Nékám Sándor ismét fölkeresi Márton Áront, aki egy hat pontos memorandumot nyújt át neki. Ebben az aláírók (Vásárhelyi János református és Márton Áron katolikus püspökök, valamint Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezeti Központ igazgatója, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetője és Lakatos István szociáldemokrata politikus) többek közt kijelentik, hogy „a magyar kormány rendkívül súlyos felelősséget vállal akkor, ha az erdélyi magyarság megkérdezése nélkül javasolna Erdélyre vonatkozólag megoldást. [...] Az erdélyi magyarság felfogása szerint, sem neki magának, sem pedig a magyar kormánynak nincsen joga Erdély tekintetében, amely a magyarság összességének is létfontosságú kérdése, önkéntes felajánlással területi lemondásba belemenni. Lemondást külső hatalom a magyarságra rákényszeríthet, de az ilyen döntést, ha igazságtalan, az idő orvosolni fogja, az önkéntes lemondást azonban többé jóvátenni nem lehet. [...] Az erdélyi magyarság számára a román uralom alatt töltött évek bebizonyították, hogy Romániában alapvető emberi jogai nincsenek biztosítva, annak ellenére, hogy azok tiszteletben tartására Románia ismételten ünepélyes ígéreteket tett és nemzetközi kötelezettségeket vállalt. A magyarság most már minden román politikai rendszert megismert, de tűrhető életviszonyokat számára egyik sem hozott. [...] Az erdélyi magyarság pedig éppen ezért elvárja, hogy a magyar kormány a maga részéről is mindent el fog követni annak érdekében, hogy a béketárgyaláson az erdélyi magyarságot kielégítő területi rendezés jöjjön létre.” A nyilatkozatot Kertész István, a budapesti Békeelőkészítő Osztály vezetője magával viszi a párizsi béketárgyalásokra, gr. Teleki Géza pedig eljuttatja az angol és amerikai külügyminiszterekhez, de semmiféle reagálás nem történik.   ? 1951. július 30.

A csíkszeredai bíróság előtt nyilvános tárgyaláson kezdik tárgyalni az október 21-én letartóztatott Sántha Antal csíkszentdomokosi káplán ügyét. Tiltott iratok terjesztésével és kiskorú lányok megerőszakolásával vádolják. (Márton Áron az 1959. január 1-i újévi szentbeszédében megvédi papja becsületét.) A nagy sajtónyilvánosság előtt zajló kirakatper végén tizenkét év börtönbüntetésre ítélik. A káplán 1965 augusztusában amnesztiával szabadul. A perrel a pártvezetés célja a csíki katolikus papság megfélemlítése.   ? 1964. július 6. 

és március 1. között Kolozsváron „egyesítési nagygyűléseket” tartanak az Egyetemiek Házában a kolozsvári főiskolák tantestületeinek részvételével. A felszólalók között található Gáll Ernő, a Korunk főszerkesztője, az egyetem volt prorektora, Kerekes Jenő, Jancsó Elemér, az egyetem tanárai, Lászlóffy Csaba hallgató és mások. Szombaton, február 28-án fölszólal Szabédi László egyetemi tanár is. Beszédében azt fejtegeti, hogy „A Bolyai egyetemet Petru Groza demokratikus kormánya hozta létre s ez megfelelt az akkori fejlődési követelményeknek”, de Ceauşescu egy idő múlva durván közbevág: „A Groza-kormány tévedett! Hiba volt a Bolyai egyetem létesítése! Amit pedig Szabédi végez, az nem egyéb zavarkeltésnél!” (Ezt a kirohanását természetesen nem közlik a lapok.) A gyűlés végén Athanasie Joja megkérdőjelezi, hogy „az olyan gondolkodású embereknek, mint Szabédi, lehet-e helyük az új egyetemen.”

Letartóztatják Fejér Miklós kolozsvári középiskolai tanárt és Nagy Jenőt, a tudományos akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetének kutatóját. A vád ellenük az, hogy „nacionalista, irredenta szövegeket” csempésztek be az elkészült – de terjesztési engedélyt már nem kapott –, a XIX. századi magyar irodalmi szöveggyűjteménybe. A vizsgálatot a már a Dobai-perben is elítélt Gazda Józsefre is kiterjesztik, akit újabb tizenöt évre ítélnek, míg Fejért és Nagyon október 30-án szabadon bocsátják a vizsgálati fogságból. Előbbi csak 1965-től taníthat ismét, de csupán falusi iskolákban, míg utóbbi legalább 1968-ban visszatérhet a Nyelvtudományi Intézetbe.

A Magyar Népköztársaság hat másik állammal együtt hivatalosan felkéri az ENSZ-et, hogy Emberi Jogi Bizottsága útján végezzen vizsgálatot Romániában az emberi jogok érvényesülésének helyzetéről.