A PMH vezércikkében R. Vozáry Aladár,cáfolja dr. Reisz Gyulának a pozsonyi tartománygyűlésben kifejtett,a zsidók csehszlovákizmusával kapcsolatos,már ismertetett álláspontját,és vázolja annak összefüggésrendszerét:,'Dr. Reisz Gyula milliomos pozsonyi ügyvéd. A Duna-banknak volt főügyésze és spiritus rectora. Millióiban bőven van a szegény banktisztviselők szerény javadalmazásából és állandó fizetéscsökkentéséből elvont koronákból. Többszöri bukás után (melyben éppen a kárpátaljai zsidóságnak volt nem kis része) 1929-ban végre nagynehezen a zsidó cionista párt cégére alatt sikerült parlamenti mandátumot szereznie. Persze csak címében volt a zsidóság képviselője,mert tenni semmit sem tett a zsidóság érdekében. A parlamenti ciklus lejárta után pártja sietett – nem jelölni többet. Ma ismét csak pénze révén és szintén mint valamelyik zsidópárt 'reprezentánsa" Szlovenszkó tartománygyűlésének tagja. ,Ahogy parlamenti képviselőkorában is ankább csak lehetetlen megnyilatkozásai révén szerepelt a sajtóban,úgy most is csak egy,minden eddiginél szörnyűbb megszólalása miatt került felszínre neve,mely már kezdett teljesen eltűnni a feledés jótékony Homályában. ,Dr. Reisz Gyula a legutóbbi szlovenszkói tartományi gyűlésen azt a kijelentést tette,még hozzá szinte kérkedve és dicsekedve,hogy tulajdonképpen a zsidóságnak köszönhető (?) az,hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmából Pozsonyban és Kassán a kisebbségi arányszám alá esett a magyarság száma! E kijelentés megdöbbentő hatást keltett mindjárt elhangzása után ott,a tartománygyülésen,de leginkább felháborodva vette tudomásul a magyarság és legalábbis itt nálunk maga a zsidó vallásu őslakosság is. Dr. Reisz Gyula nem gondolta meg,hogy mit mond,amikor ezt a rendkívül súlyos kijelentést tette és nem mérlegelte azt sem,hogy e szörnyű állításával mennyit árthat elsősorban a zsidóságnak! ,Egy zsidó vallásu ember,egy zsidópárti képviselő részéről annak állítása és hangoztatása,hogy a zsidóság nemcsak elfordul egy néptől,melynek körében évszázadokon át olyan igazi otthont,biztos életet s teljes boldogulási lehetőséget nyert,mikor az kisebbséggé vált,hanem annak nehéz napjaiban legnagyobb érdekeit meg is rontja és megsemmisítését is elősegiti,ismétlem: ennek állítása,ha igaz volna,olyan vád volna a zsidóság ellen,melyet eddig a legvadabb antiszemita sem mert hirdetni s amely a legszertelenebb antiszemitizmusnak szolgálhatna igazolásául – zsidó részről! ,Dr. Reisz Gyula állítása ugyanis azt is mondja,hogy minden nemzet csak addig számíthat a zsidók hűségére s megbizhatóságára,mig az illető nemzetnek a kormányhatalom is kezében van,mig jól megy sora,mihelyt azonban a nemzetek életét is forgató sors nehéz időkkel teszi próbára,a zsidóság nemcsak azonnal elhagyja,hanem leromlását is fokozza,mert a zsidóság nem a népnek,hanem csak a kormányhatalomnak volt hive. Ez viszont tovább menve azt is jelenthetné,hogy nincs nemzet a világon,mely bizhat a vele együttélő,általa boldogulást nyerő zsidóságnak mellette való kitartásában,hűségében és hálájában. Reisz Gyula állítása – ha igaz volna – a legféktelenebb antiszemitizmus vádját igazolná mely azt hirdeti,hogy a zsidóság ninden népnek és nemzetnek csak kihasználója,élősdije. ,Reisz Gyula ezt a szörnyű kijelentését nyilvánvalóan azért tette a tartománygyülésben,hogy a mai kormányzat iránti lojaitását igazolja és hirdesse (bizonyosan valami egyéni érdekből). Biztosak vagyunk azonban abban,hogy nincs komoly tényezője a cseh nemzetnek sem,amely az ilyen lojalitást értékelné,érték- és időtálló hűségnek tekintené. Mert tudják jól a cseh nemzet komoly elemei és vezetői is,hogy milyen értékű a csak materialista alapú lojalitás,hogy milyen a lojalitása annak,aki ma megtagadja a tegnapot,aki kész megrontója lenni annak,kinek tegnap még tömjénezett,mert a kormányhatalom akkor még kezében volt. Reisz Gyula ezzel a hírhedt kijelentésével egyrészt nagyon lealacsonyította a zsidóságot,másrészt – ha igaz volna – kiszolgáltatta volna azt a mindenkori kormányhatalom kénye-kedvének,mert természetes az,hogy azzal aki mindenáron csak a kormányhatalomnak a hive,a kormány azt teheti,amit akar. ,Reisz Gyula tehát mint zsidó képviselő a legnagyobb erkölcsi kárt akart okozni ezzel a kijelentésével is a zsidóságnak,mert azt állította arról,hogy szolgalelkü,csak materialista érdekfelfogásu,hogy kész a sérelmeket szenvedők sérelmeit fokozni,a kisebbségi sorsba kerültek helyzetét megnehezíteni. ,Reisz Gyulának azonban nem volt igaza! ,Mert nem igaz,nem lehet igaz az,hogy a pozsonyi és kassai zsidóság oka annak,hogy Pozsonyban,Kassán 20 százalék alá került 1930 decemberében a magyarság arányszáma,hogy Pozsonyban és Kassán elnémult a magyar nyelv hivatalos használata. Lehet ugyan,hogy Pozsonyban és Kassán 1930 decemberében már valóban sok olyan zsidóvallásu őslakó nem vallotta magát magyarnak,kinek magyar még ma is az anyanyelve,ki még nem is régen olyan nagy magyarnak vallotta magát,de az is biztos,hogy nemcsak ezek miatt került 20 százalékon alulra e városokban a magyarság arányszáma,mert ebben nagy szerepe volt a népszámlálás lefolytatása közismert rendszerének. És másrészt biztos az is,hogy a Reisz Gyulákkal szemben ott voltak – hál’ Istennek például Kassán a Hercz Ignácok,a Halmi Bélák,akik éppen a zsidóság hálájára és hűségére apelláltak olyan lelkesen és példátadóan annak érdekében,hogy Rákóczi Ferenc nyughelyén megmaradjon a magyarság mellett az a zsidóság,amelynek magyar az anyanyelve és kultúrája s amely a múltban olyan sok jót kapott ezen a földön a magyarságtól. És ott voltak és megvannak Munkácson azok a zsidó vallásu magyarok,akiknek 1930 decemberében tanúsított gerinces és készséges magatartása biztositotta azt,hogy Zrínyi Ilona egykori városában hivatalosan is tovább hangozzék a magyar szó. ,Reisz Gyula esztelen kijelentése tehát nemcsak szerencsétlen és káros a zsidóságra,hanem igaztalan is! Felháborodnak rajta és visszautasítják azt elsősorban azok a zsidó vallásu tényezők,kiknek nemzeti meggyőződése,egy nemzethez való odaállása nem üzleti elhatározás,hanem karakteres öntudat,akiknek zsidósága nem politikai árucikk,nem a politikai konjunktúra matériája.',