Az erdélyi római katolikus egyházmegye tanácsa az elhunyt Gyárfás Elemér helyébe György Lajost, a Bolyai Tudományegyetem bölcsészettudományi karának professzorát választja világi elnökké.

Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök arra hivatkozva, hogy a Magyar Népi Szövetség lapjában, a Világosságban az Egyházmegyei Tanács (Státus) elnökét ért támadás minden bizonnyal az MNSz vezetőségének hozzájárulásával jelent meg, bizalmas körlevélben utasítja egyháza minden papját, hogy tartózkodjanak az MNSz-szel való mindennemű együttműködéstől és ha tagok, lépjenek ki, sőt ezt közöljék híveikkel is. (A körlevél egy példányát megszerzi a Siguranţa is, majd – a Márton Áron ellen folyó sajtókampány részeként az augusztus 22-i marosvásárhelyi Szabad Szó részletesen ismerteti.)   ? 1949. június 1.

Megszűnik a kolozsvári szociáldemokrata napilap, az Erdély. (A nagyváradi szociáldemokrata napilap, a Népakarat utolsó száma 4-én jelenik. meg.) // Gheorghe Gheorghu-Dej nyilatkozik a romániai lapoknak: „Országunkban a hívők egy része a katolikus egyházhoz tartozik. Kénytelenek vagyunk leszögezni, hogy a papság a mi demokratikus kormányunkkal, a nemzet és a nép érdekeivel szembehelyezkedik. A klérus közreműködése révén az egész világ a Vatikánnak van alárendelve, melynek reakciós, imperialista törekvései mindenütt ismertek.” ? 1951. március 10.

A Szentszék – Bukarest nyomására – ismét egyesíti a nagyváradi és szatmári római katolikus egyházmegyéket, melyeket még a Románia és a Vatikán közt megkötött konkordátummal vontak össze, majd 1941. július 28-án szétválasztottak. (Az egyesített egyházmegyéket Scheffler János szatmári megyéspüspök vezeti, nagyváradi apostoli kormányzóként.)

Megjelenik a 243. sz. rendelet az elismert felekezetek püspökségeinek számáról és a főpapok kinevezéséről. Mivel az augusztus 4-i törvény szerint legalább hétszázötvenezer hívővel kell rendelkezzen egy-egy püspökség, a 17-én kelt rendeletben a római katolikus egyháznak csak két egyházmegyéjét: a gyulafehérvári püspökségét és a bukaresti érsekséget ismerik el (jóllehet ez utóbbi híveinek száma alig haladja meg a százezret). Bár a kolozsvári református egyházkerület lélekszáma sem éri el a fenti küszöböt, azt mégis elismerik püspökségnek, a nagyváradi azonban csak szuperintendenciaként ismerik el. „Nyugdíjazzák” Scheffler János szatmári, és Pacha Ágoston temesvári római katolikus püspököket, Alexandru Cisar bukaresti katolikus érseket valamint három görög-katolikus püspököt. Ettől kezdve az egész országban három – a kommunista hatalom által elismert – katolikus főpásztor marad szolgálatban: Márton Áron gyulafehérvári, Anton Durcovici jászvásári latin-, és Iuliu Hossu kolozsvári görög-katolikus püspökök.   ? 1948. december 12.

A Monitorul Oficialban megjelenik a vallásügyi miniszternek „a vallásfelekezeteket szolgáló személyzet előkészítéséhez szükséges iskolák” felállításáról szóló 42.898. sz. rendelete. A rendelet a vallásoktatás célját szolgáló négy iskolatípust ismer el: 1) kántoriskolákat, 2) világi papok és szerzetesek előkészítését szolgáló szemináriumokat, 3) teológiai intézeteket, 4) főiskolai, vagy egyetemi rangú teológiai intézeteket. A rendeletnek megjelenése után létrehozzák a három erdélyi protestáns egyház, a református, unitárius és evangélikus közös teológiáját, az egyetemi fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetet. (Hivatalosan 1949. február 22-én nyitják meg.) A római katolikusoknak csak a gyulafehérvári teológiájuk marad meg. // Megkezdődik a magyar nyelvű képzés a kolozsvári Agrártudományi Intézetben. A magyar tagozat egyszerre három évfolyammal, tizenhárom fős magyar tanári karral indul. Az MNSZ ajánlására a dékán: Lazányi Endre (1952-ig). ? 1948. október 26.

