simić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 5 |
Név Darko Sarić Lukendić |

Név Darko Vuković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 8 |
Név Đorđe Čović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 28 |
Név Goran Kaurić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 4 |
Név Grgo Tikvicki |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 3 |
Név Ines Volarić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 10 |
Név Ivan Budinčević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 5 |
Név Ivan Karačić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 8 |
Név Ivan Ušumović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 22 |
Név Verica Ivković Ivandekić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 23 |
Név Hrvojka Stantić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 24 |
Név Miroslav Lečer |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 25 |
Név Aleksandar Lakatuš |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 26 |
Név Magdalena Pavlović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 27 |
Név Petar Pifat |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 28 |
Név Slaven Dulić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 29 |
Név Mirko Ostrogonac |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 1 |
Név Jasna Vojnić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 14 |
Név Josip Bako Đurđin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 29 |
Név Josip Čačić Surčin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 16 |
Név Josip Hodak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 3 |
Név Josipa Ivanković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 10 |
Név Josipa Ivanković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 3 |
Név Josipa Vojnić Tunić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 9 |
Név Ana Štimac |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 10 |
Név Mirko Paulić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 11 |
Név Nikola Čuvardić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 12 |
Név Vesna Čuvardić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 13 |
Név Andrija Bašić Palković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 14 |
Név Stipe Ercegović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 15 |
Név Jelena Sabljak |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 16 |
Név Miroslav Kujundžić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 17 |
Név Pavle Kujundžić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 18 |
Név Bojana Jozić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 19 |
Név Marinko Pijuković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 20 |
Név Robert Ivakić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 21 |
Név Marija Bašić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 22 |
Név Vanja Vidaković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 23 |
Név Petar Horvat |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 24 |
Név Marija Matarić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 25 |
Név Marinko Prćić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 26 |
Név Željko Paulić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 27 |
Név Zdenka Mitić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 28 |
Név Mato Princip |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 29 |
Név Marin Vidaković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 15 |
Név Angelina Orbovic |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 19 |
Név Blagoja Ilievski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Blagoja Ilievski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 13 |
Név Blagoja Sokolovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 4 |
Név Blagoja Sokolovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Blagoja Sokolovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 11 |
Név Blagoje Ilijevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 1 |
Név Borče Veličkovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 1 |
Név Borče Veličkovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 9 |
Név Hristo Dimitrovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 10 |
Név Jasmina Veličkovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 11 |
Név Dragan Cvetanovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 12 |
Név Đoko Ivanovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 13 |
Név Bora Vanevski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 14 |
Név Ljubica Graovac |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 15 |
Név Stojan Videski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 16 |
Név Aleksandar Pavlovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 17 |
Név Ljepa Žilevski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 18 |
Név Kiro Kimoski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 19 |
Név Dušan Žilevski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 20 |
Név Petre Dimitriev |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 21 |
Név Trajanka Arsovska |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 22 |
Név Zorica Petrović-Obradović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 23 |
Név Janča Dodevski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Makedonija u srcu |
Sorszám |
Név Borče Veličkovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 23 |
Név Djordje Mihajlovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 2 |
Név Dobre Trajkovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 5 |
Név Dobre Trajkovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Dragan Kostadinovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 14 |
Név Dragi Paunov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Dragi Paunov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 20 |
Név Dragoljub Kostovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 10 |
Név Dusan Zilevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Dusica Ilin Shekrovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 3 |
Név Elisaveta Ivanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Elisaveta Ivanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 18 |
Név Ilinka Rzhanat Ojic |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 16 |
Név Ilo Mihajlovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 16 |
Név Ilo Mihajlovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 17 |
Név Dragoljub Kostovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 18 |
Név Emilija Nikoloska |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 19 |
Név Spase Koneski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 20 |
Név Rade Tričkovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 21 |
Név Jordana Nedelov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 22 |
Név Stojanče Davidovski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 23 |
Név Iskra Peneva |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 1 |
Név Aleksandra Vučinić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 1 |
Név Ratko Šoć |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 2 |
Név Dušan Žugić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 2 |
Név Milorad Radojević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 3 |
Név Gordana Doknić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 3 |
Név Miloš Paović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 4 |
Név Ljubiša Simović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 4 |
Név Nikola Muhadinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 5 |
Név Dragan Martinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 5 |
Név Slobodan Balandžić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 6 |
Név Jovana Joksimović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 6 |
Név Ljiljana Bulatović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 7 |
Név Nenad Vlahović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 7 |
Név Veselin Mitrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 8 |
Név Branislav Sekulić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 8 |
Név Radoš Mrdak |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 9 |
Név Cveta Roganović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 9 |
Név Nataša Jelić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 10 |
Név Bodin Radojević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 10 |
Név Bojan Bojat |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 11 |
Név Svetozar Pajović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 11 |
Név Milan Milović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 12 |
Név Snežana Jovović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 12 |
Név Nada Trpka |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 13 |
Név Jovica Joksimović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 13 |
Név Tomislav Pešić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 14 |
Név Draško Knežević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 14 |
Név Miodrag Becić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 15 |
Név Gordana Krivokapić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 15 |
Név Slobodanka Pajović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 16 |
Név Snežana Josifović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 16 |
Név Nikola Čičarević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 17 |
Név Danko Dobrilović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 17 |
Név Radojica Džarić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 18 |
Név Gordana Đurković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 18 |
Név Neda Kustudić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 19 |
Név Katarina Joksimović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 19 |
Név Jovan Miljanić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 20 |
Név Labud Spičanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 20 |
Név Miodrag Bojović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 21 |
Név Milan Aranđelović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 21 |
Név Bojana Radović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők ALEKSANDRA VUČINIĆ |
Sorszám 22 |
Név Mirjana Roganović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 22 |
Név Bojan Đorović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2014 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 90 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 89 |
Szervezet, jelölők RATKO ŠOĆ |
Sorszám 23 |
Név Šćepan Todorović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 63 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 16 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 7 |
Név Karlo Logo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 15 |
Név Katarina Petrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 18 |
Név Krunoslav Đaković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 13 |
Név Ladislav Suknović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 3 |
Név Lazar Cvijin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 12 |
Név Margareta Uršal |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 18 |
Név Marijana Čović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 4 |
Név Martin Bačić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 8 |
Név Martin Bačić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 17 |
Név Martina Stantic |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 7 |
Név Mata Matarić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 2 |
Név Mata Matarić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 20 |
Név Matilda Pelhe |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 15 |
Név Matilda Pelhe |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 11 |
Név Mato Groznica |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 2 |
Név Melita Bašić Palković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 12 |
Név Mira Tumbas |

