Délután I. Mihály király a palotaőrséggel letartózttatja Ion Antonescu marsallt, „nemzetvezetőt” („Conducător Statului”) és Mihai Antonescut, a minisztertanács elelnökét, külügyminisztert. Órákon belül megalakul Constantin Sănătescu tábornok első kormánya. Tagjai mások mellett: Mihail Racoviţă tábornok, nemzetvédelmi miniszter, Grigore Nicolescu-Buzeşti külügyminiszter, Aurel Aldea tábornok, belügyminiszter, Lucreţiu Pătrăşcanu (Román Kommunista Párt), igazságügyminiszter, Iuliu Maniu (Nemzeti Parasztpárt).   ? 1944. november 3.

román légierő bombázza Nagyváradot, Szászrégent, valamint Kecskemétet és Ceglédet. // Megalakult a 2. magyar hadsereg Dálnoki Veress Lajos vezérezredes parancsnoksága alatt. Erői a Borsai hágótól Nagyvárad térségéig, mintegy 300 kilométeres vonalon helyezkedtek el (2., 7. és 9. póthadosztály, 2. páncéloshadosztály, 25. gyaloghadosztály, 1. és 2. hegyi pótdandár, 10. rohamtüzérosztály és a Székely Határvédelmi Erők 20 zászlóalja).

Kolozsváron az Erdélyi Kör (az Erdélyi Párt értelmiségi klubja) Fő téri helyiségében ismert kolozsvári magyar polgári és baloldali személyiségek aláírnak egy memorandumot, melyben kérik Horthy Miklós kormányzót, hogy nyomban kezdjen fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval. A memorandum megszövegezésében Mikó Imre, Szabédi (Székely) László, Tamási Áron és Nagy István írók vettek részt, melyet gr. Teleki Géza 15-én átnyújt a kormányzónak. A memorandum aláírói: Tavaszy Sándor (református püspökhelyettes), Sándor Imre (római katolikus püspöki helytartó), Vásárhelyi János (református püspök), Józan Miklós (unitárius püspök), Maksay Albert (református teológiai igazgató), Boga Alajos (római katolikus prelátus, kanonok), Járosi Andor (ágostai evangélikus esperes), gr. Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület és az Erdélyi Párt elnöke), Mikó Imre, Vita Sándor (országgyűlési képviselők), Haynal Imre (orvosprofesszor), Tamási Áron (író), Venczel József (az Erdélyi Tudományos Intézet üv. igazgatója), Jordáky Lajos, (a szociáldemokrata párt részéről) Nagy István (kommunista író), Szabédi László (író), Csifó Nagy László (unitárius püspöki titkár), Nagy Géza (az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára), Kiss Jenő (író). A Memorandumot gr. Teleki Géza egyetemi tanár, a tragikusan meghalt gr. Teleki Pál fia adja át 14-én Horthy Miklósnak. // Hans Friessner vezérezredes, a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka kieszközli Horthy Miklósnál, Magyarország kormányzójánál a Székelyföld katonai kiürítését. (A polgári kiürítés tulajdonképpen hamarább megkezdődött, ugyanis a MÁV már 3-án kiürítette a Csíkszereda–Brassó vasútvonal Sepsibodoktól délre eső részét. A polgári kiürítés következményeképpen a civil lakosság döntő része vagy önként elmenekül, vagy kényszerrel bírják távozásra.) ? 1945. január 1.

Gr. Teleki Béla, az Erdélyi Párt vezetője Budapesten felkeresi Lakatos Géza miniszterelnököt, hogy rábírja a dél-erdélyi támadás felfüggesztésére. Lakatos ezt bár megígéri, a támadás tovább folytatódik. Az ugyanezen a napon Horthy Miklós kormányzó részvételével tartott titkos tanácskozáson figyelmezteti a kormányt, hogy a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval minél hamarább meg kell kezdeni, mert különben Erdély magyarsága kénytelen önállóan cselekedni.   ? 1944. szeptember 12.