Bukarestben értekezletet tart 9 egyházfő (többek között: Vásárhelyi János református, Argay György evangélikus püspökök, Moses Rosen főrabbi, Marin Iustinian ortodox pátriárka.) A résztvevők köszönetet mondanak a kormánynak, hogy az „biztosítja a vallásszabadságot”. A katolikus egyházat senki sem képviseli.   ? 1952. november 25.

A stockholmi békekonferencia felhívásának ürügyén Marosvásárhelyen „békeértekezletet” tartanak, katolikus papok és világi hívek. (A papok egy részét kényszerrel hurcolják Vásárhelyre a Securitate emberei.) Az értekezleten megalakítják a Katolikus Akcióbizottságot, melynek elnökévé Ágotha Endre nyárádselyei esperes-plébánost választják, akit a Szentszék 1950. május 5-én excommunicál. (Márton Áron a kiszabadulása után nyugdíjaztatja.) A kiadott „békefelhívásban” (melyet 39 lelkész, és 63 laikus írt alá) felszólítják a „békét akaró” katolikus lelkészeket és híveket, hogy írják alá a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának felhívását. A korabeli lapok szerint ezután a katolikus papok „tömegesen csatlakoznak” az értekezlet határozatához, valójában a katolikus lelkészeknek egy töredéke vett részt a kommunista párt által irányított mozgalomban. A „békeívet” az értekezlet után a Securitate emberei alá akarták iratni a papsággal, azonban a legtöbb helyen ezt megtagadják, ellenállva a zsarolásnak, fenyegetőzésnek. A Katolikus Akcióbizottság által év közben kiadott brosúrában szereplő, a felhíváshoz csatlakozó személyek névsora hamisítvány, sokan nem is tudták, hogy fölkerültek a listára.   ? 1951. március 15.

11-re virradó éjszaka letartóztatják Boga Alajos utódját, Sándor Imre római katolikus vikáriust, titkos ordináriust, és Gajdácsy Béla gyulafehérvári szemináriumi rektort, megnevezett utódát. 1952. január 10-én Bukarestben hazaárulás és kémkedés vádjával ítélik el őket. A börtönben elszenvedett kínzások következtében halnak meg, Gajdácsy Béla 1952. szeptember 14-én, Sándor Imre pedig 1956. február 29-én.) Az egyházmegye vezetését Sándor Imre második utóda, Jakab Antal ordinárius veszi át, aki már nem fedi fel kilétét. // Ugyanekkor Szatmárnémetiben letartóztatják Czumbel Lajos kanonokot, (a Bukarest által el nem ismert) szatmár–nagyváradi egyházmegye helyettes ordináriusát és Boros Bélát, a temesvári egyházmegye ordináriusát. (Czumbelt nem állítják bíróság elé, 1956. február 28-án szabadul a Bărăgan-síkság kényszermunka-telepeiről.) Szatmáron a joghatóságot Szvoboda Ferenc veszi át. ? 1951. augusztus 24.

