Szatmárnémetiből és környékéről több ezer német származású (sváb) polgári lakost szovjet kényszermunkára hurcolnak. (Az elhurcoltak egy része magyar nyelvű, identitású, csak a származása német. Egykorú beszámolók szerint azonban mellettük – a románok tevékeny közreműködésével – számos magyar származású lakost is elhurcolnak a szovjetek.) Bár papokat általában nem visznek el, több római katolikus plébános önként követi híveit a Szovjetunióba. Köztük van dr. Czumbel Lajos szatmári kanonok, dr. Mellau Ferenc római katolikus plébános, dr. Gruber Ernő nagybányai minorita házfőnök, Szeibel János és Láng Lajos gilvácsi római katolikus kispapokat, valamint Lengyel László nagyváradi egyházmegyés plébánossal együtt. ? 1945. január 22. // Ugyanebben az időben az Érmellékről – a környékbeli románok „asszisztálása” mellett – elhurcolják a római katolikus vallású – magyar civileket is. (Az az indok, hogy aki katolikus, az egyben biztos sváb is, csak a nevét megváltoztatta!) Szovjet katonák körül veszik Érmindszentet és minden dolgozni tudó római katolikus vallású magyar lakost elhurcolnak szovjet munkaszolgálatra. Ugyanez történik Érszentkirály, Tasnád és más környékbeli falvak római katolikus vallású magyar lakosságának nagy részével. A római katolikus plébánosok egy része követi híveit a fogságba is, például dr. Semptey Gellért szalvatoriánus és Simon Károly ferences szerzetesek.

Kolozsváron Aurel Potop nemzetnevelésügyi államtitkár és Luka László/Vasile Luca, az Országos Demokrata Arcvonal székely származású országos főtitkára jelenlétében tárgyalások folynak a magyar egyetemről. Magyar részről már nem a Rektori Tanács vesz részt a tárgyaláson, mivel – a román álláspont szerint – „magyar honpolgár tanárok nem illetékesek a hivatalos tényezőkkel való tárgyalásokra”, ezért a Balogh Ernő, Pásztai Géza, dr. Csőgör Lajos és Jordáky Lajos képviselik a magyar érdekeket. (A román felet Emil Petrovici, a szebeni egyetem rektora, ifj. Teofil Vescan, az Észak-Erdélyi ODA elnöke, David Prodan és Alexandru Roşca egyetemi tanárok képviselik.) A bizottság által 18-án aláírt megegyezés szerint a Nagyszebenből visszatérő román I. Ferdinánd Király Egyetemet és a Kolozsvár elfoglalása után is helyben maradt magyar egyetemet egy időben fogják megnyitni. Mindkét egyetemnek 4–4 kara lesz, a magyar egyetemen egy karrá olvad össze a jogi és közgazdaságtudományi kar. A román egyetem visszakapja a Ferenc József Tudományegyetem 1919. május 12-én elkobzott épületeit (melyeket a bécsi döntés után, 1940-ben elhagyott), míg a magyar egyetem a sétatéri volt Regina Maria (1918 előtt De Gerando) leánygimnáziumot foglalja el. A botanikus kertet és a könyvtárat közösen fogják használni. Mindaddig, amíg a magyar egyetem orvosi intézményei és laboratóriumai új épületben nem kapnak helyet, az Új Klinika épületét fogják használni. (Az egyezmény szerint a magyar állampolgárságú egyetemi tanszemélyzet csak akkor folytathatja működését, ha román állampolgárságért optál.) Mivel a magyar egyetemnek ki kell ürítenie az épületeit és új helyre kell költöznie, a megegyezést nem írja alá sem Balogh Ernő, sem Pásztai Géza. Az épületek kiürítése nagy visszatetszést kelt a magyarok körében. (Az április 19-i Erdélyi Szikra, az RKP magyar nyelvű hetilapja a tanácskozásról beszámoló cikkében kész tényként közli, hogy „május elsejére két egyeteme lesz Kolozsvárnak”.)   ? 1945. április 25.