Kolozsváron mintegy ötven észak-erdélyi polgári és kommunista politikus, baloldali értelmiségi, formálisan is megalakítja az Erdélyi Magyar Tanácsot. A tanács elnöke Vásárhelyi János református püspök, a végrehajtó bizottság tagjai: Járosi Andor, Jordáky Lajos, Mikó Imre. A Tanács Dálnoki Veress Lajos jóváhagyásával megszervezi a lakosság, a közigazgatás helybenmaradását, megbízásából Balogh Edgár és Bíró Tibor – a kolozsvári Tízes Szervezet, valamint a szakszervezetek segítségével – felállítják a városi Polgárőrséget. Az EMT a szovjet–román csapatok Kolozsvárra történő bejövetelekor szűnik meg. // Éjszaka a szovjet légierő bombázza Szatmárnémetit, mely a város egy részét – köztük a püspökség épületét is romba dönti. Mivel az óvóhely is beomlik, 21-en maradnak a romok alatt. (Szinte az egész központi papság odavész.) A légitámadás 17-én és 19-én is megismétlődik, emiatt a városi papság is elmenekül.

A szovjet katonai parancsnokság – a kommunista párt helyi képviselőinek ajánlására – kinevezi az új közigazgatási vezetőket: Kolozsvár főpolgármestere Tudor Bugnariu egyetemi tanár, az RKP tagja, az alpolgármester Demeter János, jogász, a MADOSZ egyik alapítója, Kolozs megye főispánja id. Teofil Vescan banktisztviselő, az alispán dr. Csőgör Lajos fogász, egyetemi tanársegéd, az RKP régi szimpatizánsa. A rendőrfőkapitány id. Virgil Salvan építészmérnök, helyettese Nicolae Pojghi. A november 9-i kolozsvári Világosság ismerteti a megalakult kolozsvári ideiglenes városi tanács névsorát. Eszerint a 29 tagú tanács 17 román, 11 magyar és 1 zsidó származású tagból áll.

Kolozsvárra bevonul a Bukarestből oda küldött prefektúra az adminisztrációjával, a térparancsnokság, az ügyészség, valamint egyes kisebb katonai egységek, és a csendőrlégió teljes létszámmal. Még ezen a napon megérkezik Kolozsvárra a Nagyszebenben székelő Ferdinánd Király Tudományegyetem bizottsága is, valamint egy csendőrkülönítmény. Megpróbálják erőszakkal átvenni a magyar egyetem épületeit, 16-án pedig a klinikáknál összegyűlt román értelmiségiek előtt Ilie Lazăr, a román miniszterelnökség és a hadműveleti parancsnokság összekötője kijelenti, hogy „a magyar uralomnak egyszer s mindenkorra vége, s ő gondoskodni fog arról, hogy az egyetem azonnal román kézre jusson”. Amikor a történtekről értesítetik a szovjet városparancsnokot, Makedon – Malinovszkij marsall parancsára, és a fegyverszüneti egyezmény 17. pontjára hivatkozva – ultimátumszerűen elrendeli, hogy a bevonult csendőrség, a polgári közigazgatás emberei és a román egyetemi személyzet három órán belül hagyja el a város területét, kilátásba helyezve, hogy mindazokat a személyeket, akik a garnizonban lesznek 14 óra után, lefegyverzik. A román hatóságok egy része visszavonul Felekre, egy másik része pedig Szamosfalvára, Kolozsvár mellé.

Kivonul a kormányból a Romániai Szociáldemokrata Pártot és a Román Kommunista Pártot képviselő 2 miniszter: Lucreţiu Pătrăşcanu és Teohari Georgescu. // Megjelenik Kolozsváron a Világosság. (1945 augusztusától a lap a Magyar Népi Szövetség tulajdonába megy át és az MNSz hivatalos szócsöve lesz.) Főszerkesztő: Balogh Edgár. // A román katonák a Szolnok-Doboka vármegyei Páncélcsehből elhurcolnak három magyar férfit és a volt községi bírót, akiket brutálisan megkínoznak, majd meggyilkolnak. ? 1944. november 12

