Az egyházak növekvő szerepvállalása a közoktatásban és az oktatáspolitikában

Vezető kutató: Neumann Eszter

Támogatás forrása: "OTKA" posztdoktori kiválósági program

Kutatás időtartama: 2020. november - 2023. október

Kutatás célja:

A 2010-es években az elismert egyházak nagy számban vettek át korábban önkormányzati illetve állami fenntartásban működő iskolákat. Ennek hatására mára az egyházak komoly tényezővé váltak a magyar oktatásügyben, és a korábbiaknál összetettebb tanügyigazgatási feladatokat látnak el. Kutatásomban azt vizsgálom, hogy az egyházak oktatáspolitikai szerepvállalásával hogyan értelmeződik át az állam és a jóléti szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgárok viszonya. Emellett kistérségi esettanulmányok segítségével vizsgálom, hogy hogyan alakult át a közoktatási rendszer és a minőségi oktatáshoz való hozzáférés három hátrányos helyzetű kistérségben.

Kutatásmódszertan: 

  • dokumentumelemzés
  • költségvetés-elemzés
  • statisztikai elemzés
  • félig strukturált interjúk az országos és a regionális döntéshozatal és intézményrendszer szereplőivel, szülőkkel
  • nem résztvevő megfigyelések konferenciákon, egyéb megbeszéléseken, lokális eseményeken

Kutatás előzményei: Inklúzív református iskolák c. kutatás Berényi Eszterrel (finanszírozó: Svájci Protestáns Segélyszervezet és a Magyarországi Református Egyház), előadás az Inklúzív református iskolák műhelynapon.

Jelen kutatás a CEU Institute for Advanced Study posztdoktori programja keretében indult 2019 őszén.

Publikációk, adatbázisok:

​Neumann, E., & Berényi, E. (2019). Roma tanulók a református általános iskolák rendszerében. Iskolakultúra29(7), 73-92. https://doi.org/10.14232/ISKKULT.2019.7.73

Egyházi fenntartású általános iskolák (2001-2018)

Felhívás szakmai gyakorlatra. Jelentkezési határidő: 2021. május 15.