Megjelent a REGIO 2021/2. száma

A teljes lapszám elérhető a folyóirat honlapján: ITT.
A tartalomból:
- Szolidaritás a járvány idején
- Szlovák etnopolitikák
- "Fajvédelem" és ellenállás a második világháborúban
A teljes lapszám elérhető a folyóirat honlapján: ITT.
A tartalomból:
- Szolidaritás a járvány idején
- Szlovák etnopolitikák
- "Fajvédelem" és ellenállás a második világháborúban
Tóth Ágnes és Marchut Réka részt vesznek a Rubicon Intézet október 12-én megrendezésre kerülő beszélgetésén, amelynek résztvevői megvizsgálják, hogy a trianoni békeszerződést követően milyen tényezők befolyásolták a kisebbségi közösségek kapcsolatát, valamint a német kisebbség viszonyát a többségi társadalomhoz, illetőleg a német anyaországhoz. Facebook esemény.
Bányai Viktória előadást tart „A jótékonyság megment a haláltól”: az adakozás tárgyai a szegedi zsinagógában" címmel Holokauszt Emlékközpont, a Szegedi Zsidó Hitközség és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ által szeptember 30-án és október 1-jén rendezett, A szegedi és a Páva utcai zsinagóga múltja, jelene és jövője c. konferencián. Facebook esemény.
Csata Zsombor és szerzőtársai tanulmánya a Language Problems and Language Planning c. folyóirat 2021/2. számában jelent meg (IF: 0,517). A tanulmány elérhető ITT.
Munkatársunk, Tóth Ágnes In der Gefangenschaft der Politik címmel tart előadást a Bundesinstitut für Kultur und Geschichte der Deutschen im Östlichen Europa (BKGE) 2021. szeptember 23-24-én online megrendezett Unter Beobachtung. Vertriebenenorganisationen und -funktionäre im Blick der sozialistischen Staaten des östlichen Europas (1949–1989) című nemzetközi konferenciáján. A konferencia programja itt érhető el.
Szeptember 17-én Papp Z. Attila és Neumann Eszter előadást tartanak "Educational and institutional resilience and the education of disadvantaged students", illetve "Institutional challenges and school resilience in Hungarian Roma-majority schools" címmel az Inclusion4Schools Horizon projekt első nyilvános rendezvényén. Az esemény programja és a zoom link elérhető ITT.
Bányai Viktória részt vesz a a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézet által szeptember 13-án 17 órakor megrendezett kerekasztal beszélgetésen, amelyen személyesen, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban vagy online formában is részt lehet venni. Az esemény linkje elérhető ITT.
Kiadó: Társadalomtudományi Kutatóközpont, L'Harmattan
Oldalszám: 294
ISBN: 978-963-414-766-4
Neumann Eszter részt vesz az European Educational Research Association (EERA) szeptember 6-10. között, Genfben online megrendezett European Conference on Educational Research (ECER) konferenciáján. Az eseményen két előadást tart: az egyik előadás témája az egyházak szerepvállalása az oktatásügyben, a másik előadás pedig a koronavírus kapcsán kialakuló oktatási válsághelyzetre adott magyarországi és romániai reakciókat hasonlítja össze. A konferencia teljes programja elérhető: ITT.
Morauszki András előadást tart a European Consortium for Political Research (ECPR) augusztus 30. és szeptember 3. között megrendezett virtuális konferenciáján. Előadása címe "Ethnic Hungarian Organizations Between the Home-State and the Kin-State". Bővebb információ a konferenciáról itt található.