Név Miroslav Galar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 9 |
Név Miroslav Kujundžić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 14 |
Név Mladen Petreš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 17 |
Név Neven Orčić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 1 |
Név Petar Balažević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 2 |
Név Petar Kuntić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 7 |
Név Petar Kuntić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 27 |
Név Renata Kuruc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 1 |
Név Slaven Bačić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 8 |
Név Ivan Mitrovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 8 |
Név Ivan Mitrovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 12 |
Név Ivana Cvetković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 12 |
Név Ivana Cvetković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Ivana Cvetković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 13 |
Név Lesko Risteski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 6 |
Név Ljiljana Najdovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Ljuba Andrijevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Ljubica Dojcinovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 3 |
Név Ljupka Mihajlovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 9 |
Név Maja Georgievska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Maja Georgievska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 9 |
Név Mare Karanfilovic |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Maria Prodanovic |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 6 |
Név Miladin Janeski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Nate Janakijievski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 5 |
Név Nikola Kiprovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 2 |
Név Nikola Kiprovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Nikola Nikolovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 14 |
Név Novica Dukadinovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 7 |
Név Ozren Simjanovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 11 |
Név Pece Risteski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Pece Risteski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 7 |
Név Ppeco Risteski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 17 |
Név Predrag Korunoski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Risto Vasilevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 10 |
Név Sima Najdovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Sima Najdovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 1 |
Név Slave Gruevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 22 |
Név Slave Gruevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 5 |
Név Slavka Stefanovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 21 |
Név Snezana Stankovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Spase Koneski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 7 |
Név Srđan Ilijevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 4 |
Név Stevan Srbinovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Stevan Srbinovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 2 |
Név Stevo Jaćimovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Vaska Chigoska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 4 |
Név Venče Jovanovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők SLAVE GRUEVSKI |
Sorszám 8 |
Név Verka Mitkovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 28 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 15 |
Név Vesela Đorđević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Vladimir Stoitzov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Voskre Mancic |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Zivko Stojanovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 84 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 83 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 6 |
Név Zorica Mitrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 55 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2018 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 68 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 61 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 3 |
Név Zorica Mitrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 1 |
Név Slaven Bačić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 10 |
Név Slaven Dulić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 16 |
Név Slavko Benčik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 18 |
Név Snežana Đaković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 20 |
Név Snežana Đaković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 9 |
Név Snežana Perišić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 9 |
Név Snežana Periškić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 23 |
Név Snežana Periškić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 6 |
Név Stanislava Stantić-Prćić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 4 |
Név Stanko Krstin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 5 |
Név Stanko Krstin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 7 |
Név Svetislav Milanković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 9 |
Név Tamara Lerić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 1 |
Név Tomislav Stantić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 6 |
Név Verica Kujundžić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 12 |
Név Vesna Petreš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 3 |
Név Vesna Prćić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 6 |
Név Vesna Zelenika |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők TOMISLAV STANTIĆ |
Sorszám 8 |
Név Vladimir Kranjčević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 37 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 6 |
Név Vojislav Temunović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 10 |
Név Željko Pakledinac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 13 |
Név Željko Pakledinac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 26 |
Név Željko Pakledinac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 19 |
Név Željko Šeremešić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 25 |
Név Željko Šeremešić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2014 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 132 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 130 |
Szervezet, jelölők SLAVEN BAČIĆ |
Sorszám 7 |
Név Zlatko Načev |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 93 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 21 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista - DSHV i hrvatske udruge |
Sorszám 4 |
Név Zlatko Načev |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 82 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 18 |
Év 2018 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 77 |
Megjelentek száma 77 |
Érvénytelen szavazatok száma 0 |
Érvényes szavazatok száma 77 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 19 |
Név Zlatko Načev |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 77 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2010 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 137 |
Megjelentek száma 134 |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők Hrvatska lista za europsku Srbiju |
Sorszám 11 |
Név Zvonko Tadijan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 51 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 1 |
Név Igor Petrov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 2 |
Név Slobodan Nikolić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 3 |
Név Dragica Jović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 4 |
Név Jovan Ružičić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 5 |
Név Miloš Cvetanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 6 |
Név Zorica Kostić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 7 |
Név Goran Mešanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 8 |
Név Milan Gojković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 9 |
Név Ljiljana Blagojević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 10 |
Név Veroljub Jovanović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 11 |
Név Jovan Stojiljković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 12 |
Név Marina Milošević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 13 |
Név Stevan Mirković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 14 |
Név Galina Stojković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Igor Petrov |
Sorszám 15 |
Név Ružica Kolarski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 42 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 1 |
Név Leonid Kampe |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 2 |
Név Arsen Plahin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 3 |
Név Marianna Mladenović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 4 |
Név Marina Galogaža |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 5 |
Név Irina Miljković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 6 |
Név Milovan Đurčić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 7 |
Név Larisa Milić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 8 |
Név Ivan Romanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 9 |
Név Nataša Mladenović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 10 |
Név Vladimir Kasteljanov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 11 |
Név Dragan Logvinov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 12 |
Név Marina Vučković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 13 |
Név Larisa Radulović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 14 |
Név Aleksandar Ajdinović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 102 |
Megjelentek száma 102 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 100 |
Szervezet, jelölők Leonid Kampe |
Sorszám 15 |
Név Nikola Lazić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 1 |
Név Dragoljub Malović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 2 |
Név Ljubiša Simović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 3 |
Név Silvana Baletić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 4 |
Név Nikola Muhadinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 5 |
Név Dragan Ivanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 6 |
Név Andrijana Radonjić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 7 |
Név Rade Bulatović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 8 |
Név Vuk Leković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 9 |
Név Miljana Rabrenović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 10 |
Név Aleksandar Stevanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 11 |
Név Obrad Bogdanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 12 |
Név Gordana Doknić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 13 |
Név Danilo Jovović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 14 |
Név Blagoje Marković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 15 |
Név Dragana Mihajlović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 16 |
Név Zoran Stanić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 17 |
Név Dragan Martinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 18 |
Név Jasmina Kaluđerović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 19 |
Név Veselin Martinović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 20 |
Név Predrag Lepović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 21 |
Név Cveta Roganović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 22 |
Név Milun Čurović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2018 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma 100 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 84 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 23 |
Név Milan Raonić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 84 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 31 |
Név Vajda Márta |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 22 |
Név Valka Károly |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 31 |
Név Várady József |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 11 |
Név Varga Andrea |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 29 |
Név Varga Csaba |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Varga F. József |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 34 |
Név Varga Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 11 |
Név Varga Ferenc |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 9 |
Név Varga Judit |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 33 |
Név Varjú Potrebić Tatjana |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 20 |
Név Várkonyi Zsolt |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 10 |
Név Vass Géza |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 2 |
Név Vass Tibor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 1 |
Név Vass Tibor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 3 |
Név Vastag János |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 24 |
Név Verbai Szilvia |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 8 |
Név Verebes Krnács Erika |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők “Másként magyarságunkért - Fodor László” „Za Mađare na drugi način - Fodor Laslo” |
Sorszám 8 |
Név Viakter Blanka |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2298 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők DZVM – ČONKA ARON VMDK – CSONKA ÁRON |
Sorszám 5 |
Név Vicei Károly |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3567 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2002 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor |
Megjelentek száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
Szervezet, jelölők |
Sorszám |
Név Vicsek Károly |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 15 |
Név Vidrács Krisztina |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 14 |
Név Viola János |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 30 |
Név Virág Klára |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők Mađarska liga - Nova Mađarska Alternativa - Tibor Vaš, Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor |
Sorszám 21 |
Név Visnyovszki Zolika |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2481 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Evo ruke za mađarsku zajednicu-Građanski pokret- Zoltan Bunjik i Laslo Rac-Sabo |
Sorszám 24 |
Név Vitkay Kucsera Ágota |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2569 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 12 |
Név Volenter Takarics Anasztázia |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska Liga – Magyar Liga – Dr Murenji Tibor |
Sorszám 13 |
Név Zabos Erika |

Név Zakinszki Márk |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2528 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Pokret mađarske nade Laslo Balint - Magyar Remény Mozgalom László Bálint |
Sorszám 11 |
Név Zubcsik Gábor |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2114 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők Magyar Összefogás - MAĐARSKA SLOGA |
Sorszám 34 |
Név Zséli Ágnes |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 39166 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 30 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Vojvođanski Mađari za Evropu Dr Čengeri Atila - Vajdasági Magyarként Európába Dr. Csengeri Attila |
Sorszám 27 |
Név Zsíros-Jankelić Anikó |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 10176 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2010 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 138665 |
Megjelentek száma 76903 |
Érvénytelen szavazatok száma 607 |
Érvényes szavazatok száma 76287 |
Szervezet, jelölők Mađarska sloga - Magyar Összefogás |
Sorszám 17 |
Név Zsoldos Ferenc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 58900 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 28 |
Év 2014 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 137111 |
Megjelentek száma 55673 |
Érvénytelen szavazatok száma 572 |
Érvényes szavazatok száma 55099 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 22 |
Név Zsoldos Ferenc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 46753 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 31 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 1 |
Név Zsoldos Ferenc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2018 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 129471 |
Megjelentek száma 47316 |
Érvénytelen szavazatok száma 627 |
Érvényes szavazatok száma 46682 |
Szervezet, jelölők MAĐARSKI POKRET, ŽOLDOŠ FERENC - Magyar Mozgalom, Zsoldos Ferenc |
Sorszám 9 |
Név ?nézi Péter |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 7516 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők PARTIA DEMOKRATIKE – DR. SC. NAGIP ARIFI |
Sorszám 1 |
Név Agim Haliti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1762 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők PARTIA DEMOKRATIKE – DR. SC. NAGIP ARIFI |
Sorszám 2 |
Név Ahmet Beqiri |

