Kolozsvárról a Romániai Szociáldemokrata Párt Magyar Bizottsága levelet ír az RSzDP Központi Végrehajtó Bizottságának, melyben az alábbi indokokkal bírálja a Nemzetiségi Statútum tervezetét: 1) több megszorítást tartalmaz mint az 1868-as magyar nemzetiségi törvény, vagy akár az észt, finn, litván nemzetiségi törvények, 2) antidemokratikus, mivel a nemzetiségek nyelvhasználatát a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban a 30 %-os helyi nemzetiségi arányszámhoz kötik, 3) ha minimum 20% nemzeti kisebbség él az adott helységben, a jegyzőknek kétnyelvűeknek kell lenniük, 4) az alsóbbfokú közigazgatási és igazságszolgáltatási területeken az legyen az ügykezelés hivatalos nyelve, amelyet a hatáskörük alá tartozó terület lakosságának 80%-a beszél, 5) közhivatalok betöltésénél a lehető legszigorúbban be kell tartani a nemzetiségi számarányt, 6) az anyanyelvi oktatás költségeihez a költségvetésnek a nemzetiségek arányaihoz mérten kell hozzájárulnia, 7) a Nemzetiségi Statútum tervezetében foglaltakkal ellentétben ne 40 gyerek, hanem már 20 fő összegyűltekor szervezzenek állami iskolát a nemzetiségeknek, 8) a nemzetiségi törvénynek a nemzetiségeknek belső önkormányzatot kell adni, önálló nemzetiségi közigazgatási területeket kell szervezni, „kantonokat”. (Az RSzDP Magyar Bizottsága még a két világháború közt alakult meg, 1940 szeptemberi megszünte után – amikor az erdélyi szociáldemokraták betagolódtak az MSZDP-be –, 1944. október 11-én alakult újjá. A Bizottság elnöke: Lakatos István.)   ? 1945. február 7.

A Monitorul Oficialban megjelenik a 86/1945. sz. törvény, a „Nemzetiségi Statútum”. (A sokat bírált Statútum inkább csak a dél-erdélyi magyarságnak számít nagy eredménynek, az észak-erdélyiek számára az adott helyzethez képest sok tekintetben visszalépést jelent. Így például az önálló kolozsvári magyar egyetem helyett a jogszabály 22. §-a kimondja: „A szükségletekhez képest [...] magyar és német tanszékek létesítendők.” A nemzetiségi nyelvek hivatalos használatát az illető nemzetiség min. 30%-os arányától teszi függővé. stb.) ? 1945. augusztus 6. // Kolozsváron ülést tart az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testülete. Elhatározzák, hogy február 12-re összehívják az ODA észak-erdélyi konferenciáját. A vitában felszólaló Jordáky Lajos – miután beszámol a bukaresti szakszervezeti kongresszuson történtekről – Észak-Erdély jövőjével kapcsolatban kijelenti: „Abban a pillanatban, amikor az ODA kerül kormányra, megváltozik a helyzet és Észak-Erdély kérdése újra napirendre kerül. De ebben az esetben is Románia kormánya nem adja, nem küldi ide a közigazgatást, hanem csak kiegészíti a meglévőt. Tehát a közigazgatást itt nekünk kell megszervezni!” Vita alakul ki a szociáldemokrata Bruder Ferenc és a kommunista ifj. Teofil Vescan közt a proporcionalitás kérdésében. Ezzel kapcsolatban Vescan leszögezi: „Nem lehet mindenütt szigorúan a nemzetiség elvén állani. A döntő tényező a demokrácia. Ahol szükséges, ott lemondunk a nemzetiségi elvről és demokratikus embert állítunk oda, tekintet nélkül nemzetiségére.” ? 1945. február 12–13.

