Hírek

Politikai és társadalmi részvétel mintázatai magyarországi és határon túli magyar fiatalok körében - november 24. csütörtök 13 óra

A magyar nappali tagozatos egyetemisták és főiskolások társadalmi és politikai érdeklődéséről, profiljáról az MTA TK Politikatudományi Intézete készített empirikus társadalomtudományi kutatásokat. Az MTA TK Kisebbségkutató Intézete 2015-ben a határon túli magyar fiatalok körében vizsgálta a kettős állampolgárság megítélését. A konferencia e kutatások alapján elemzi és értékeli a fiatalok társadalmi és politikai aktivitásával kapcsolatos részkérdéseket.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Részletek és program itt található

Ukrajna – negyed évszázad után. Nemzetközi tudományos konferencia 2016. december 2-án.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1991. december 1-jén volt a népszavazás Ukrajna néhány hónappal korábban, augusztus 24-én kibocsájtott Függetlenségi Nyilatkozatáról. A népszavazás után indult meg az ország nemzetközi elismerése, amely 2014 óta immár az Európai Unió társult tagja. 1996-ban, éppen húsz éve elfogadott Alkotmánya az országot unitárius államként határozza meg. Az eltelt időszak a sikerek mellett nem kevés nehézséggel járt az ország számára. A történelmi örökség, a kulturális, etnikai és regionális sokszínűség, a gazdasági és politikai egyediség, geopolitikai adottság és mindezen peremfeltételek kihívásai a modern demokrácia feltételei közepette reformok, válságok és nyugalmi időszakok hektikus váltakozását hozták magukkal. Ez az ország Magyarország közvetlen szomszédja, Ukrajna területén számottevő magyar, Magyarország területén pedig számottevő ukrán közösséggel. Ebben a negyed században lehet-e mit kezdeni olyan kérdésekkel, mint jólét, életképesség, migráció, menekültek, regionális biztonság? Milyen ma Ukrajna szomszédjának lenni? Milyen ma Ukrajnának és Ukrajnáról Európában és a világban gondolkodni?

SZÉKELYFÖLD TÖRTÉNETE – régi kérdések, új válaszok

Az MTA TK Kisebbségkutató Intézete és az MTA BTK Történettudományi Intézete tisztelettel meghívja a Székelyföld története I–III. kötet megjelenése alkalmából, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretén belül megrendezésre kerülő előadói napjára