Újabb delegáció (Kurkó Gyárfás, az MNSz elnöke, Czikó Nándor, a nemzetiségügyi minisztérium tanácsosa, az MNSz alelnöke, Demeter János kolozsvári alpolgármester és az egyetem részéről Nagy Géza és Venczel József) tárgyal Bukarestben Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszterrel és Aurel Potop államtitkárral. A tárgyalásoknak csupán az az egyetlen „eredménye”, hogy – Groza határozott kívánságára – a román tárgyalófél fölajánlja: a klinikák épületeit a magyar és román orvostudományi karok közösen használhatják. (Dr. Csőgör Lajos szerint a tárgyaláson éppen a kommunista Potop volt a merevebb, míg a szociáldemokrata Voitec miniszter rugalmasabb partnernek bizonyult a későbbiekben is. Egyes adatok szerint Groza a tárgyalásokon valószínűleg megígéri, hogy a 6-án kezdődő MNSz-kongresszusra kihozzák a magyar egyetem helyzetét rendező törvényt, a román fél azonban feltehetőleg jobbnak látta a törvény későbbi időzítését.)  ? 1945. május 29.

Csőgör Lajos, mint a magyar egyetem egyik szervezője tárgyal Bukarestben Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszterrel, és Aurel Potop államtitkárral. Megállapodnak abban, hogy 3 tagú bizottságot neveznek ki a magyar egyetem további ügyeinek intézésére. (A 137.851/1945 sz. rendelet Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jancsó Elemért nevezi ki a bizottság tagjának.) A minisztérium 350 millió lej rendkívüli segély folyósítását ígéri meg az egyetemnek.   ? 1945. október 20.

Kurkó Gyárfás vezetésével harminc tagú delegáció tárgyal Bukarestben. Kulturális téren tizennégy javaslatot terjesztenek elő. Szeptember 6-án a tárgyalásokról Kolozsváron beszámoló az MNSZ elnöke, Kurkó azt állítja, hogy javaslataik nyolcvan százalékát a kormány jóvá hagyta. Elismerik a felekezeti és állami magyar tannyelvű iskolák ún. nyilvánossági jogát. Brassó is magyar tankerületi főigazgatóságot kap, azok a katonaszökevények, akik 1940. augusztus 30. és 1944. augusztus 23. közt Dél-Erdélyből északra szöktek, közkegyelmet kapnak. A tárgyalások eredményeképpen kibővül a magyar tanügyi hálózat. Ígéret szerint hamarosan rendezik az állampolgárságokat is, visszaadják a Csíki Magánjavakat. Ugyancsak megígérik, hogy felállítják az önálló (Erdélyi) Magyar Művészeti Vezérfelügyelőséget (Inspectoratul General al Artelor din Ardeal, pentru problemele maghiare), melynek élére Szentimrei Jenőt fogják kinevezni. (A vezérfelügyelőt jogilag csak 1946 októberében erősítik meg tisztségében.) Azt is megígérik, hogy orvosolni fogják a földreform során felmerült nemzetiségi panaszokat, mentesülnek a CASBI-leltározás alól azok, akiket erőszakkal hurcoltak el a csapatok, vagy munkaszolgálatra vittek el, vagy kötelezően soroztak be, de visszajöttek, visszaveszik az elbocsájtott orvosokat és azokat a volt MÁV-alkalmazottakat, akik nem önként mentek el a hadsereggel, a Székelyföldön az állomásokon a helységneveket magyarul is kiírják és hogy a magyar szövetkezetek egyenlő elbánásban részesülnek a románokkal. A gyakorlatban az ígéreteknek csak egy része teljesül.   ? 1945. december 3–19.

Az utolsó előadását tartja a magyar társulat a kolozsvári Hunyadi téri (új nevén Malinovszkij téri) nagyszínház épületében. (Többszöri tárgyalás után a társulatnak mégis át kell adnia az épületet a Temesvárról visszatérő román színház számára. Ezután a magyar színjátszás az ún. sétatéri kisszínház falai közé szorul vissza.)    ? 1946. november 16.

A Magyar Népi Szövetség Bányai László-vezette delegációja ismét Bukarestben tárgyal. A tárgyalások (melyeken szakértőként Venczel József is részt vesz) „eredménye” csupán az, hogy a román hatóságok ígéretet tesznek arra, hogy Dél-Erdélyben háromszáz magyar tanítói állást létesítenek, elrendelik, hogy az ún. „nemzeti tantárgyakat” (földrajz, történelem, alkotmánytan) magyarul taníthatják a magyar tanítási nyelvű iskolákban is, a román nyelvet csak az elemi harmadik osztályától kell majd tanítani, kiutaltatják az észak-erdélyi tanítók novemberi fizetését, és a dél-erdélyiek április óta elmaradt fizetését is rendezik.   ? 1946. március 18–20.

