Gheorghe Vlădescu-Răcoasa nemzetiségügyi államtitkár Kurkó Gyárfás és Bányai László kíséretében meglátogatja a földvári és hídvégi internáló táborokat. Megígéri, hogy 21-től elkezdik a táborokban a szabadonbocsájtásokat. (A földvári táborban még mindig mintegy másfélezer ártatlan magyar raboskodik.) Március 25-én – papíron – feloszlatják a haláltábort, de a szabadonbocsájtások elhúzódnak, az utolsó – kilencven fős csoport – csak október 29-én távozhat el.

A Monitorul Oficialban közzéteszik a 406. sz. törvény, mely elrendeli, hogy az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák térjenek vissza az észak-erdélyi székhelyeikre. (Így kénytelenek átengedni a fennálló magyar iskolák helyiségeket a két háború között kultúrzónává nyilvánított színmagyar területeken is. A magyar iskolák a magyar egyházak épületeibe szorulnak.) ? 1945. június 22. // Megjelenik a 407. sz. törvény, mely elrendeli az önálló magyar egyetem felállítását és az ideiglenesen Nagyszebenben lévő I. Ferdinánd Király Tudományegyetem visszatérését. A törvény értelmében az egyetem „támogatni fogja a magyar előadási nyelvű egyetemet, befogadja a természettudományi és orvostudományi karok hallgatóit, hogy laboratóriumi és klinikai gyakorlataikat az ő laboratóriumaiban és klinikáikon végezhesse”. (A királyi dekrétumnak nem jelenik meg végrehajtási utasítása, ehelyett kilátásba helyezi, hogy különböző miniszteri határozatok tartalmazzák majd a konkrét intézkedéseket, azok fogják megállapítani a tanszékek, a tanszemélyzet számát stb. Nem csupán a végrehajtási utasítás hiányzik, hanem egy kormánybiztos is, aki egyszemélyben felelős lenne a szükséges intézkedések meghozataláért. Hiánya hamarosan érezhetővé válik: a minisztériumi apparátus szabotálása, valamint a szebeni professzori kar halogató magatartása miatt a törvényrendeletben előírt intézkedések nagy időközökkel, jócskán megkésve jelennek meg.) ? 1945. június 3–4.

A Monitorul Oficialban megjelenik az igazságügyminiszter 526. sz. törvényerejű rendelete, mely szerint a kolozsvári népbíróság kiterjeszti tevékenységi körét a nagyváradi, marosvásárhelyi, brassói, nagyszebeni és temesvári ítélőtáblák alá tartozó személyekre is. A hivatalosan megfogalmazott feladata az lenne, hogy az Antonescu- és a Horthy-rezsim alatt elkövetett bűncselekményeket vizsgálja, ám a letartóztatottak és elítéltek döntő része Észak-erdélyi magyar. A főügyész Avram Bunaciu, aki már júliusban megkezdi a letartóztatásokat, a letartóztatottak ítélet nélkül ülnek a börtönben 1946 tavaszáig, a tárgyalások megkezdéséig.   ? 1945. október 12–17.

Petru Groza, Luka László/Vasile Luca és Aurel Potop meglátogatja a kolozsvári magyar egyetemet. A rektori hivatalban tartott beszélgetésen Groza többek közt kijelenti: „Azt akarjuk, hogy levegővé váljanak a határok a Lajtától egészen a Fekete-tengerig [...] Meg fogjuk könnyíteni a személyforgalmat, nem lehet útlevélkényszer.” Azt is elárulja, hogy az a terve, hogy ösztöndíjjal román diákokat küld Magyarországra, míg magyar diákokat fogadnának tanulni. (Ebből a tervéből nem lesz semmi.)   ? 1945. november 15.