Kolozsváron tartja meg a kormány kihelyezett minisztertanácsi ülését. Az ezt követő hatvanezres nagygyűlésen jelen van Mihály király és Andrej J. Visinszkij is. // Az erdélyi szociáldemokraták egy csoportja (Wolf Sándor, Gheorghe Urzica, Solomon Sabin, Pásztai Géza, Bruder Ferenc) felkeresik a Kolozsváron tartózkodó Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi minisztert és átadnak egy elaborátumot, melyben többek közt kérik, hogy a Nemzetiségi Minisztériumba vegyenek be magyarokat is, készítsék el mihamarább a nemzetiségi statútum végrehajtási utasítását, valamint a közintézetekben tartsák be szigorúan az arányszámokat. Vlădescu-Răcoasa megígéri a kérések teljesítését. // Az ODA Észak-Erdélyi Tanácsa nevében ifj. Teofil Vescan memorandumot ad át Petru Grozának, melyben egyebek mellett azt kérik, hogy az ODA VB konzultációja nélkül a kormány és az ODA-tanács ne hozzon semmi lényegi döntést Erdély kérdésében. Kolozsvár székhellyel állítsanak fel egy, a miniszterelnökség mellé rendelt államtitkárságot, amelynek a személyzetét az észak-erdélyi ODA VB biztosítaná. Ismerjék el a jelenleg működő közigazgatást, és csak „demokratikus elemekkel” egészítsék ki azt, a korábbi határozatait pedig hagyják jóvá. A székely megyéket lehetőleg magyar vezetéssel kell ellátni. Érvényesítsék a proporcionalitás elvét. // Az MNSZ Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében Demeter János átadja Petru Grozának a „magyar dolgozók még megoldatlan problémáit” tartalmazó MNSZ-emlékiratot, amiben többek között azt kérik, hogy Erdély területén legyen a magyar is hivatalos nyelv (a vasútnál, postánál és a hadseregnél is), azokban a községekben, városokban, ahol több mint ötven százalék magyar kisebbség él, a közigazgatás élére magyart nevezzenek ki, szabadon használhassák nemzeti színeiket, himnuszukat, a magyarság az elmenekült észak-erdélyi szászok földjeiből számarányának megfelelően részesedhessen, a nincstelen székelyek néprajzi határuk szomszédságában, Nagy- és Kis-Küküllő megyékben kapjanak földet, és állítsanak fel magyar–román vegyesbizottságot a telepítési kérdés rendezésére. A legsürgősebben elrendezendő kérdésnek az internálótáborok felszámolását nevezik meg.

Székelyudvarhelyen tartják az MNSZ második kongresszusát. A kongresszuson részt vesz Gheorghe Vlădescu-Răcoasa nemzetiségügyi „alminiszter” és Ana Pauker, a kommunista párt politikai bizottságának tagja is. A kongresszus idején a hivatalos nyilvántartások szerint az MNSZ-nek négyszáznegyvenkilenc ezer tagja van. A felszólalók egy része támogatja a székelyföldi autonómia tervét, és bírálja a vezetőséget, hogy nem képviselik a tömbmagyarság (Székelyföld) érdekeit, mások attól félnek, hogy az autonóm székely terület csak „magyar gettó” lenne. Van aki kifogásolja a statútum-tervezettel kapcsolatban, hogy nem eléggé világos a vallásszabadsággal és az egyházi iskolákkal kapcsolatban, és azt javasolja, hogy dolgozzák át a tervezetet. A bírálatok ellenére a kongresszus elfogadja az MNSZ nemzetiségi statútum-tervezetét. Kurkó Gyárfás beszédében elutasítja a magyar szociáldemokraták által szorgalmazott magyar választási blokk tervezetét. A zárónapon az MNSZ kommunista vezetőségének munkáját, és eddigi politikáját ellenző helybeli polgárok, kisiparosok és a városkörnyéki földművesek tüntetésükkel megzavarják a sporttelepen tartott nagygyűlést. A kongresszusi küldöttek egy része csatlakozik az ellenzékhez, és Erdély önállóságát követeli. A vezetőség hívei kiverik a stadionból a tiltakozókat.   ¬ 1946. január 28.