Név Linda Murati |

Név Burim Ferati |

Név Pajtesa Jahiu Rexhepi |

Név Egzona Halimi |

Név Kujtim Ramadani |

Név Rabit Veseli |

Név Mimoza Ameti |

Név Besnik Rexhepi |

Név Marigona Mehmeti |

Név Laureta Amidi |

Név Arif Arifi |

Szervezet, jelölők PARTIA PËR VEPRIM DEMOKRATIK – RAGMI MUSTAFI |
Sorszám 1 |
Név Ragmi Mustafi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 4155 |

Név Driton Bilalli |

Név Drita Veseli |

Név Burhan Halili |

Név Besim Shabani |

Név Lirona Zukiq |

Név Ismail Pajaziti |

Név Idriz Limani |

Név Vaxhide Sabedini |

Név Benhurije Shabani |

Név Betim Ajdini |

Név Kujtime Jahiu |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 4155 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők LËVIZJA E PROGRESIT DEMOKRATIK – SHQIPRIM MUSLIU |
Sorszám 1 |
Név Nevzad Ljutvija |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2289 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők LËVIZJA E PROGRESIT DEMOKRATIK – SHQIPRIM MUSLIU |
Sorszám 2 |
Név Gentian Limani |

Név Valide Xhelili-Isufi |

Név Zgjim Asani |

Név Esra Zeneli |

Név Almedina Raqipi |

Név Arsim Alili |

Név Magbule Arifi |

Név Lindita Zahiri |

Név Ilir Abdullahu |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2289 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők ALTERNATIVA PËR NDRYSHIM - LEVENT QAZIMI |
Sorszám 1 |
Név Levent Qazimi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3824 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők ALTERNATIVA PËR NDRYSHIM - LEVENT QAZIMI |
Sorszám 2 |
Név Anita Halili Veseli |

Név Florent Shaipi |

Név Arsim Imeri |

Név Rexhije Ismaili |

Név Bujamin Xhelili |

Név Albulena Osmani |

Név Xhavit Emini |

Név Egzona Hajrullahu |

Név Ylber Destani |

Név Gentiana Behluli-Memeti |

Név Ajshe Sulejmani |

Név Ferki Shemsedini |

Név Erduan Fazliu |

Név Krenar Halimi |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3824 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők PARTIA DEMOKRATIKE SHQIPTARE – DR. SC. RAGMI MUSTAFA |
Sorszám 1 |
Név Enver Mehmeti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1032 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Albán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 36238 |
Megjelentek száma 13841 |
Érvénytelen szavazatok száma 106 |
Érvényes szavazatok száma 13062 |
Szervezet, jelölők PARTIA DEMOKRATIKE SHQIPTARE – DR. SC. RAGMI MUSTAFA |
Sorszám 2 |
Név Tefik Bajrami |

Név Afërdita Ismaili |

Név Limon Salihu |

Név Flakron Isufi |

Név Adelina Veliu |

Név Valmir Ajdini |

Név Sara Mustafi |

Választók száma befejezéskor 2823 |
Megjelentek száma 473 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 462 |
Szervezet, jelölők Za napredak Aškalija – Muhamet Behrami |
Sorszám 1 |
Név Muhamet Behrami |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 170 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2022 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2823 |
Megjelentek száma 473 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 462 |
Szervezet, jelölők Za napredak Aškalija – Muhamet Behrami |
Sorszám 2 |
Név Muhamet Velji |

Név Alma Behrami |

Név Betim Berišaj |

Név Arsim Zumberaj |

Név Merdije Ahmeti |

Név Šuajb Misini |

Név Mirsad Beriša |

Név Samra Čeković |

Név Safet Osmanaj |

Név Riza Krasnić |

Név Behrami Fljurije |

Név Musa Krasnići |

Név Fatmir Brahimi |

Név Fatime Tahiri |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 170 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 6 |
Év 2022 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2823 |
Megjelentek száma 473 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 462 |
Szervezet, jelölők „Aškalije, ali zajedno“ – Iljaz Ramadanović |
Sorszám 1 |
Név Iljaz Ramadanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 122 |

Név Nadžija Alijević |

Név Behara Ramadanović |

Név Ferhat Ferhatović |

Név Dijana Ferhatović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 122 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2022 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2823 |
Megjelentek száma 473 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 462 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNO“ – Đemal Demir |
Sorszám 1 |
Név Đemal Demir |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2823 |
Megjelentek száma 473 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 462 |
Szervezet, jelölők „ZAJEDNO“ – Đemal Demir |
Sorszám 2 |
Név Minir Demir |

Név Leonora Balja |

Név Petar Pašajlić |

Név Sabina Sefaj |

Név Ali Bala |

Név Suzana Bala |

Név Valbone Stanković |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 61 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2823 |
Megjelentek száma 473 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 462 |
Szervezet, jelölők „ZA POBEDU AŠKALIJA“ |
Sorszám 1 |
Név Erdelj Herinckh |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Askáli |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2823 |
Megjelentek száma 473 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 462 |
Szervezet, jelölők „ZA POBEDU AŠKALIJA“ |
Sorszám 2 |
Név Abaz Useinovski |

Név Milica Useinovski |

Név Arben Ramani |

Név Ruža Kurtiši |

Név Mario Kurtiši |

Név Afrim Kurtiši |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 16573 |
Megjelentek száma 9061 |
Érvénytelen szavazatok száma 171 |
Érvényes szavazatok száma 8889 |
Szervezet, jelölők „TO SMO MI“ – PRIRODNI POKRET – „TOVA SME NIE“ – PRIRODNO DVIŽENIE – VLADIMIR ZAHARIJEV – VLADIMIR ZAHARI?EV |
Sorszám 1 |
Név Vladimir Zaharijev |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5625 |

Név Slavko Grigorov |

Név Slađan Dončev |

Név Biljana Hristova |

Név Koljo Manasijev |

Név Sandra Stoimenov |

Szervezet, jelölők KORENI – VLADICA DIMITROV, KORENI – VLADICA DIMITROV |
Sorszám 1 |
Név Vladica Dimitrov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2399 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2022 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 16573 |
Megjelentek száma 9061 |
Érvénytelen szavazatok száma 171 |
Érvényes szavazatok száma 8889 |
Szervezet, jelölők KORENI – VLADICA DIMITROV, KORENI – VLADICA DIMITROV |
Sorszám 2 |
Név Zoran Đurov |

Név Milena Dimitrijević |

Név Dragana Nikolov |

Név Milena Stavrov |

Név Marko Guran |

Név Sneža Aleksov |

Név Bratislav Stamenov |

Név Jelena Stojanov |

Név Emil Vacev |

Név Marina Dončev Dimitrov |

Név Zoran Rajkov |

Név Denis Ivanov |

Név Milan Ilijev |

Név Ivana Taskov |

Név Boban Gerov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 2399 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 5 |
Év 2022 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 16573 |
Megjelentek száma 9061 |
Érvénytelen szavazatok száma 171 |
Érvényes szavazatok száma 8889 |
Szervezet, jelölők ZA BUGARE U SRBIJI, ?? ????????? ? ?????? |
Sorszám 1 |
Név Slađana Ivanov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 865 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Bolgár |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 16573 |
Megjelentek száma 9061 |
Érvénytelen szavazatok száma 171 |
Érvényes szavazatok száma 8889 |
Szervezet, jelölők ZA BUGARE U SRBIJI, ?? ????????? ? ?????? |
Sorszám 2 |
Név Dalibor Milanov |

