"A kutatási jelentés a 2006 és 2007 között végzett, FEMAGE rövidítéssel megjelölt nemzetközi vizsgálat legfontosabb eredményeit tartalmazza. "A nõk bevándorlása iránti igény és beilleszkedésük az idõsödõ társadalmakban" címû FEMAGE kutatásban az Európai Unió tagállamai közül Magyarország, Németország, Lengyelország, Finnország, Ausztria, Szlovénia, Észtország és Csehország vett részt.
A kutatás legfontosabb célja egyrészt a fogadó népesség bevándorlókkal kapcsolatos attitûdjeinek, másrészt a bevándorló nõk élettörténeti perspektíváinak feltárása, illetve ezeknek a szempontoknak a kutatás során történõ összevetése volt.
A kutatás négy pilléren nyugodott:
- Komplex interjúk segítségével, országonként két-két származási ország szerint a harmadik országokból érkezett, ma már legális státusszal rendelkezõ bevándorló nõk élettörténeti perspektíváinak feltárása. Ebben a kutatási fázisban a nemzeti elemzések mellett egy-egy összehasonlító vizsgálat is elkészült.
- A fogadó népesség attitûdjeinek feltárása a Population Policy Acceptance kérdõív eddig fel nem dolgozott migrációs moduljának nemzetközi összehasonlító elemzésével.
- Országonként és európai szinten fókuszcsoportos elemzések a bevándorlásról, a bevándorlókkal szembeni attitûdökrõl és a bevándorló nõk sajátos problémáiról. Az elemzések a kérdõíves vizsgálat, illetve az interjús, kvalitatív vizsgálatok eredményei alapján készültek.
- Politikai ajánlások az elkészített elemzések és a demográfiai, munkaerõ-piaci tendenciák alapján.
A négy részre tagolt kutatási jelentés a legfontosabb kutatási eredményeket foglalja össze.
(Részlet a Bevezetõbõl)
Tartalomjegyzék
Bevezetõ
"Az ereimben európai vér folyik". A bevándorló nõk élettörténeti perspektívái és integrációja nyolc európai országban (Melegh Attila - Kovács Éva)
I. A kutatás általános célja és a nemzetközi tapasztalatok
A nemzetközi vándorlás átalakulása a globalizáció korában
II. A módszertan, a kutatási folyamat és a megkérdezettek mintájának leírása
III. Interjúkészítés és a minta
A minta
IV. Migrációs terek
IV.1. Altalános attitûdök a migránsok irányában
IV.2. A migrációs terek tipológiája
V. Az élettörténeti perspektívák nemzetközi összehasonlító elemzése
V.1. Életrajzi szint
V.1.1. A migráció típusai
V.1.2. A migrációfolyamata
V.1.2.1. Önkéntes migráció
V.1.2.2. Kényszerû migráció
V.1.2.3. Elõkészített és elõkészítetlen migrációs folyamatok
V.1.3. A migráció indokai
V.1.3.1. A család és a migráció
V.1.3.2. Individualista, karrierorientált stratégia
V.1.4. A migráció következményei
V.1.4.1. A migrációt követõ státusz
V.1.4.1.1. Státusz visszaszerzése versus pályatörés
V.1.4.1.2. Siker
V.1.4.2. Integráció
V.1.4.2.1. Köztes helyzetben
V.1.4.2.2. Beilleszkedés
V.1.4.2.3. Kapcsolatok hiánya
V 2. Narratívák
V.2.1. Aktív versus passzív elbeszélések
V.2.2. Mesternarratívák
V.2.3. Trauma
VI. A bevándorló nõk élettörténeti perspektívái: a nemzetközi tapasztalatok összefoglalása
VI.1. Társadalmi nem és a migráció általános kapcsolata
VI.2. Speciális életkori csoportok
VI.3. A bevándorló nõk csoportjai közötti különbségek etnikai, származási hovatartozás és osztály szerint
"A repülõtér még olyan sem volt mint Kínában". A Magyarországon élõ kínai és nem magyar anyanyelvû ukrán bevándorló nõk migrációs tapasztalatai (Melegh Attila - Kovács Éva)
I. Globalizáció és migráció. A magyarországi migrációs tér
Kínából és Ukrajnából Magyarországra érkezett bevándorlók csoportja
II. Az életrajzi szerkezetek és elbeszélési módok a társadalmi helyzet dimenzióiban
II.1. Szakmavesztés, a karrier felfüggesztése
II.2. Sikertörténetek
II.3. A küldõ társadalomban alacsony társadalmi helyzettel rendelkezett bevándorlók
II.4. A középosztálybeli pozíciójukat megõrzött bevándorlók
II.5. A bevándorlás és az életkor
III. Az etnikai csoportok szerinti összehasonlító elemzés
III.1. Kínából érkezett bevándorló nõk
III.1.1. A kínai-magyar migrációs tér alapvetõ jellemzõi
III.1.2. Alapvetõ önéletrajzi egyezések
III.1.3. Alapvetõ egyezések a narratív élettörténetben
III.2. Az Ukrajnából érkezett bevándorló nõk
III.2.1. Az ukrán-magyar migrációs tér alapvetõ jellemzõi
III.2.2. Alapvetõ önéletrajzi egyezések
III.2.3. Alapvetõ narratív egyezések
IV. Összefoglalás: a magyarországi eset tanulságai
Vélemények a bevándorlásról és a bevándorlókkal szembeni attitûdök. Nemzetközi összehasonlítás és magyarországi tanulságok (Gödri Irén)
I. Bevándorlás és a közvélemény
IT A kutatásról - módszer, minta, vizsgált kérdések
III. Kutatási elõzmények Magyarországon
IV. A közvélemény-kutatás eredményei
IV.1. Az országban élõ külföldi népesség létszámának és számbeli növekedésének megítélése
IV.2. Az országban élõ külföldiek megítélése - összesített pozitív és negatív attitûdök
IV.3. A külföldiekkel szembeni attitûdöt meghatározó tényezõk - többváltozós elemzés
IV.4. A bevándorlás demográfiai elõnyeinek és hátrányainak a megítélése
IV.5. A bevándorlás munkaerõ piaci elõnyeinek és hátrányainak a megítélése
IV.6. A bevándorlás kulturális-társadalmi hatásának és a bevándorlók integrációjának a megítélése
IV 7. A bevándorlással, valamint a bevándorlók integrációjával kapcsolatos politikai intézkedéseknek a megítélése
IV.8. A bevándorlás megítélése és a demográfiai trendek értékelése közötti összefüggés
IV.9. Az elégedettség és a bevándorlás megítélése közötti összefüggés
IV.10. Az egyéni értékbeállítódás és a bevándorlás megítélése közötti összefüggés
V. Összegzes
"Ne egy kalap alá vegyünk mindenkit". A bevándorlás és a bevándorló nõk sajátos problémáinak fókuszcsoportos elemzése, magyarországi tanulságok (Melegh Attila)
I. Bevezetés
1.1. A politikai diskurzusok általános kontextusa
1.2. Általános módszertani megfontolások és a fókuszcsoport menete
1.3. Az érintettek áttekintése
1.4. Altalános hangulat
II. A fókuszcsoport elemzése
II.1. A bevándorlás és az azzal kapcsolatos kérdések észlelése
II.2. Integráció
III. A bevándorlással kapcsolatos nõi perspektíva
IV A fókuszcsoportos vita átfogó elemzése
IV.1. A vita során használt diskurzusok
IV.2. A vita során megformált álláspontok
A bevándorló nõk integrációjával foglalkozó kutatás fõbb tanulságai
Irodalomjegyzék