Majláthfalván (Temes megye) több mint ötven helybéli MNSz-tagot tartóztat le a román csendőrség. (Az akciónak egy halálos áldozata is van.) A szovjet katonai parancsnokság szabadítja ki őket.

Gheorghe Vlădescu-Răcoasa nemzetiségügyi államtitkár Kurkó Gyárfás és Bányai László kíséretében meglátogatja a földvári és hídvégi internáló táborokat. Megígéri, hogy 21-től elkezdik a táborokban a szabadonbocsájtásokat. (A földvári táborban még mindig mintegy másfélezer ártatlan magyar raboskodik.) Március 25-én – papíron – feloszlatják a haláltábort, de a szabadonbocsájtások elhúzódnak, az utolsó – kilencven fős csoport – csak október 29-én távozhat el.

Kacsó Sándor az RMP Központi Vezetése korábbi határozata értelmében átadja az MNSZ vezetését Juhász Lajosnak. Az MNSZ Központi Végrehajtó Irodájának rendkívüli ülésén a résztvevők keményen bírálják Kacsó addigi munkáját.   ? 1953. február 19.

Bukarestben tartják a Román Népköztársaság Diákszövetségeinek II. országos konferenciáját. Az elnökségben jelen van a pártvezetés több tagja is, mások mellett Gheorghe Gheorghiu-Dej, Chivu Stoica, Petre Borilă, Nicolae Ceauşescu, Constantin Pîrvulescu és Leonte Răutu. Az első napon Ion Iliescu, a Diákszövetség országos elnöke megnyitóbeszédében kijelenti: „Az RMP bölcs politikája folytán megoldódott a nemzeti [sic!] kérdés s ezáltal megerősödött és megszilárdult a nemzetiségek testvéri barátsága. [...] A román és az együttélő nemzetiségekhez tartozó diákoknak együttes munkával és tanulással közös szakmai, tudományos és kulturális akciók szervezésével, közösen töltve szabad idejüket, még szorosabbra kell fűzniük testvériségüket a szocializmus győzelméért vívott harcban.” A következő napon felszólaló Koszti István (a Bolyai hallgatója) arról biztosítja a kongresszus résztvevőit, hogy: „Teljes erőnkből azon leszünk, hogy gyökerestől kiírtsuk mindazon megnyilvánulásokat, amelyek ártanak a román nép és a nemzetiségek megbonthatatlan barátságának.”, Nemes István, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatója pedig kijelenti, hogy az intézet növendékei „kérik, hogy küldjék őket más tartományokba dolgozni.” (A hatvanas évek elejétől elkezdődik a marosvásárhelyi magyar végzősöknek román lakosságú vidékekre történő kihelyezése.) A felszólaló Kacsó Magda, szintén bolyais diák (akit a záróülésen beválasztanak az országos vezetőségbe is) már egyenesen azt kéri: tegyék lehetővé, hogy a különböző szakos magyar és román diákok „együtt tanulhassanak”.

Hatvankét (?) ismeretlen magyar értelmiségi levéllel fordul a román értelmiségiekhez. („Malomkövek között”.) Ebben hosszasan sorolják a konkrét kisebbségi sérelmeket, megemlítik a „hétköznapi sovinizmus” megnyilvánulásait, példákat hoznak fel a magyarellenes sajtó-propagandára. Végül arra kérik „román értelmiségi barátaikat”, hogy emeljék fel szavukat a magyarellenes politikával szemben. (A levél szerzői – vagy szerzője? – máig nem ismertek, nem kizárt, hogy egyetlen ember munkája. Számos magyar értelmiségihez eljut, többek közt Király Károlyhoz, Sütő Andráshoz – aki azt a magyar nagykövetség információja szerint „negatívan ítélte meg” –, valamint egy példánya eljut a magyar nagykövetségen keresztül a külügyminisztériumba is, és angol nyelven megjelenik a Witnesses to Cultural Genocide. First-Hand Reports on Romania’s Minority Policies Today című kötetben.