Név Ivan Takov |

Név Maja Vasov |

Név Ljubinko Markov |

Név Slađana Sokolov |

Név Zoran Andonov |

Név Ivica Todorov |

Név Stratko Pejčev |

Név Damir Takov |

Név Irena Dončev |

Név Mirča Sotirov |

Név Ankica Manoilov |

Név Cvetanka Rančev |

Név Saško Mitov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 865 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7324 |
Megjelentek száma 3115 |
Érvénytelen szavazatok száma 57 |
Érvényes szavazatok száma 3058 |
Szervezet, jelölők BUNJEVCI ZA SUBATICU I SVOJA PRAVA – ZAJEDNO! TAMARA BABIĆ |
Sorszám 1 |
Név TAMARA BABIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 557 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7324 |
Megjelentek száma 3115 |
Érvénytelen szavazatok száma 57 |
Érvényes szavazatok száma 3058 |
Szervezet, jelölők BUNJEVCI ZA SUBATICU I SVOJA PRAVA – ZAJEDNO! TAMARA BABIĆ |
Sorszám 2 |
Név BORIS BAJIĆ |

Név DRAGAN KOPUNOVIĆ |

Név MIRKO BAJIĆ |

Név STANISLAVA LUTKIĆ |

Név KATA KUNTIĆ |

Név SINIŠA TIKVICKI |

Név KSENIJA STOJIČIĆ |

Név STELA BUKVIĆ |

Név PETAR IVKOVIĆ |

Név MARIJANA KUNTIĆ |

Név DENIS VUKMANOV ŠIMOKOV |

Név BRANKO CVIJAN |

Név IVONA BALAŽEVIĆ |

Név SLOBODAN KOVAČEVIĆ |

Név STANISLAVA BABIĆ |

Név MARIJA BULjOVČIĆ |

Név FRANjO ŠARČEVIĆ |

Név DRAGUTIN KORPONAIĆ |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 557 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7324 |
Megjelentek száma 3115 |
Érvénytelen szavazatok száma 57 |
Érvényes szavazatok száma 3058 |
Szervezet, jelölők „Složno za Bunjevce - dr Suzana Kujundžić Ostojić” |
Sorszám 1 |
Név dr Suzana Kujundžić Ostojić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 2312 |

Név Gabriela Diklić |

Név Marina Vojnić |

Szervezet, jelölők BUNJEVCI SOMBOR – SVI U JEDNOM KOLU |
Sorszám 1 |
Név BRANKO POKORNIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 189 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Bunyevác |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7324 |
Megjelentek száma 3115 |
Érvénytelen szavazatok száma 57 |
Érvényes szavazatok száma 3058 |
Szervezet, jelölők BUNJEVCI SOMBOR – SVI U JEDNOM KOLU |
Sorszám 2 |
Név STIPAN BUDIMČEVIĆ |

Név MARIJA BOŠNjAK |

Név EDITA LUTKIĆ |

Név IVAN LAZIĆ |

Név KATA KUMER |

Név KATICA PEIĆ |

Név PETAR BENČIK |

Név MARIJA BERETIĆ |

Név DRAGICA HORVAT |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 189 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1491 |
Megjelentek száma 559 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 551 |
Szervezet, jelölők Češi Srbska – prof. dr Jože Siváček |
Sorszám 1 |
Név Milan Fürst |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 266 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2022 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1491 |
Megjelentek száma 559 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 551 |
Szervezet, jelölők Češi Srbska – prof. dr Jože Siváček |
Sorszám 2 |
Név Růža Koláčková |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 266 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2022 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1491 |
Megjelentek száma 559 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 551 |
Szervezet, jelölők Češi Srbska – prof. dr Jože Siváček |
Sorszám 3 |
Név Mirjana Hemunová |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 266 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2022 |
Kisebbség Cseh |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 1491 |
Megjelentek száma 559 |
Érvénytelen szavazatok száma 8 |
Érvényes szavazatok száma 551 |
Szervezet, jelölők Češi Srbska – prof. dr Jože Siváček |
Sorszám 4 |
Név Jan Zorbić |

Név Emil Tichý |

Név Višnja Pokorná Nedićová |

Név Teodora Jevtićová |

Név Alexandr Laušev |

Név Stefan Dobrosavljević |

Név Milica Batričevićová |

Név Milan Kuželka |

Név Marta Brümmer Dominić |

Név Vuk Dželetović |

Szervezet, jelölők Česi – nasleđe i budućnost |
Sorszám 1 |
Név Jaroslav Hoc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 285 |

Név Zdenka Tesar |

Név Vencl Irović |

Név Dragan Štibijanski |

Név Stevan Tol |

Név Danijela Štibijanski |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 285 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 8 |
Év 2022 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3727 |
Megjelentek száma 1234 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 1223 |
Szervezet, jelölők DA SE I ZA NAS ZNA – EMIN ZEJNULAHU |
Sorszám 1 |
Név Emin Zejnulahu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 853 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2022 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3727 |
Megjelentek száma 1234 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 1223 |
Szervezet, jelölők DA SE I ZA NAS ZNA – EMIN ZEJNULAHU |
Sorszám 2 |
Név Bajram Kruezi |

Név Špresa Zejnulahu |

Név Selim Rama |

Név Mihane Ljimani |

Név Mirsad Fejzulah |

Név Selami Limani |

Név Vahide Beriša |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 853 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 11 |
Év 2022 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3727 |
Megjelentek száma 1234 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 1223 |
Szervezet, jelölők „Piramida“ – Seladin Osman |
Sorszám 1 |
Név Seladin Osman |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 189 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3727 |
Megjelentek száma 1234 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 1223 |
Szervezet, jelölők „Piramida“ – Seladin Osman |
Sorszám 2 |
Név Zija Osmani |

Név Nefiza Osmani |

Név Željko Živković |

Név Slobodan Mihajlović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 189 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Egyiptomi |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3727 |
Megjelentek száma 1234 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 1223 |
Szervezet, jelölők „Esnaf“ – Kujtim Demir |
Sorszám 1 |
Név Kujtim Demir |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 181 |

Név Alen Useinovski |

Választók száma befejezéskor 2744 |
Megjelentek száma 280 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 279 |
Szervezet, jelölők "GRCI ZAJEDNO – ??????? ????'' – Petar Rodifcis-Nađ |
Sorszám 1 |
Név Vasilios Proveleggios |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 279 |

Név Milena Blagojević Lazić |

Név Bojana Zlatanović |

Név Nebojša Kostandinidis-Sefer |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 279 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Görög |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2744 |
Megjelentek száma 280 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 279 |
Szervezet, jelölők "GRCI ZAJEDNO – ??????? ????'' – Petar Rodifcis-Nađ |
Sorszám 15 |
Név Jelena Selimović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 279 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 1 |
Név Anita Šalbot |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 2 |
Név Geza Poljak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 3 |
Név Paulina Maluckov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 4 |
Név Josip Češljar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 5 |
Név Andrea Beata Bicok |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 6 |
Név Zlatko Šalbot |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 7 |
Név Ida Vilovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 8 |
Név Zlatko Sabo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 9 |
Név Ermina Vilovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 10 |
Név Gustav Češljar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Lengyel |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 317 |
Megjelentek száma 120 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 109 |
Szervezet, jelölők SVIM SRCEM ZA POLjAKE |
Sorszám 11 |
Név Dragana Šalbot-Pakaški |