Kolozsváron a Kommunisták Észak-Erdélyi Pártja, a kolozsvári szociáldemokraták, a Magyar Dolgozók Szövetsége, az Ekésfront, a Demokrata Zsidó Népközösség (Comitetul Democratic Evreesc) és az Egységes Szakszervezetek (Sindicatelor Unic) helyi képviselői ifj. Teofil Vescan javaslatára (akit az RKP bukaresti központja azért küldött Kolozsvárra, hogy ott szervezze meg a pártot) megalakítják az Észak-Erdélyi Demokratikus Bizottságot (Comitetul Democratic din Nordul Transilvaniei). A tanácskozás során Vescan kijelenti: „Észak-Erdély román többségének bizonyságot kell tennie, hogy a visszaállított Románia demokratikus elrendezésébe be akarja illeszteni a magyar és zsidó kisebbségek demokratikus erőit is, amelyeknek hasonlóképpen ki kell nyilvánítaniuk, hogy akarnak-e együttélni és együttműködni a román néppel a demokrata román állam keretében?” ? 1944. október 28. // A Kolozs vármegyei Magyarzsomborból Vintilă csendőrőrmester elhurcoltat, és kivégeztet három helybeli magyart. ? 1944. november 12. // Herta csendőrőrmester Egeresről, majd másnap hajnalban a szomszédos Ferencbányáról elhurcoltat tizenöt helybeli magyart. A voluntárok, néhány helybeli soviniszta román közreműködésével Egeres határában 22-én brutálisan megkínozzák, és kivégzik őket. ? 1944. november 12.

A kolozsvári Világosságban Balogh Edgár főszerkesztő vezércikkben követeli a magyar közélet megtisztítását. Kijelenti, hogy bár „a legfőbb bűnösök” elmenekültek, de maradtak még sokan, akik „most a vörös szalag lobogtatásával, vagy éppen román nemzeti színnel akarják álcázni régi jobboldaliságukat és türelmetlen, izgága magyarkodásukat. [...] Nem a nemtelen bosszú, nem a nagy ügyhöz méltatlan feljelentgetések áradatát akarjuk megindítani, hanem a magyar tömegek éberségét akarjuk felhívni arra, hogy őrízzék meg a magyar demokrácia és a munkásmozgalom feddhetetlen tisztaságát a betolakodóktól.”   ? 1944. november 10.

Temesváron a Déli Hírlap utódaként megjelenik a Magyar Népi Szövetség Szabad Szó c. napilapjának első száma. Főszerkesztő: Kazinczy János. (1945. augusztus 19-től Lázár József).

Megjelenik Kurocskin őrnagy, Marosvásárhely katonai parancsnoka Ioan Bozdoc prefektus előtt, és közli vele, hogy „a közigazgatás a szovjet hadsereg fennhatósága alá kerül”, és a prefektus, „ha akarja, továbbra is dolgozhat, de anélkül, hogy [a román] főhatalmat képviselné.” Ugyanakkor közli azt is, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség el fogja hagyni a várost. Bozdoc hiába kéri a parancs végrehajtásának elhalasztását, mert azt Kurocskin visszautasítja. Ugyanezen a napon Aurel Ţeţu csíki prefektus is azt az utasítást kapja a csíkszeredai szovjet katonai parancsnoktól, hogy negyvennyolc óra alatt Csík megyéből távolítsa el az összes román hatóságot. // A kolozsvári Világosságban Nagy István kommunista író, újságíró tisztogatást sürget a magyarság soraiban. (Az ún. igazoló bizottságokban hónapokon keresztül politikai tisztogatások folynak.)

A Monitorul Oficialban megjelenik az 575. sz. törvényrendelet, mellyel felállítják a Kisebbségügyi Minisztériumot (Ministrul Nationalităţiilor Minoritare), egyelőre még konkrét hatáskör nélkül. (Felépítését az 1945. január 5-i, 7. sz. törvény szabályozza.) A minisztériumot Gheorghe Vlădescu-Răcoasa szociológus vezeti miniszteri rangban. (A jogszabályt a király csak egy hónappal később hajlandó aláírni.) ? 1945. március 24. // A brassói Népi Egységnek adott interjújában Gheorghe Vlădescu-Răcoasa többek közt kijelenti, hogy „a Romániában velünk együttélő, kisebbségben élő nemzetiségek minisztériumának létesítése egyidejűleg bel- és külpolitikai kérdés.” // A kolozsvári Világosság tudósítása szerint a Kolozs megyei magyar földművesek 12-én összegyűlt kiküldöttei „örömmel üdvözlik a Vörös Hadsereget abból az alkalomból, hogy Észak-Erdélyben katonai közigazgatást vezetett be...”