Nékám Sándor, a bukaresti Magyar Misszió (az ideiglenes diplomáciai képviselet) vezetője felkeresi Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspököt, és tájékoztatja arról, hogy a Nagy Ferenc-vezette magyar delegáció milyen határmódosító elképzelésekkel utazott ki a moszkvai tárgyalásokra. Márton Áron megígéri, hogy azonnal érintkezésbe lép az erdélyi magyarság valódi vezetőivel és megbeszélésük eredményéről rövidesen tájékoztatni fogja a magyar diplomatát. Néhány nappal későb a püspök kezdeményezésére Kolozsvárott, Venczel József lakásán megbeszélést tartanak, amelyen Szász Pál, (akkor az EMGE elnöke), Korparich Ede, (a Kaláka, korábban Hangya Szövetkezeti Központ vezetője), Lakatos István, (a Romániai Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának elnöke, a „Szövetség” Szövetkezeti Központ vezetője), Buza László, (a Bolyai Tudományegyetemen a nemzetközi jog magyar állampolgárságú professzora), Juhász István, (az Erdélyi Tudományos Intézet vezetője), Nagy Géza (az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára) és Venczel József, (a Bolyai Tudományegyetem statisztika tanszékének vezetője) vesznek részt. A tanácskozás végén megbízzák Buza Lászlót, hogy a vitában elhangzott vélemények alapján szerkesszen egy memorandumot, amelyben „bizonyítsa be, hogy a Magyar Népi Szövetség csak a magyar nyelvű kommunisták nevében nyilatkozhat, és az erdélyi magyarságot nem képviseli. Másodszor indokolja meg, hogy közel kétmillió magyar sorsát nem lehet ígéretekkel megoldani.” Ezen kívül megbízzák Venczel Józsefet, hogy készítsen el a memorandum mellékleteként egy olyan térképet, amelyen oly módon húzza meg a határokat, hogy mennél kevesebb magyar maradjon román fennhatóság alatt, és ugyanakkor mennél kevesebb román kerüljön Magyarországhoz. (Lakatos István emlékezete szerint a fenti elvek alapján megrajzolt államhatárok következtében mintegy 1,35 millió magyar és közel 850 ezer román került volna magyar fennhatóság alá.) Végezetül pedig – mivel nem bíznak Gyöngyösi János külügyminiszter tudásában – a tanácskozás résztvevői elhatározzák, hogy megbízzák gr. Teleki Gézát, (gr. Teleki Pál fiát, volt egyetemi tanárt), hogy ő képviselje Párizsban az erdélyi magyarság érdekeit.

Kolozsvárról visszatér Budapestre Roska Márton régészprofesszor. (A román hatóságok – arra hivatkozva, hogy a professzor elérte a nyugdíjkorhatárt – nem voltak hajlandók hozzájárulni ahhoz, hogy a Bolyai Egyetemen szerződést köthessen vele.)

A két ország közötti viszony javulásának jeleként Kolozsvárra érkezik a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Varga Zoltán rektor által vezetett tanár- és diákküldöttsége. 24-én utaznak vissza.

Az új főtitkár, Nicolae Ceauşescut (Gere Mihály, Fazekas János, Virgil Trofin, Emil Bodnăraş, Alexandru Drăghici társaságában) ellátogat a Maros-Magyar Tartományba. Fölkeresik egyebek mellett Dicsőszentmárton, Marosvásárhelyt, Balánbányát, Csíkszentmártont és Székelyudvarhelyt. A kétnapos látogatás a magyar kisebbségnek tett hesztusnak számított.