Név Ida Kenđur Đukičin |

Név Janko Krak |

Név Danka Mujaković |

Név Kristina Stojek Perčić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 109 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Magyar |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 116406 |
Megjelentek száma 42709 |
Érvénytelen szavazatok száma 520 |
Érvényes szavazatok száma 40960 |
Szervezet, jelölők „Magyar Összefogás – Mađarska sloga“ |
Sorszám 1 |
Név Fremond Árpád |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 40960 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 35 |

Név Kabók Erika |

Név Tóth Ramóna |

Név Lajkó Szilvia |

Név Guszton András |

Név Dr. Crnkovity Gábor |

Név Szőnyi Csongor |

Név Hugyik Richárd |

Név Bonifárt Noémi |

Név Mészáros Gábor |

Név Lakatos Adrián |

Név Jovánovity Péter |

Név Dr. Námesztovszki Zsolt |

Név Szűcs Balázs |

Név Molnár Tibor |

Név Prof. dr. Bagi Ferenc |

Név Kozma Lívia |

Név Szabó Gábor |

Név Salamon Géza |

Név Rigó Pál Zsófia |

Név Munyin Szokola Erika |

Név Hajvert Ákos |

Név Mészáros György |

Név Varjú Potrebity Tatjana |

Név Bájity Borisz |

Név Lennert Móger Tímea |

Név Pletikoszity Árpád |

Név Kabók Roland |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 40960 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 35 |
Év 2022 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2329 |
Megjelentek száma 677 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 670 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNIČKA LISTA PODUNAVSKIH NEMACA – DIE GEMEINSAME LISTE DER DONAUSCHWABEN |
Sorszám 1 |
Név Mihael Plac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 670 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2329 |
Megjelentek száma 677 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 670 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNIČKA LISTA PODUNAVSKIH NEMACA – DIE GEMEINSAME LISTE DER DONAUSCHWABEN |
Sorszám 2 |
Név Petar Rang |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 670 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2329 |
Megjelentek száma 677 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 670 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNIČKA LISTA PODUNAVSKIH NEMACA – DIE GEMEINSAME LISTE DER DONAUSCHWABEN |
Sorszám 3 |
Név Andrijana Bauer Živković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 670 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2329 |
Megjelentek száma 677 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 670 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNIČKA LISTA PODUNAVSKIH NEMACA – DIE GEMEINSAME LISTE DER DONAUSCHWABEN |
Sorszám 4 |
Név Miodrag Mihailovic de Deo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 670 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Német |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2329 |
Megjelentek száma 677 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 670 |
Szervezet, jelölők ZAJEDNIČKA LISTA PODUNAVSKIH NEMACA – DIE GEMEINSAME LISTE DER DONAUSCHWABEN |
Sorszám 5 |
Név Rudolf Weiss |

Név Kornelia Weigner |

Név Dr Radmila Wilma Getmann |

Név Snežana Višić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 670 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők RUSKA STRANKA – SLOBODAN NIKOLIĆ |
Sorszám 1 |
Név Slobodan Nikolić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 232 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők RUSKA STRANKA – SLOBODAN NIKOLIĆ |
Sorszám 2 |
Név Vladimir Đorđević |

Név Tinde Rajković |

Név Rade Mitrović |

Név Sofija Selenić |

Név Darko Drobnjak |

Név Ljubomir Marković |

Név Dubravka Bataveljić |

Név Boris Jelić |

Név Ruslan Ivanov |

Név Aleksandar Cvetić |

Név Suzana Blagojević |

Név Branislav Đurić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 232 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők RUSI U SRBIJI - MILOVAN ĆURČIĆ |
Sorszám 1 |
Név Milovan Ćurčić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 820 |

Név Žanna Knežević |

Név Olga Pugačova |

Név Boris Delić |

Név Konstantin Orlov |

Név Marija Stojkov |

Név Milan Milutinović |

Név Tanja Karanović |

Név Dragan Ranđelović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 820 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 9 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők UJEDINjENI RUSI SRBIJE - ZA RUSKO KULTURNO NASLEĐE, ???????????? ??????? ?????? - ?? ??????? ?????????? ???????? |
Sorszám 1 |
Név Dragan Logvinov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 260 |

Név Vanja Zelenski |

Név Natalija Zavirohina |

Név Margarita Vujović |

Név Ivan Logvinov |

Név Jevgenija Kojić |

Név Vera Ćulibrk |

Név Aleksandar Ševo |

Név Vesna Kulundžić |

Név Jovan Kostić |

Név Natalija Majstorović |

Név Jelena Popović |

Név Bojan Stamatović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 260 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők NATALIA KOCEV - MI SMO RUSI!, ?? – ???????! |
Sorszám 1 |
Név Natalia Kocev |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 129 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők NATALIA KOCEV - MI SMO RUSI!, ?? – ???????! |
Sorszám 2 |
Név Marina Galogaža |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 129 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők NATALIA KOCEV - MI SMO RUSI!, ?? – ???????! |
Sorszám 3 |
Név Dragan Cvetković |

Név Irina Bogdanović |

Név Alla Bartošić |

Név Petar Rosić |

Név Larisa Gajić |

Név Jelena Milojević |

Név Svetlana Braun |

Név Elena Stojanović |

Név Danila Danilović |

Név Jana Ivković |

Név Kristina Hadžić |

Név Ali Ajnetdinov |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 129 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők Jedan narod dve države |
Sorszám 1 |
Név Zoran Samardžić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 57 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2022 |
Kisebbség Orosz |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 3093 |
Megjelentek száma 1514 |
Érvénytelen szavazatok száma 16 |
Érvényes szavazatok száma 1498 |
Szervezet, jelölők Jedan narod dve države |
Sorszám 2 |
Név Prof. dr Vladan Pešić |

Név Jelizaveta Suhareva |

Név Zoran Zarić |

Név Lev Plužnikov |

Név Jelena Đekić |

Név Refik Spahić |

Név Goran Marković |

Név Slađana Vujin |

Név Janko Krneta |

Név Miodrag Vulić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat |
Összes mandátum |
Mandátumok száma |
Év 2022 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 65426 |
Megjelentek száma 37701 |
Érvénytelen szavazatok száma 505 |
Érvényes szavazatok száma 37178 |
Szervezet, jelölők „SRBIJA ZA ROME – ZAJEDNO MOŽEMO SVE“ |
Sorszám 1 |
Név Jelena Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 36022 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 34 |

Név Robert Fejzić |

Név Silvija Nešić |

Név Božidar Jakupović |

Név Bajram Morina |

Név Sandra Joković |

Név Igor Jovanović |

Név Vladimir Šainović |

Név Zoran Veljković |

Név Gagi Vasić |

Név Željko Radu |

Név Miroslav Alilović |

Szervezet, jelölők ZA JEDINSTVO ROMA SRBIJE - IBRO IDIĆ |
Sorszám 1 |
Név Ibro Idić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1156 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Roma |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 65426 |
Megjelentek száma 37701 |
Érvénytelen szavazatok száma 505 |
Érvényes szavazatok száma 37178 |
Szervezet, jelölők ZA JEDINSTVO ROMA SRBIJE - IBRO IDIĆ |
Sorszám 2 |
Név Šukrija Demirović |

Név Ermihana Zećiri |

Név Safet Osmanović |

Név Dejan Bajramović |

Név Milica Ristić |

Név Faik Ajeti |

Név Ramuš Seljimi |

Név Jelena Vidanović |

Név Šašuvar Usejinović |

Név Elma Ramadanović |

Név Muslija Kadrijević |

Név Zoltan Saćipović |

Név Dženifa Duraku |

Név Nedžib Nedžibi |

Név Slađan Stojilković |

Név Adriana Osmanović |

Név Fernando Idić |

Név Elma Dermaku |

Név Selma Dermaku |

Név Nenad Bećirović |

Név Nebojša Idić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1156 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZAJEDNO - ZA SIGURNU BUDUĆNOST!, ROMÂNII ÎMPREUNĂ - PENTRU UN VIITOR SIGUR! |
Sorszám 1 |
Név Trajan Kačina |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8483 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZAJEDNO - ZA SIGURNU BUDUĆNOST!, ROMÂNII ÎMPREUNĂ - PENTRU UN VIITOR SIGUR! |
Sorszám 2 |
Név Viktorija Sekešan |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8483 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZAJEDNO - ZA SIGURNU BUDUĆNOST!, ROMÂNII ÎMPREUNĂ - PENTRU UN VIITOR SIGUR! |
Sorszám 3 |
Név Daniel Magdu |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8483 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZAJEDNO - ZA SIGURNU BUDUĆNOST!, ROMÂNII ÎMPREUNĂ - PENTRU UN VIITOR SIGUR! |
Sorszám 4 |
Név Stevan Mihajlov |