Váratlanul Bukarestbe hívnak több, mint ötven (egyes visszaemlékezők szerint mintegy száz) prominens magyar értelmiségit. (Július 3-án a vezető német értelmiségieket is Bukarestbe hívják.) A megbeszélésen Nicolae Ceauşescu mellett jelen van Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök, Paul Niculescu-Mizil, Leonte Răutu, Dumitru Popescu, Gere Mihály és Fazekas János, a KB titkárai. A felszólalók többsége (Demeter János, Domokos Géza, Gáll Ernő, Jordáky Lajos, Kányádi Sándor, Sütő András és mások) az oktatási, kulturális stb. sérelmeket hozza szóba, a hivatalos magyar nyelvhasználat korlátozását, a kétnyelvű feliratok hiányát. Kérik egy önálló nemzetiségi könyvkiadó létrehozását. Többen kijelentik, hogy új nemzetiségi statútumot kellene megalkotni. Takács Lajos, a Bolyai Tudományegyetem utolsó rektora (aki támogatta intézménye 1959-es beolvasztását) ezzel szemben hangsúlyozza a román nyelv elsajátításának fontossságát. Az egész napos tanácskozást a főtitkár záróbeszéde rekeszti be, aki a felvetett problémák döntő többségével szemben igen elutasító. Ekkor fogalmazódik először meg nyilvánosan az a tétel, miszerint „valójában mind románok vagyunk, ha a származásunk különböző is”.   ? 1968. október 24–25.

Szóbeli jegyzékben közlik a román féllel, hogy dr. Szepes Istvánt kívánja a magyar külügyminisztérium kinevezni a kolozsvári főkonzulátus élére. Február 28-án a bukaresti külügyminisztérium közli, hogy az előzetes hozzájárulást megadják, ám a működési engedély (exequateur) megadása egyre késik. Az új nagykövet, Rajnai Sándor ezért november 2-án C. Oancea külügyminiszter-helyettesnél tett látogatásakor felveti a kérdést, de érdemi választ nem kap, a román illetékesek különböző mondvacsinált indokokkal húzzák-halasztják az engedély megadását. Végül – hosszas huza-vona után – 1979. július 12-én adják át a külügyminisztériumban Rajnai Sándor nagykövetnek a kolozsvári főkonzul működési engedélyét. // Király Károly újabb levelet ír Ilie Verdeţi miniszterelnöknek. Ebben többek között részletes statisztikai adatokkal illusztrálja, hogy mennyit romlott az utóbbi években a magyar nyelvű oktatás helyzete. (A magyar nagykövetség értesülése szerint a nemzetiségi statisztikai adatok összgyűjtésében Bodor Pál, Domokos, Géza, Fazekas János, Gere Mihály és Takács Lajos segítették.) Levelében fölveti, hogy teljesen megszűnt a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon (beleértve a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa üléseit is), súlyos hibának tartja a „Romániai Kisebbségi Jogok Chartájának” hiányát, bírálja az „egységes szocialista nemzet” fogalmát. Végezetül konkrét javaslatokat fogalmaz meg a kisebbségi helyzet javítása érdekében: ismerjék el a román mellett a magyart és a németet is hivatalos nyelvként és Erdélyben mindhárom nyelv tanulása legyen kötelező, dolgozzanak ki új nemzetiségi statútumot, a kisebbségek-lakta körzetekből külön közigazgatási egységeket szervezzenek. Király ezt a levelét is – akárcsak az előzőeket kijutatja Nyugatra, ahol ezek nagy feltűnést keltenek. Ezt jelzi az is, hogy a washingtoni magyar nagykövet március 13-i rejtjeltáviratában értesíti a külügyminisztériumot, hogy Anatolij Dobrinyin szovjet nagykövet is érdeklődött a magyar kisebbség helyzete felől, különösen a „Király-akcióról”. Információi szerint Király ügyével, illetve a beadványaival a Fehér Ház és a State Departament is foglalkozik.