Az RKP KB-nak az oktatás „fejlesztéséről és tökéletesítéséről” tanácskozó plenáris ülésén Ceauşescu azzal védi meg a május 13-i törvényt, hogy kijelenti: „Már megmondtam más alkalmakkor is: mi nem tudunk külön fizikai, kémiai és más szakú intézeteket létesíteni azoknak a fiataloknak, akik nem ismerik a román nyelvet. [...] A román nyelv nem idegen nyelv egyetlen fiatal számára sem, aki Romániában él! Szocialista társadalmunk nyelve ez, és meg kell tanulnia az összes román állampolgárnak.” Ezen az ülésen Takács Lajos is felszólalhat (az ugyancsak jelenlévő, és felszólalásra jelentkező Domokos Géza, Sütő András és Fazekas János nem kapnak szót). Takács, az államtanács tagja beszédében ugyan utólag is helyesli a kisebbségi iskolák 1956 és 1959 közti erőszakos elrománosítását, (azt is beismerve, hogy abban az időben még azon a véleményen volt, hogy a földrajz és történelem kizárólag román nyelven történő tanítása „segítséget fog nyújtani a román nyelv ismeretének tökéletesítéséhez”). Emellett azonban azt is kijelenti, hogy „az utóbbi időben szó van arról, hogy az együttélő nemzetiségek oktatását kétnyelvű oktatássá alakítják át. Nem tudok elképzelni nagyobb szerencsétlenséget...” Azt javasolja, hogy a fenti javaslatot – mielőtt konkrét jogszabályba öntenék – vitassák meg a nemzetiségi dolgozók tanácsaival. Ceauşescu beszédében meglehetősen durván nekimegy Takácsnak és az ellenérveit lesöpri az asztalról – ám a kétnyelvű oktatás tervezett bevezetésére még sem kerül sor, de a két nemzetiségi tanács országos plenárisának – már igencsak esedékes – összehívása is elmarad.

Összehívják Bukarestbe, a KB székházába a magyar és német „nemzetiségi dolgozók” országos plénumait (országos gyűléseit). (A plenáris összehívását a büróban először októberre, majd decemberre tervezték, de a pártvezetés minden alkalommal elhalasztatta az eseményt.) A magyar és német küldöttek szinte a teljes politikai vezetés színe előtt szólalhatnak fel: több-kevesebb ideig jelen van Nicolae Ceauşescun kívül többek közt Emil Bodnăraş, Manea Mănescu, Fazekas János, Paul Niculescu-Mizil, Gheorghe Pană, Miron Constantinescu, Gere Mihály KB-tagok és Fazekas Lajos Hargita megyei elsőtitkár is. Az első nap külön-külön folyik a tanácskozás, majd a második nap együttes ülést tartanak. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésén negyvenhárman kérnek szót, de csak huszonketten szólalhatnak föl, többek közt Takács Lajos, Sütő András, Gáll Ernő, Gálfalvi Zsolt, Toró Tibor, Domokos Géza. A felszólalók általában a köztársasági elnöki funkció méltatása és bizonyos eredmények megemlítése után konkrét hiányosságokra, torzulásokra hívják fel a figyelmet. Hivatkoznak Ceauşescu 1971. évi állásfoglalásaira s arra, hogy egyes területeken az ő útmutatásait nem hajtják végre. Gálfalvi Zsolt például vitába szállt azzal a felfogással, hogy nemzetiségi kérdés már nincs, csupán néhány értelmiségi „élesztgeti”. Sütő többek között kéri a nemzetiségi tanácsok helyi szerveinek létrehozását, és a megyei szervek megerősítését. A tanácskozás legjelentősebb felszólalása Takácsé, aki hosszasan, adatokkal alátámasztva sorolja az oktatás terén meglévő sérelmeket. Azt is felemlegeti, hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző, a magyar feliratok pedig eltűntek. Takács azt sem hallgatja el, hogy az alantas hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő használatát. A második nap felszólaló Nicolae Ceauşescu többek közt kijelenti, hogy a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem „az általános országépítő feladatokkal” kellene törődniük. Ezután kifejti, hogy az anyanyelven való oktatás nem annyira fontos, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a „szocializmus nyelvét” – tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. (Martin Ferenc nagykövet rejtjeltáviratában arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy a küldöttek szerint a tanácskozás „teljes kudarccal végződött”.) Két nappal később, az RKP KB ülésén megbírálják Miron Constantinescut, hogy „túl liberálisan vezette” a plenárist, ezért felmentik a nemzetiségi tanácsok felügyeletére kapott megbízatása alól. Utóda Ilie Verdeţi lesz, aki kevésbé ismeri a kisebbségi kérdést mint elődje.   ? 1977. június 2.

bevezetik a kötelező tízosztályos oktatást. Az ekkor végrehajtott átszervezések újabb lehetőséget biztosítanak a magyar nyelven történő tanulás lehetőségeinek szűkítésére, ugyanis számos helyen megszüntetik a magyar nyelvű XI-XII. osztályokat. Az első tíz tanévben magyarul tanult diákokat ezzel az elé a választás elé állítják, hogy vagy átmennek az utolsó két évre a román nyelvű osztályokba – sokan ezt nem tudják vállalni –, vagy mehetnek szakmát tanulni. Igen sokan ez utóbbi mellett döntenek, vagyis lekényszerítik őket az értelmiségivé válás útjáról. (1978/79-ben az ország összes XI-XII-es diákja közül alig három százaléka magyar nemzetiségű.) //Az addig csak magyar tannyelven oktató marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben román tagozatot létesítenek. 1980-ban még 7–7 magyar és román hallgató végez a főiskolán, míg 1990-ben 2, illetve 3.