Név Marijana Stratulat |

Név Valentin Ardeljan |

Név Daniel Raduc |

Név Marinel Mendrea |

Név Bogdan Ankucić |

Név Matej Miklja |

Név Katarina Kasandra Ekovoju Ramjanc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 8483 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNI ZAJEDNO - ZA SIGURNU BUDUĆNOST!, ROMÂNII ÎMPREUNĂ - PENTRU UN VIITOR SIGUR! |
Sorszám 13 |
Név Marijus Zarija |

Név Darian Tapalaga |

Név Sorin Janeš |

Név Teodor Dežan |

Név Manuela Kornja |

Név Deni Besu |

Név Firuca Talianu Sonka |

Név Mirela Ardeljan |

Név Margareta Popesku |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 8483 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 19 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKA PARTIJA-RUMUNI ZA RUMUNE - PARTIDUL ROMÂN-ROMÂNII PENTRU ROMÂNI |
Sorszám 1 |
Név Mărioara Sfera |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1725 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKA PARTIJA-RUMUNI ZA RUMUNE - PARTIDUL ROMÂN-ROMÂNII PENTRU ROMÂNI |
Sorszám 2 |
Név Dragan Demić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1725 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKA PARTIJA-RUMUNI ZA RUMUNE - PARTIDUL ROMÂN-ROMÂNII PENTRU ROMÂNI |
Sorszám 3 |
Név Nicu Cioban |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1725 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2022 |
Kisebbség Román |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 20784 |
Megjelentek száma 10457 |
Érvénytelen szavazatok száma 249 |
Érvényes szavazatok száma 10208 |
Szervezet, jelölők RUMUNSKA PARTIJA-RUMUNI ZA RUMUNE - PARTIDUL ROMÂN-ROMÂNII PENTRU ROMÂNI |
Sorszám 4 |
Név Živoslav Lazić |

Név Ra?a Todorel |

Név Ion Sfera |

Név Dragana Paucanović Šerbanović |

Név Jadran Janković |

Név Teodor Groza Delacodru |

Név Senija Rohr |

Név Živa Momirović |

Név Goran Jović |

Név Slađana Baraković |

Név Ion Bojin |

Név Kristina Jovanović |

Név Damir Šerbanović |

Név Mirjana Tomić |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1725 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 4 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők „Rusini zajedno“ - „??????? ?????“ |
Sorszám 1 |
Név Joakim Rac |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1690 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők „Rusini zajedno“ - „??????? ?????“ |
Sorszám 2 |
Név Nikola Kuhar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1690 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők „Rusini zajedno“ - „??????? ?????“ |
Sorszám 3 |
Név Biljana Kovačević |

Név Nada Hromiš Aničić |

Név Nikola Papuga |

Név Saša Paljenkaš |

Név Marija Kološnjaji |

Név Slaviša Sabadoš |

Név Silvija Malacko |

Név Marija Stanković |

Név Vladimir Nađ |

Név Amalija Kovač |

Név Olena Doroghazi |

Név Slavko Bučko |

Név Andreja Štefanko |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 1690 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők “Zajedno za Vojvodinu“ – OLENA PAPUGA/ “????? ?? ?????????“ – ????? ?????? |
Sorszám 1 |
Név Olena Papuga |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 474 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők “Zajedno za Vojvodinu“ – OLENA PAPUGA/ “????? ?? ?????????“ – ????? ?????? |
Sorszám 2 |
Név Dr Dejan Zahorjanski |

Név Slavko Nađ |

Név Vladimir Salonski |

Név Nada Zahorjanski |

Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 1 |
Név Stevan Samočeta |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 2 |
Név Tamara Balog |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 3 |
Név Anita Govlja |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 4 |
Név Lidija Kostelnik |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 5 |
Név Elemir Džudžar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 6 |
Név Olivera Pap |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 7 |
Név Tatjana Kolesar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 8 |
Név Marija Hromiš |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 9 |
Név Siniša Mali |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők Rusinska budućnost |
Sorszám 10 |
Név Miron Kuhar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 442 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők „ZA RUSINE – ŽELjKO KOVAČ“ – „?? ???????? - ?????? ?????“ |
Sorszám 1 |
Név Željko Kovač |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 481 |

Név Nataša Edelinski Mikolka |

Név Ana – Marija Rac |

Név Karolina Džudžar |

Név Aleksandar Plankoš |

Név Dorika Emejdi |

Név Dejan Pavlović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 481 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 2 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők „Matica rusinska za Rusine“/ „????? ????? ?? ????????“ |
Sorszám 1 |
Név Prof. dr Mihajlo Fejsa |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 492 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők „Matica rusinska za Rusine“/ „????? ????? ?? ????????“ |
Sorszám 2 |
Név Slavica Katona |

Név Nataša Makaji Mudroh |

Név Sonja Đurko-Nađ |

Név Olja Homa |

Név Sanja Marković |

Név Zinaida Budinski |

Név Slavica Čeljovski |

Név Silvija Magoč |

Név Leona Stanisavljević |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 492 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Ruszin |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 7247 |
Megjelentek száma 3627 |
Érvénytelen szavazatok száma 46 |
Érvényes szavazatok száma 3579 |
Szervezet, jelölők „Matica rusinska za Rusine“/ „????? ????? ?? ????????“ |
Sorszám 17 |
Név Vladimir Bučko |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 492 |
Összes mandátum 19 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27525 |
Megjelentek száma 15987 |
Érvénytelen szavazatok száma 252 |
Érvényes szavazatok száma 15723 |
Szervezet, jelölők I nasleđe i budućnost – Slovaci!/ Aj dedičstvo aj budúcnosť – Slováci! |
Sorszám 1 |
Név Dušanka Petrak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 6372 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27525 |
Megjelentek száma 15987 |
Érvénytelen szavazatok száma 252 |
Érvényes szavazatok száma 15723 |
Szervezet, jelölők I nasleđe i budućnost – Slovaci!/ Aj dedičstvo aj budúcnosť – Slováci! |
Sorszám 2 |
Név Vladimir Halaj |

Név Ana Žolnaj Barca |

Név Jozef Omasta |

Név Alenka Kotvaš |

Név Jan Svetlik |

Név Miroslav Jurica |

Név Tatjana Bovd?iš |

Név Nenad Folćan |

Név Alžbeta Hriešikova |

Név Pavel Petrik |

Név Miroslav Markuš |

Név Anna Kotvašova |

Név Vladimir Kuharik |

Név Marci Marko |

Név Vieroslava Valovec |

Név Jan Pavela |

Név Eva Nemček |

Név Miroslav Hraško |

Név Paľo Povolni |

Név Ljuboslava Tomeček |

Név Pavel Petrovič |

Név Željko Suhanek |

Név Nataša Širka |

Név Mihal Vlček |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 6372 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27525 |
Megjelentek száma 15987 |
Érvénytelen szavazatok száma 252 |
Érvényes szavazatok száma 15723 |
Szervezet, jelölők SLOVACI ZAJEDNO!/ SLOVÁCI SPOLU! |
Sorszám 1 |
Név Aleksander Bako |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 3659 |