A bukaresti katonai törvényszék Paul Finichi hadbíró őrnagy vezette tanácsa előtt megkezdődik Márton Áron és társainak pere. A vádlottak padján ül Márton Áron gyulafehérvári r. kat. püspök, Szász Pál az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület volt elnöke, Kurkó Gyárfás az MNSZ volt elnöke, Venczel József volt egyetemi tanár, Lakatos István volt szociáldemokrata politikus, volt parlamenti képviselő, Teleki Ádám földbirtokos, az Erdélyi Gazda volt főszerkesztője, Korparich Ede a Kaláka Szövetkezeti Központ volt elnöke, Bodor Bertalan a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója. Egyebek mellett az a vád ellenük, hogy Rajk László irányításával (háttérben Titóval és a „nyugati imperialistákkal”) vissza akarták állítani a kapitalizmust és el akarták szakítani Erdélyt Romániától. A vádlottak ellenezték a magyar szövetkezeti központok egyesítését az INCOOP-pal. Venczel adatokat szolgáltatott ki a párizsi béketárgyalások alatt Teleki Gézának Romániáról. Ítéletet augusztus 7-én hirdetnek: Márton Áront életfogytiglani kényszermunkára és tíz év nehéz (szigorított) börtönre ítélik (1955-ben elnöki kegyelemmel szabadul), Korparich Ede: öt év szigorított börtönbüntetés (letöltése után az NSZK-ba emigrál), Szász Pál: tíz év szigorított börtönbüntetés (Ocnele Mare-n 1954. január 4-én éhen hal), Lakatos István: tíz év szigorított börtönbüntetés, huszonöt év kényszermunka (1964. augusztus 5-én szabadul), Kurkó Gyárfás: tíz év szigorított börtönbüntetés, huszonöt év kényszermunka (1964. augusztus 4-én szabadul), Teleki Ádám: tíz év szigorított börtönbüntetés, tizetnöt év kényszermunka. (Hét év múlva egyéni kegyelemmel szabadul), Venczel József: öt év szigorított börtönbüntetés, tizenkét év kényszermunka. (1961. január 11-én szabadul), Bodor Bertalan: öt év szigorított börtönbüntetés, tizenkét év kényszermunka (1955-ben szabadul).

Gyulafehérváron letartóztatják Jakab Antalt, a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye ordináriusát, és Erőss Lajos kolozsvári káplánt, akik szembenállnak az egyházjogilag illegitim, a kommunista hatalom által támogatott Adorján Károly-féle egyházvezetéssel. Jakab utóda Márton Mózes csíkszentdomokosi plébános, ordinarius substitus lesz.

Éjszaka Temesvárról elhurcolják az egyházmegye ordináriusát, Plesz Józsefet. A joghatóság utódára, Frigyér Iván kanonokra száll. (Az egyházmegyéből ekkor több, mint fél tucat papot tartóztatnak le.)

Megalakul Ion Gheorghe Maurer ötödik kormánya. A minisztertanács egyik alelnöke továbbra is Fazekas János, a kormányból kimarad Szenkovits Sándor és Levente Mihály. 1974. február 27-én Fazekast – Virgil Trofin helyébe – kinevezik belkereskedelmi miniszterré.

Az Államtanács rendelete korlátozza a külföldiek üzemanyag-vásárlását (csak valutáért vásárolhatnak a benzinkutaknál). Az intézkedés váratlanul érinti a több ezer, az országban tartózkodó magyar autós turistát is. A nagy felháborodás, a kaotikus helyzet és a diplomáciai intervenció miatt az intézkedést a hatóságok visszavonják, ezt követően benzin jegyekre tankolhatnak a külföldiek a kutaknál.

Összehívják Bukarestben a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plénumát, melyen részt vesz Dumitru Popescu, a KB Politikai Végrehajtó Bizottsága tagja, aki pár héttel korábban vette át Virgil Cazacutól a nemzetiségi tanácsok felügyeletét. A felszólaló Huszár Sándor elítéli azokat, akik elhagyják az országot. A plenáris előtt ülésezik a végrehajtó bizottság (büró), melyen bírálják a kolozsvári 3. sz. matematika-fizika líceum megszüntetésének tervét. Az elnöklő Gere Mihály kis időre eltávozik, majd visszatérve bejelenti, hogy Ceauşescu közölte, csak most szerzett tudomást a tervről, s azzal nem ért egyet és „kérte Gere elvtársat, hogy tájékoztassa az MNDT büróját a terv elejtéséről”.