Bukarestben összeül a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürója (központi irodája). Ezen elhatározzák, hogy októberben megtartják az országos tanács plenáris ülését. (Ehhez a pártvezetés nem járul hozzá.) Az erről beszámoló rejtjeltáviratában Martin Ferenc nagykövet megjegyzi: „egyébként a nemzetiségi káderek hangulata, helyzete ma rosszabb, mint bármikor”.

Összehívják Bukarestbe, a KB székházába a magyar és német „nemzetiségi dolgozók” országos plénumait (országos gyűléseit). (A plenáris összehívását a büróban először októberre, majd decemberre tervezték, de a pártvezetés minden alkalommal elhalasztatta az eseményt.) A magyar és német küldöttek szinte a teljes politikai vezetés színe előtt szólalhatnak fel: több-kevesebb ideig jelen van Nicolae Ceauşescun kívül többek közt Emil Bodnăraş, Manea Mănescu, Fazekas János, Paul Niculescu-Mizil, Gheorghe Pană, Miron Constantinescu, Gere Mihály KB-tagok és Fazekas Lajos Hargita megyei elsőtitkár is. Az első nap külön-külön folyik a tanácskozás, majd a második nap együttes ülést tartanak. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésén negyvenhárman kérnek szót, de csak huszonketten szólalhatnak föl, többek közt Takács Lajos, Sütő András, Gáll Ernő, Gálfalvi Zsolt, Toró Tibor, Domokos Géza. A felszólalók általában a köztársasági elnöki funkció méltatása és bizonyos eredmények megemlítése után konkrét hiányosságokra, torzulásokra hívják fel a figyelmet. Hivatkoznak Ceauşescu 1971. évi állásfoglalásaira s arra, hogy egyes területeken az ő útmutatásait nem hajtják végre. Gálfalvi Zsolt például vitába szállt azzal a felfogással, hogy nemzetiségi kérdés már nincs, csupán néhány értelmiségi „élesztgeti”. Sütő többek között kéri a nemzetiségi tanácsok helyi szerveinek létrehozását, és a megyei szervek megerősítését. A tanácskozás legjelentősebb felszólalása Takácsé, aki hosszasan, adatokkal alátámasztva sorolja az oktatás terén meglévő sérelmeket. Azt is felemlegeti, hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző, a magyar feliratok pedig eltűntek. Takács azt sem hallgatja el, hogy az alantas hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő használatát. A második nap felszólaló Nicolae Ceauşescu többek közt kijelenti, hogy a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem „az általános országépítő feladatokkal” kellene törődniük. Ezután kifejti, hogy az anyanyelven való oktatás nem annyira fontos, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a „szocializmus nyelvét” – tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. (Martin Ferenc nagykövet rejtjeltáviratában arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy a küldöttek szerint a tanácskozás „teljes kudarccal végződött”.) Két nappal később, az RKP KB ülésén megbírálják Miron Constantinescut, hogy „túl liberálisan vezette” a plenárist, ezért felmentik a nemzetiségi tanácsok felügyeletére kapott megbízatása alól. Utóda Ilie Verdeţi lesz, aki kevésbé ismeri a kisebbségi kérdést mint elődje.   ? 1977. június 2.

Bukarestben – fél év halogatás után – összehívják a két „dolgozói tanács” plenáris ülését. Néhány felszólaló az első nap, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának ülésén (ismét) felveti a magyar nyelvű oktatás problémáit, ám Ceauşescu a két tanács másnapi együttes ülésén tartott beszédében erre úgy reagál, hogy „vannak itt is hiányosságok”, de „minden bizonnyal nem itt a helye annak, hogy most elemezzük ezeket a kérdéseket.” Végeredményben ismét csak – miként egy nagykövetségi rejtjeltávirat fogalmaz – „külsőségekre épített, propagandaelemektől hemzsegő tanácskozásra került sor”, ami a részt vevő értelmiségiekből „elkeseredettséget váltott ki”.   ? 1976. május 20.

A Richter-skálán 7,3 fokozatú földrengés éri este, kilenc óra huszonkét perckor Bukarestet és környékét. Biczó György nagykövet 7-i rejtjeltávirata arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy az első hivatalos adatok szerint ötszáznyolcan haltak meg, a sebesültek száma kétezerhatszáz. (Mint utólag kiderül, a halottak között van Szilágyi Domokos és Hervay Gizella költők fia, „Kobak” és Dankanits Ádám művelődéstörténész is.) A végleges adatok szerint a földrengésnek országosan ezerötszáznegyvenegy áldozata van, az anyagi károk elérik a tízmilliárd lejt.

Szóbeli jegyzékben közlik a román féllel, hogy dr. Szepes Istvánt kívánja a magyar külügyminisztérium kinevezni a kolozsvári főkonzulátus élére. Február 28-án a bukaresti külügyminisztérium közli, hogy az előzetes hozzájárulást megadják, ám a működési engedély (exequateur) megadása egyre késik. Az új nagykövet, Rajnai Sándor ezért november 2-án C. Oancea külügyminiszter-helyettesnél tett látogatásakor felveti a kérdést, de érdemi választ nem kap, a román illetékesek különböző mondvacsinált indokokkal húzzák-halasztják az engedély megadását. Végül – hosszas huza-vona után – 1979. július 12-én adják át a külügyminisztériumban Rajnai Sándor nagykövetnek a kolozsvári főkonzul működési engedélyét. // Király Károly újabb levelet ír Ilie Verdeţi miniszterelnöknek. Ebben többek között részletes statisztikai adatokkal illusztrálja, hogy mennyit romlott az utóbbi években a magyar nyelvű oktatás helyzete. (A magyar nagykövetség értesülése szerint a nemzetiségi statisztikai adatok összgyűjtésében Bodor Pál, Domokos, Géza, Fazekas János, Gere Mihály és Takács Lajos segítették.) Levelében fölveti, hogy teljesen megszűnt a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon (beleértve a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa üléseit is), súlyos hibának tartja a „Romániai Kisebbségi Jogok Chartájának” hiányát, bírálja az „egységes szocialista nemzet” fogalmát. Végezetül konkrét javaslatokat fogalmaz meg a kisebbségi helyzet javítása érdekében: ismerjék el a román mellett a magyart és a németet is hivatalos nyelvként és Erdélyben mindhárom nyelv tanulása legyen kötelező, dolgozzanak ki új nemzetiségi statútumot, a kisebbségek-lakta körzetekből külön közigazgatási egységeket szervezzenek. Király ezt a levelét is – akárcsak az előzőeket kijutatja Nyugatra, ahol ezek nagy feltűnést keltenek. Ezt jelzi az is, hogy a washingtoni magyar nagykövet március 13-i rejtjeltáviratában értesíti a külügyminisztériumot, hogy Anatolij Dobrinyin szovjet nagykövet is érdeklődött a magyar kisebbség helyzete felől, különösen a „Király-akcióról”. Információi szerint Király ügyével, illetve a beadványaival a Fehér Ház és a State Departament is foglalkozik.