Név Mišo Filip |

Név Janko Sklabinski |

Név Irena Uhrik |

Név Igor Đurčik |

Név Igor Zolnjan |

Név Tijana Farkaš |

Név Igor Huđec |

Név Miroslav Topoljski |

Név Jan Kiš |

Név Milinka Maćerak |

Név Mihal Hric |

Név Iveta Domonji |

Név Marija Urban |

Név Igor Filko |

Név Maja Horvat |

Név Tomaš Turan |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 3659 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 7 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 27525 |
Megjelentek száma 15987 |
Érvénytelen szavazatok száma 252 |
Érvényes szavazatok száma 15723 |
Szervezet, jelölők MATICA SLOVAČKA U SRBIJI/ MATICA SLOVENSKÁ V SRBSKU |
Sorszám 1 |
Név Branislav Kulik |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 5692 |

Név Drahoslava Čief |

Név Elena Turanski |

Név Michal Hatala |

Név Jaroslav Pećkovski |

Név Ana Časar |

Név Daniel Vrabčenjak |

Név Ana Spevak |

Név Katarina Dobrikova |

Név Daniela Mega |

Név Lazar Popadić |

Név Ana Laćarak |

Név Jan Pavlis |

Név Vlatka Šimek |

Név Pavel Severinji |

Név Pavel Ožvat |

Név Julijana Ziman |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 5692 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 10 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 1 |
Név Saša Verbič |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 2 |
Név Đorđe Veselinov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 3 |
Név Maja Đukanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 4 |
Név Dino Dolničar |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 5 |
Név Saša Radić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 6 |
Név Elza Ajduković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 7 |
Név Dragomir Zupanc |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 8 |
Név Vladimir Šojat |

Név Petar-Peđa Grubor |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 11 |
Név Biljana Milenković Vuković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 12 |
Név Anica Sabo |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 13 |
Név Ivica Gruden |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 14 |
Név Marija Vauda Pilipović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Szlovén |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2527 |
Megjelentek száma 551 |
Érvénytelen szavazatok száma 7 |
Érvényes szavazatok száma 544 |
Szervezet, jelölők SLOVENCI ZAJEDNO – SLOVENCI SKUPAJ |
Sorszám 15 |
Név Josip Veber |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 544 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2435 |
Megjelentek száma 982 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 971 |
Szervezet, jelölők „SENjUK“ – FILIP PRONEK |
Sorszám 1 |
Név Filip Pronek |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 749 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2022 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2435 |
Megjelentek száma 982 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 971 |
Szervezet, jelölők „SENjUK“ – FILIP PRONEK |
Sorszám 2 |
Név Aleksandar Mosorka |

Név Jelena Mickovska |

Név Jelena Košćuk |

Név Bogdan Tokarek |

Név Anastazija Kapetan |

Név Zdravko Panjkov |

Név Ivan Leščešen |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 749 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2022 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2435 |
Megjelentek száma 982 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 971 |
Szervezet, jelölők Kolomejka Sremska Mitrovica |
Sorszám 1 |
Név Igor Šćurk |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2435 |
Megjelentek száma 982 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 971 |
Szervezet, jelölők Kolomejka Sremska Mitrovica |
Sorszám 2 |
Név Nikola Ljahović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2435 |
Megjelentek száma 982 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 971 |
Szervezet, jelölők Kolomejka Sremska Mitrovica |
Sorszám 3 |
Név Marina Kanjuga |

Név Nadija Senjkiv Petrović |

Név Ivan Stefanjuk |

Név Mirjana Ševčuk |

Név Anja Leščuk |

Név Miroslav Derenj |

Név Aleksandar Vorotnjak |

Név Ivan Humeni |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Ukrán |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 2435 |
Megjelentek száma 982 |
Érvénytelen szavazatok száma 11 |
Érvényes szavazatok száma 971 |
Szervezet, jelölők Kolomejka Sremska Mitrovica |
Sorszám 15 |
Név Marica Kadar |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 222 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 3 |
Év 2022 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 23341 |
Megjelentek száma 13116 |
Érvénytelen szavazatok száma 60 |
Érvényes szavazatok száma 13056 |
Szervezet, jelölők SRBIJA ZA VLAHE – ZAJEDNO MOŽEMO SVE |
Sorszám 1 |
Név Novica Janošević |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13056 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Vlach |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 23341 |
Megjelentek száma 13116 |
Érvénytelen szavazatok száma 60 |
Érvényes szavazatok száma 13056 |
Szervezet, jelölők SRBIJA ZA VLAHE – ZAJEDNO MOŽEMO SVE |
Sorszám 2 |
Név Safet Pavlović |

Név Letica Petrijanović |

Név Snežana Gugić |

Név David Brjazović |

Név Ljubiša Repeđić |

Név Ivana Đorđević |

Név Dr Siniša Čelojević |

Név Nelica Kurtić |

Név Marinela Kovačević |

Név Radmila Zajkesković |

Név Ana Vasiljević |

Név Kruna Živaljević |

Név Lidija Mihajlović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 13056 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 113849 |
Megjelentek száma 47549 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 46208 |
Szervezet, jelölők Sandžačka demokratska partija – Husein Memić |
Sorszám 1 |
Név Husein Memić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 15930 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2022 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 113849 |
Megjelentek száma 47549 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 46208 |
Szervezet, jelölők Sandžačka demokratska partija – Husein Memić |
Sorszám 2 |
Név Samira Ćosović |

Név Vahidin Melajac |

Név Mirzet Bojadžić |

Név Samir Lekić |

Név Enver Ujkanović |

Név Samina Bronja |

Név Elvin Banjica |

Név Adel Slatina |

Név Fatima Kriještorac |

Név Dženana Raždaginac |

Név Elvir Bogućanin |

Név Suat Ljajić |

Név Azamela Papić |

Név Remzo Destović |

Név Emanulah Kozica |

Név Elzana Nurković |

Név Abdulah Čaušević |

Név Elmir Habibović |

Név Aida Camović |

Név Adem Mavrić |

Név Ćamil Čičić |

Név Muamera Biberović |

Név Ilhan Pačariz |

Név Kemal Ćorović |

Név Irma Binjoš |

Név Sead Trtovac |

Név Edina Redžović |

Név Jasmina Fortić |

Név Dina Hamidović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 15930 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2022 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 113849 |
Megjelentek száma 47549 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 46208 |
Szervezet, jelölők STRANKA PRAVDE I POMIRENJA – dr. Misala Pramenković |
Sorszám 1 |
Név Misala Pramenković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 15276 |

Név Munib Mujagić |

Név Hajro Tutić |

Név Alisa Talović |

Név Edin Numanović |

Név Naso Planić |

Név Sajma Dazdarević |

Név Ahmed Bihorac |

Név Amina Mišorep |

Név Mersad Curić |

Név Jonuz Džanković |

Név Sadika Džanković |

Név Omer Đondić |

Név Selvir Bilalović |

Név Azra Demić |

Név Zuhdija Zukorlić |

Név Elmedin Čičić |

Név Haris Kašić |

Név Ersin Maličević |

Név Azemina Dervišević |

Név Jašar Balić |

Név Harun Hajradinović |

Név Sabaheta Muratović |

Név Mevlida Nuković |

Név Adnan Šmrković |

Név Sanela Plojović |

Név Esma Ljajić |

Név Haris Halitović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 15276 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 12 |
Év 2022 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 113849 |
Megjelentek száma 47549 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 46208 |
Szervezet, jelölők „BOŠNJAČKO JEDINSTVO – dr. Sulejman Ugljanin“ |
Sorszám 1 |
Név Dr. Fuad Baćićanin |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 12998 |