Kolozsváron tárgyalja a katonai törvényszék Barbu-tanácsa Unghváry Sándor ügyét. A védő: Borbáth Samu. A vád: kémkedés, tiltott határátlépés, idegen valuta törvénytelen behozatala, stb. A vád szerint Unghváry Szálasi bizalmasa volt, majd, hogy beférkőzhessen a baloldali mozgalmak tagjainak bizalmába, kiadott egy Szálasit leleplező könyvet. Részt vett az Atzél Ede-féle Wesselényi Lövészegylet megszervezésében. Kapcsolatban állt magyaroszági „reakciós körökkel” (tavasszal zajlott Budapesten az ún. „Magyar Közösség-összeesküvés” per), és ezek arra biztatják, hogy a Székelyföldön propagandát folytasson. A vád szerint az udvarhelyi ellenzéki fellépés hátterében is ő állt.   ? 1947. október 22.

Bukarestben eredménytelen tárgyalást folytat az Antos István pénzügyminiszterhelyettes-vezette magyar és az Emanoil Vinea-vezette magyar delegáció. A román fél merev magatartása miatt nem sikerül lezárni az évek óta húzódó magyar – román vagyonjogi vitát.   ? 1953. július 7.

A Legfelső Törvényszék Katonai Kollégiuma Alexandru Voitinovici hadbíró vezérőrnagy vezetésével Bukarestben tárgyalja (a még 1952-ben letartóztatott) Luka László, Jakab Sándor, Solymos Iván és Dumitru Cernică perét. 8-án Lukát a „népgazdaság aláaknázásának bűntettéért” halálra, Jakab Sándort, Solymos Ivánt és Dumitru Cernică-t ugyanezen vád alapján húsz és tizenöt év kényszermunkára, illetve három év fogházbüntetésre ítélik. Luka az ítélet kihirdetése után a Nagy Nemzetgyűléshez folyamodik kegyelemért, amely a büntetését életfogytiglani börtönbüntetésre módosítja. 1963. július 23-án hal meg a nagyenyedi börtönben. Jakab 1964 augusztusában amnesztiával szabadul.

Este Budapestre utazik a Gheorghe Gheorghiu-Dej-vezette román párt- és kormánydelegáció. A 22-én és 23-án folytatott tárgyalásokon egyebek mellett megállapodnak a Nagy Imre és társai Romániába történő szállításáról. A tárgyalások végén nyilvánosságra hozzák, hogy Románia az addig nyújtott segítségen kívül hatvanmillió rubeles támogatást nyújt a Kádár-vezette Magyarországnak.

Ünnepi ülést tart Erdély és Románia „egyesülésének” 50. évfordulója alkalmából a Nagy Nemzetgyűlés. (Eredetileg Gyulafehérvárra nagy tömeggyűlést terveztek, de ezt lefújták.) Ezen Ceauşescu két és félórás beszédet tart, melyben – többek közt – hangsúlyozza, hogy az országban „a nemzetiségi kérdés örökre megoldódott az állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján”.

Washingtonban tárgyal Nicolae Ceauşescu államelnök, pártfőtitkár. Amerikai magyar emigráns csoportok az erdélyi magyarság elnyomása elleni tiltakozásul a new yorki szállodája elé tüntetést szerveznek.   ? 1983. január 23.

Szepes István kolozsvári főkonzul bemutatkozó látogatásra Bukarestbe érkezik. A főkonzulátus székhelye még mindig nincs eldöntve (a magyar fél által visszakért Erzsébet királyné/Racoviţa úti ingatlanról a román fél hallani sem akar). Végül – hosszas egyeztetés és tárgyalások után – a Mureşanu u. 16. sz. alatti ingatlanba költözik a diplomáciai képviselet.

Aradon tárgyal Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a minisztertanács elnöke és Nicolae Ceauşescu, az RKP főtitkára, államelnök. Bár a pártvezetés megosztott a román meghívás elfogadásában (a külügyminisztériumban is többen ellezik) Grósz – Moszkva nyomására – mégis elmegy tárgyalni. A helyszínt a román fél jelöli meg. A tárgyaláson Ceauşescu minden magyar felvetést, javaslatot visszautasít és tovább vádaskodik. A magyar főtitkár mindenben visszakozik és a közös közlemény is a román javaslat alapján készül el. A találkozó valójában román diplomáciai sikernek tekinthető.   ? 1988. szeptember 20-22.