A kötetben szereplõ tanulmányok szerzõi különbözõ kutatómûhelyek eltérõ szemléletû, a társadalmi problémákat más és más szempontból vizsgáló kutatói, akik most ugyanazt a jelenséget különbözõ megközelítések alapján írják le: hogyan változik egy hátrányos helyzetû, aprófalvas térség társadalomszerkezete, ezen belül a településeken élõ, cigánynak mondott népesség térbeli elhelyezkedése.
A különbözõ cigány csoportok helyzetével foglalkozó szociológiai, szociográfiai kutatások már a hetvenes évektõl két alapvetõ fontosságú tendenciára hívták fel a figyelmet. Az egyik a sorvadó kistelepülések, aprófalvak, (Csalog, 1979; Dezséry, 1975, Havas, 1976; Mózes 1980; Szelényi, 1992; Fleck – Virág, 1998, 1999; Havas, 1999; Durst, 2002; Ladányi-Szelényi, 2004) a másik az alacsony státuszú, leromló, slumosodó városi lakónegyedek, egy részének 'elcigányosodása' (Gyõri, 1980; Ambrus, 1988; Ladányi, 1989). Havas Gábor 1987-ben végzett összehasonlító vizsgálatot a baranyai és a borsodi 'elcigányosodó' kistelepülések társadalmában bekövetkezett változásokról, a két terület aprófalvai közötti különbségekrõl. A nyolcvanas évek végén Baranyában és Borsodban 30-40 elcigányosodó kistelepülés volt, többségében olyan ezer fõ alatti falu, ahol nem volt sem helyi tanács, sem tsz központ. Havas szerint '20 százalék az a kritikus határ, amelyet elérve a konfliktusok megsokszorozódnak, a nem cigányok elköltözésének üteme jelentõsen felgyorsul és éppen ezért az elcigányosodás folyamata nagy valószínûséggel visszafordíthatatlanná válik.' (Havas, 1994:153)
A gettósodó aprófalvakról szóló tanulmányok részletesen leírják az elmúlt évtizedek politikai döntéseinek migrációs hatásait: a lehetõségekkel rendelkezõk menekülését jobb helyzetû településekre, és a megüresedõ házakba érkezõket, akik általában a falusi szegénység legelesettebb rétegeit képviselik, a környezõ cigánytelepek lakóit, és minden más hányatott sorsú családot.
Ezekben a falvakban olyan csonka társadalmak alakultak ki, ahol a falu lakóinak jelentõs részére jellemzõ a több generációra visszatekintõ szegénység, az alacsony iskolázottság és a tartós kirekesztettség. Ezen új etnikai gettók más minõséget teremtettek a cigányság életében: már nemcsak a településen belül élnek elszigetelten, hanem maga a település vált elszigeteltté: az ott lakók térben és társadalmilag oly messze kerültek más társadalmi rétegektõl, hogy a gettóból való elmozdulások mind tényleges, mind szimbolikus értelemben lehetetlenné vált.
A kötetben szereplõ tanulmányok a Havas Gábor által is elemzett két aprófalvas terület példáján keresztül azt mutatják be, milyen változások következtek be ezen aprófalvak helyzetében a rendszerváltást követõ gazdasági-társadalmi változások hatására.
A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kezdõdõ gazdasági átalakulás során igen nagy számban szûntek meg munkahelyek. A munkahelyek száma, ami 1989-92 között mintegy egyharmadával csökkent. A kvalifikálatlan munkaerõ által is elvégezhetõ munkák arányának csökkenésével és a magasabb képzettséget igénylõ új munkahelyek létrejöttével jellemezhetõ, alapvetõen kedvezõ átstrukturálódási tendencia csak tovább rontotta az alacsony iskolázottságú népesség felzárkózási esélyeit. A nyolcvanas évektõl kezdõdõen a munkahelyek leépülése elsõsorban azokban a gazdasági ágazatokban volt számottevõ (nehézipari központok, mezõgazdasági szövetkezetek) ahol az államszocializmus idõszakában elsõsorban szakképzetlen munkaerõt, többségében cigányokat alkalmaztak. A rendszerváltást követõ gazdasági társadalmi átalakulás legnagyobb vesztesei kétségkívül a cigányok egyes csoportjai voltak. E szakképzetlen réteg a kilencvenes évek elején feleslegessé vált a munkaerõpiacon. A magyarországi cigányok helyzetét elemzõ kutatások adatai szerint, míg nyolcvanas évek közepéig a cigány férfiak foglalkoztatottsága szinte teljes volt, addig ma szinte csak minden harmadik cigány férfinak van állása; de még ez a minimális foglalkoztatottság is jelentõs regionális eltéréseket mutat, a munkavállalás lehetõsége erõsen függ a lakóhelytõl (Janky-Kemény, 2003).
A cigányok munkaerõpiaci pozíciója gyengébb, mint a nem cigányoké, amit az alacsony iskolázottság, a területi egyenlõtlenségek és a velük szembeni diszkrimináció magyaráz (Kertesi, 1994). Bár a hetvenes évek elejéhez viszonyítva a kilencvenes évekre jelentõsen emelkedett a cigányok iskolázottsága, de a cigányok és nem cigányok közötti iskolázottsági olló lényegében változatlan marad. Mindeközben a rendszerváltást követõ években a cigány gyermekek egyre erõteljesebb iskolai elkülönítése mutatható ki (Kertesi, 1995; Havas-Kemény-Liskó, 2002). A cigányok és nem cigányok területi elhelyezkedésében településtípusonként tapasztalunk igazán nagy különbségeket: az 1000 fõ alatti aprófalvakban a teljes népességnek csak 7,8 százaléka, de a cigányoknak mintegy 20 százaléka százaléka él (Havas, 1999).
Baranyi Béla: Bevezetõ gondolatok 
Baranyi Béla – G. Fekete Éva – Koncz Gábor: A roma-szegregáció kutatásának területi szempontjai a halmozottan hátrányos helyzetû encsi és a sellyei–siklósi kistérségekben
Kovács Teréz: A sellyei (–siklósi) KSH-térség rövid leírása G. Fekete Éva: Cigányok a Cserehát–Hernád–Bódva vidéken. Tájegységi elemzés Virág Tünde: Az etnikai szegregáció változatai