Név Mr. Rešad Ugljanin |

Név Dr. Adnan Bjelak |

Név Indira Hadžibulić |

Név Denis Martinović |

Név Dr. Ibrahim Mašović |

Név Sadeta Nasufović |

Név Šefćet Kurtagić |

Név Senad Jonović |

Név Emina Ganić |

Név Emin Čelić |

Név Suad Hanić |

Név Fadil Ugljanin |

Név Sibela Hodžić |

Név Šefćet Gračanin |

Név Alma Saračević |

Név Salahudin Kurtanović |

Név Muamer Mavrić |

Név Sabaheta Mušina |

Név Kerim Avdić |

Név Naser Hodžić |

Név Umihana Ćelović |

Szervezet, jelölők „Savez za Sandžak i Dobre Bošnjane“ |
Sorszám 1 |
Név Admir Muratović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 1791 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 1 |
Év 2022 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 113849 |
Megjelentek száma 47549 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 46208 |
Szervezet, jelölők „Savez za Sandžak i Dobre Bošnjane“ |
Sorszám 2 |
Név Amel Kurbegović |

Név Anita Nikšić |

Név Ensar Vusljanin |

Név Hazir Bilalović |

Név Velida Šantić Aljović |

Név Semir Bajrović |

Név Dževad Rizvić |

Név Anida Nuhović |

Név Meho Bajrić |

Név Samir Khouitar |

Név Azra Korać |

Név Ersin Tajić |

Név Emir Tatarević |

Név Elvisa Veljović |

Név Sanel Kolašinac |

Név Anes Rovčanin |

Név Alma Gičević |

Név Hašim Aličić |

Név Semir Seferović |

Név Elmedina Spahić |

Név Ahmed Tatarević |

Név Adis Nuhović |

Név Harisa Tarić |

Név Mirsen Gorčević |

Név Haris Duran |

Név Anela Balićevac |

Név Denis Alomerović |

Szervezet, jelölők Bošnjačka lista – Esad Džudžo |
Sorszám 1 |
Név Esad Džudžo |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 213 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2022 |
Kisebbség Bosnyák |
Típus Közvetlen |
Választók száma befejezéskor 113849 |
Megjelentek száma 47549 |
Érvénytelen szavazatok száma 427 |
Érvényes szavazatok száma 46208 |
Szervezet, jelölők Bošnjačka lista – Esad Džudžo |
Sorszám 2 |
Név Redžep Škrijelj |

Név Ilma Plojović |

Név Nazim Manić |

Név Džemail Halilagić |

Név Farisa Fetahović |

Név Irfan Adilović |

Név Enver Ćorović |

Név Alma Smailagić |

Név Ramiz Šaćirović |

Név Almir Pejović |

Név Amra Sadović |
Képviselő-e? nem |
Kapott érvényes szavazat 213 |
Összes mandátum 35 |
Mandátumok száma 0 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 1 |
Név JASNA VOJNIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 2 |
Név DARIO ŠPANOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 3 |
Név DARKO MENĐAN |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 4 |
Név HRISTINA ŠTIMAC |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 5 |
Név DENIS LIPOZENČIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 6 |
Név LAZAR CVIJIN |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 7 |
Név KAROLINA BAŠIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 8 |
Név MARINKO KATIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 9 |
Név MATA ZEC |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 10 |
Név MARGARETA URŠAL |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 11 |
Név MIROSLAV KUJUNDžIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 12 |
Név MLADEN ŠIMIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 13 |
Név MARTINA KOPUNOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 14 |
Név NIKOLA PAVLIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 15 |
Név NINOSLAV RADAK |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 16 |
Név MATILDA PELHE |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 17 |
Név MIRA TUMBAS |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 18 |
Név JOSIP BAKO |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 19 |
Név NATAŠA STIPANČEVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 20 |
Név LjUBICA VUKOVIĆ DULIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 21 |
Név TOMICA VUKOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 22 |
Név NEVENA BAŠTOVANOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 23 |
Név SNEŽANA PERIŠKIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 24 |
Név SLAVKO BENČIK |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 25 |
Név VERA HORNjAK |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 26 |
Név VOJISLAV TEMUNOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 27 |
Név TANjA DULIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 28 |
Név SNEŽANA PUPIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Horvát |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 83 |
Megjelentek száma 82 |
Érvénytelen szavazatok száma 2 |
Érvényes szavazatok száma 80 |
Szervezet, jelölők JASNA VOJNIĆ |
Sorszám 29 |
Név ŽELjKO ŠEREMEŠIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 80 |
Összes mandátum 29 |
Mandátumok száma 29 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 1 |
Név Amir Kajkuš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 2 |
Név Seljatin Kajkuš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 3 |
Név Irena Dalifi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 4 |
Név Semir Vehapi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 5 |
Név Nuridin Šola |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 6 |
Név Nekija Pupe |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 7 |
Név Zulfer Bahtijari |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 8 |
Név Pajazit Pomak |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 9 |
Név Zehra Rašiti |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 10 |
Név Elvir Ejupi |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 11 |
Név Rustem Nuridini |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 12 |
Név Ševal Kadrija Pupe |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 13 |
Név Elmir Džimšitov-Amzoski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 14 |
Név Sabahudin Murati |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Goráni |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 27 |
Megjelentek száma 27 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 26 |
Szervezet, jelölők AMIR KAJKUŠ |
Sorszám 15 |
Név Majda Kajkuš |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 26 |
Összes mandátum 15 |
Mandátumok száma 15 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 1 |
Név Borče Veličkovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 2 |
Név Blagoja Sokolovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 3 |
Név Zorica Mitrović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 4 |
Név Nikola Kiprovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 5 |
Név Dušan Žilevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 6 |
Név Ljiljana Najdovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 7 |
Név Ozren Simjanovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 8 |
Név Ivan Mitrovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 9 |
Név Mare Karanfilović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 10 |
Név Dobre Trajkovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 11 |
Név Pece Risteski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 12 |
Név Ivana Cvetković |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 13 |
Név Blagoja Ilijevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 14 |
Név Predrag Korunoski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 15 |
Név Nataša Prostran |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 16 |
Név Novica Dukadinovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 17 |
Név Dragutin Dimčevski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 18 |
Név Suzanka Jovanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 19 |
Név Srećan Krstić |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 20 |
Név Vencislav Grabulov |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 21 |
Név Marija Prodanović |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 22 |
Név Milorad Mladenovski |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Macedón |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 57 |
Megjelentek száma 57 |
Érvénytelen szavazatok száma 1 |
Érvényes szavazatok száma 56 |
Szervezet, jelölők BORČE VELIČKOVSKI |
Sorszám 23 |
Név Evgena Ognjanovska |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 56 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 1 |
Név DRAGOLjUB MALOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 2 |
Név ZORAN STANIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 3 |
Név ANDRIJANA RADONjIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 4 |
Név NIKOLA ĐUKANOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 5 |
Név MILAN RAONIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 6 |
Név SVETLANA MANOJLOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 7 |
Név PETAR RANČIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 8 |
Név NIKOLA MUHADINOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 9 |
Név CVETA ROGANOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 10 |
Név LjUBIŠA SIMOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 11 |
Név DRAGOLjUB TODOROVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 12 |
Név SILVANA BALETIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 13 |
Név MILUN ČUROVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 14 |
Név VUKO MARTINOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 15 |
Név TIJANA VUKOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 16 |
Név DRAGAN MARTINOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 17 |
Név VESELIN MARTINOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 18 |
Név MAJA MIĆUNOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 19 |
Név OBRAD BOGDANOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 20 |
Név RADE BULATOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 21 |
Név MARIJA VUKAJLOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 22 |
Név MILOŠ DELIBAŠIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |
Év 2022 |
Kisebbség Montenegrói |
Típus Közvetett |
Választók száma befejezéskor 115 |
Megjelentek száma 108 |
Érvénytelen szavazatok száma 9 |
Érvényes szavazatok száma 99 |
Szervezet, jelölők Dragoljub Malović |
Sorszám 23 |
Név DRAGANA MIHAJLOVIĆ |
Képviselő-e? igen |
Kapott érvényes szavazat 99 |
Összes mandátum 23 |
Mandátumok száma 23 |