Részlet a bevezetõbõl:

“A kötetbõl kiderül, hogy a régió sorsáról, az itt élõ nemzetiségek, nyelvek, kultúrák és felekezetek létérõl vagy nem létérõl, fejlõdésérõl vagy elnyomásáról jellemzõen nem a helyiek, hanem a messzi fõvárosokban élõ politikai elitek döntöttek. Kárpátalja azonban túlságosan messze esik a mindenkori fõváros(ok)tól: Bécstõl, Budapesttõl, Prágától, Moszkvától és Kijevtõl is. A vidék ilyen vagy olyan szempontból, de voltaképpen egyetlen olyan állam kötelébe sem illeszkedett vagy illeszkedik minden tekintetben tökéletesen szervesen és integránsan, s egyben mindegyik országnak periférikus vidéke volt. Valószínûsíthetõ, hogy legalább részben a fentiek is magyarázzák azt a tényt, hogy – a Moszkvából kézivezérelt Szovjetuniót nem számítva – a régiót birtokló mindegyik állam valamilyen autonóm formáció révén kívánta rendezni ennek a vidéknek a státusát. Ám valódi önigazgatást egyszer sem nyertek a terület lakosai.”