Sokfelé ágaznak az utak, amelyeket az emberiség egy jobb élet reményében bejárt. Az embercsoportokat minden kontinensen és minden korban olyan tényezõk mozgatták, amelyek háborús konfliktusoktól, gazdasági válságon át a lakóhely elvesztéséig terjednek, és a megélhetéssel kapcsolatos problémák révén vallási-faji üldözésbe torkollnak. Ismeretlen országba érkezni úgy, hogy egyetlen poggyászunk az országhoz kapcsolódó illúzió, olyan traumatikus élmény a bevándorlók számára, amely az évek során egyre leírhatatlanabbá válik, amelyrõl csak hallgatni lehet családban, befogadó közösségben egyaránt.

Figyelemreméltó, hogy milyen identitásproblémákkal szembesül a bevándorlók második és harmadik generációja, vagyis a gyermekek és unokák, akik már túl vannak a bevándorlás és a befogadó országba való beilleszkedés nehéz folyamatán. Továbbra is magyarok vagyunk-e vagy továbbra is mások, idegenek? Mi köt bennünket a befogadó országhoz, ahol felnõttünk, esetleg ahol megszülettünk? Hova tartozunk? Meghalljuk-e magunkban és hallatni tudjuk-e az új környezetben felmenõink hangját?

Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni Théesz Margit “Magyar bevándorlás Mexikóban és Argentínában (1939-1949)” címû spanyol nyelvû könyvében. A könyv azt az izgalmas és lenyûgözõ folyamatot mutatja be, amelynek során a magyarság egyes csoportjai a 20. század második felében Latin-Amerika különbözõ országaiba, többek között Mexikóba és Argentínába érkezett.

A könyv a migránsok szemszögébõl “elmesélt” túlélés története, de mindenekelõtt a hagyományok, a nyelv iránti hûség, a magyarságuk igyekezetben nem lankadó megtartásának története, a bevándorlót tárt kapukkal fogadó ország iránt érzett hála története.

A könyv tanúságtétel, amelynek fontos szerepe lehet a bevándorlás jelenségének megértésében, de ezen túl, a szerzõ szándékai szerint megrajzolja egy olyan nyitott bevándorlás-politika szabályozási kereteit, amelyek figyelembe veszik a globalizáció realitásait, és biztosítják az emberi jogok teljes körû tiszteletben tartását.