Az új összetételű kormány első vidéki útja Marosvásárhelyre vezet. A másnapi „tudósítás jellegű kommüniké” elhallgatja, hogy magyar többségű tartományban járt a delegáció, csupán”a román, magyar, német és más nemzetiségű” dolgozókról tesznek említést. Ez a formula ettől kezdve általánossá válik, amikor magyar többségű vidékekről van szó.

a magyar nagykövetség három diplomatája hivatalos látogatást tesz Bákó megyében, melynek során fölkeresnek egy csángó-magyar falut (Lujzikalagor) is. Diplomatái beszámolója után október 31-i jelentésében Martin Ferenc nagykövet kijelenti: „Nincsenek illúzióink a feudális Magyar Állam, majd a Horthy-fasizmus »magyar szupremációt« gőgösen hírdető nemzetiség-ellenes politikáját illetően, de azért a fenti méretű és módszerű erőszakos asszimiláció a történelmi Magyarországon ismeretlen volt.” Ennek ellenére úgy véli, hogy „jelenleg nem volna kívánatos a csángókérdés-komplexum bármilyen, románoknak történő felvetése.” (1989 előtt ez volt az egyetlen alkalom, hogy magyar diplomata eljuthatott a csángóföldre.)

és június 10. között Romániába látogat Száz Zoltán, az Amerikai Magyar Szövetség vezetője (és az Institute of American Foreign Policy igazgatója), akit félhivatalos minőségben fogad Vasile Gliga külügyminiszter-helyettes, valamint a közoktatásügyi miniszter, és a Kultuszdepartament (Vallásügyi Államtitkárság) vezetője is. Találkozhat a Romániai Magyar Dolgozók Tanácsa elnökével, Péterfi Istvánnal, Koppándi Sándorral, a tanács titkárával, Huszár Sándorral, A Hét főszerkesztőjével, Papp László nagyváradi református püspökkel és másokkal. A látogatás igazából a rezsim „nyitottságát” bizonyítja, a valós problémák nem kerülnek a felszínre.

Manea Mănescu meghívására Lázár György magyar miniszterelnök bukaresti látogatáson vesz részt. A kiadott közös közlemény szerint „a két fél megállapodott, hogy az illetékes szervek gyorsítsák meg a kishatárforgalmi egyezmény megvalósítását, fejezzék be a konzulátusok (kölcsönösségi alapon történő) létesítésére vonatkozó tárgyalásokat, terjesszék ki a magyar–román turisztikai együttműködést (beleértve a két ország lakossága közvetlen kapcsolatainak bővítését is)”, valamint „szükségesnek tartották a kultúrházak megnyitásának meggyorsítását Budapesten, ill. Bukarestben.”

Ilie Verdeţi miniszterelnök hivatalos, „baráti” látogatásra Budapestre látogat. Elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatokon van a hangsúly.

Szepes István kolozsvári főkonzul bemutatkozó látogatásra Bukarestbe érkezik. A főkonzulátus székhelye még mindig nincs eldöntve (a magyar fél által visszakért Erzsébet királyné/Racoviţa úti ingatlanról a román fél hallani sem akar). Végül – hosszas egyeztetés és tárgyalások után – a Mureşanu u. 16. sz. alatti ingatlanba költözik a diplomáciai képviselet.

Nemzetgyűlési és néptanácsi választásokat rendeznek az országban. A képviselők hatvan százalékát „kicserélik”. Nagy nemzetgyűlési képviselő lett mások mellett: Hajdú Győző, Fazekas Lajos, Gere Mihály, Szász József, Nagy Ferdinánd, Létay Lajos, és Bálint András.

Petre Enache, az RKP KB titkára, aki a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa felügyeletét is ellátja, Hargita megyébe látogat, majd 27-én Kovászna megyében vesz részt egy pártértekezleten. Ekkor Domokos Géza, a Kriterion nemzetiségi könyvkiadó igazgatója (utalva Ion Lăncrănjan könyvére) figyelmezteti Enachét, hogy „a két világháború közti burzsoá nacionalizmus teljes rehabilitációja folyik”, de erre a KB-titkár csak annyit válaszol, hogy „a felső szintű utasításokat az apparátusok fegyelmezetlenül hajtják végre.”

Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára – Bukarestbe látogatása során – fogadja Király Károlyt, aki a nyugatra kijuttatott beadványaival, leveleivel felhívta a magyar kisebbség elnyomott helyzetére a külföldi közvélemény figyelmét.