Holokauszt túlélő gyerekek Magyarországon: gyerekotthonok, iskolák, sorsok

Vezető kutató: Bányai Viktória

Résztvevők: Frojimovics Kinga (Wiener Wiesenthal Institute for Holocaust Studies), Lénárt András (HDKE), Gombocz Eszter (WJLF), Vörös Kata (ORZSE), Dombi Gábor (ORZSE doktorandusz)

Időtartam: 2019-2021

Támogatási forrás: Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete, JDC Magyarország

A kutatás célja:

A Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete 2019-ben, a magyarországi vészkorszak 75. évfordulóján találkozóra hívta a pesti zsidó hitközség árvaházai és a cionista gyermekotthonok egykori növendékeit. A találkozón mintegy százan vettek részt, és többen előzetesen írásban megküldték most felidézett, korábban még nem közölt, intézeti emlékeiket, mások azt jelezték, hogy szívesen rögzítenék emlékeiket egy interjú keretében. A szülői gondoskodástól elszakított árva és félárva zsidó gyerekek nagyrészt kibeszéletlen történetei a magyarországi történeti kutatásban eddig ismeretlenek voltak.

Az egykori növendékek – civil szervezetek támogatását kérve – kezdeményezték, hogy a visszaemlékezések dokumentációs kötetbe szerkesztve, korrajzzal és fogalommagyarázatokkal kiegészítve megjelenjenek. A kezdeményezés csatlakozik más dokumentációs programokhoz a túlélők emlékeinek megörökítésével és közreadásával. A feladatra a NÜB Elnöke kutatókból álló csoportot kért fel.

A tervezett projekt elemei:

1. Bentlakásos otthonokban nevelkedő túlélő gyerekek emlékeit közreadó kötet

Interjúkészítés a 20 jelentkezővel, az interjúk gépelése, szerkesztése

Írásban megküldött, illetve a korábban már közzétett anyagok (31 szerzőtől) szerkesztése

Fényképek gyűjtése, rendszerezése

Korrajz megírása

Fogalomtár összeállítása

2. A napközi otthonok, iskolák, iskolán kívüli szervezetek emlékeit feldolgozó kötet

A másik kötethez hasonló felépítéssel

3. Honlap

Lokalitás alapú (egykori gyermekotthonokat térképen megjelenítő) interaktív felület a visszaemlékezések, fényképek és más archív anyagok pl. korabeli gyerekírások mozgalmi, gyermekotthoni újságokból közreadásához

Mozgóképi anyagok pl. Joint promóciós filmek, játékfilmek részletei

A közzétett forrásokra épülő pedagógiai segédanyagok: óravázlatok, feladatlapok különböző korosztálynak

A forrásokat kontextusba helyező korrajz és fogalommagyarázatok

Témával foglalkozó, már megjelent tanulmányok teljes szöveggel, ajánlott szakirodalom

Linkek – más anyagokkal összekapcsolás, pl. Centropa, Zachor

4. Tudományos tanácskozás a túlélő gyerekek sorsáról

Sajtóbeszámolók a találkozóról és a projekt megindulásáról:

https://mazsihisz.hu/vakbarat/hirek-a-zsido-vilagbol/zsido-vilag/a-gonoszsag-feltartoztathato-ha-vannak-becsuletes-tisztesseges-emberek

https://www.szombat.org/tortenelem/valamennyien-emlekmecsesek-vagyunk