Észak-Erdélyben Maniu híveiből megalakul a Felszabadult Erdély Román Demokrata Szövetsége (Uniunea Democrată Româna din Ardealul Eliberat), amelyet Emil Haţieganu ügyvéd vezet. (Haţieganu 1940–44 között az észak-erdélyi románság egyik vezetője volt.)

A Román Kommunista Párt kolozsvári székházában közlik Puskás Lajossal, a Szomszédsági Szervezet kezdeményező bizottsága tagjával, hogy „mind román, mind magyar demokrata oldalon a Szomszédsági Szervezet iránt bizalmatlanság mutatkozik és így jobbnak látnák, hogy a Szomszédsági Szervezet addig is, amíg a közhangulat számára kedvezőbbé válik, szüntesse be működését.” Másnap, november 25-én a szélsőbalos Nagy István író vezércikkben támadja a szervezetet. A kezdeményező bizottság magyar tagjai ezek után kimondják önfeloszlatásukat. (A Tizes Szervezet illetve Szomszédsági Szervezet feloszlatásával – amelyben a baloldal befolyása nem érvényesült – a nem-baloldali orientációjú polgárság csak a magyar kommunisták-vezette Magyar Népi Szövetség, vagy az RSzDP Magyar Bizottsága keretei közt vehetett részt a közéletből.)   ? 1947. május 5.

Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi miniszter a kolozsvári Tribuna Poporului-nak adott interjújában egyebek közt kijelenti: „Az új és tényleg demokratikus Romániában nemzeti és nemzetiségi politikai pártok létezésének nincs értelme, kivéve, ha csak nem a sovinizmust, irredentizmust és a többi hitlerista–fasiszta eltévelyedést akarjuk táplálni.” Hozzáteszi még: „Remélem, hogy a nemzetiségi statútum s a nemzetiségi minisztérium működése [...] egészen más feltételeket teremt Románia számára a béketárgyalásokra, mint amilyen a régi stílusú »kisebbségi« politika teremthetett volna.”   ? 1944. december 10.

Megjelennek az 50. és 51. sz. törvényrendeletek, a háborús bűnösök és a hadivagyonok felkutatásáról. (1945. tavaszáig nem indulnak eljárások a háborús bűnösök ellen, bár a fegyverszüneti egyezmény 14. pontja kötelezi a bukaresti kormányt, hogy állítsa bíróság elé a háborús bűncselekményekkel vádolt személyeket, ám azt nem írja elő, hogy a román háborús bűnösöket ki kell adni az érdekelt kormányoknak.)   ? 1945. április 24.

A szovjet katonák a Szatmár megyei Beréből 16 református magyar férfit, mint „partizánt” elhurcolnak a Szovjetunióba. Ugyaninnen 59 helybéli református vallású személyt, mint „svábokat” Ukrajnába deportálnak. Ugyanez történik Krasznabélteken és Sándorfalván is.

Bukarestben kongresszust tartanak az Egyesült Szakszervezetek. Megalapítják a Általános Szakszervezeti Szövetséget. Az Országos Szaktanács tagja (többek közt): Szenkovits Sándor, Gheorghe Apostol, Lakatos István. A kommunisták és a szociáldemokraták egyforma arányban vannak a vezetőségben. A kongresszuson felszólaló kolozsvári küldött, Jordáky Lajos kijelenti, hogy a Szovjetunió kétszer szabadította fel Erdélyt: először a német és magyar fasiszta uralom, másodszor a román megszállás alól.

Kolozsváron ifj. Teofil Vescan, a Román Kommunista Párt észak-erdélyi megbízottja kezdeményezésére értekezleten vitatják meg a magyar és román egyetem problémáját. Az egyetem, az EME, az MNSz, a szakszervezetek, a magyar egyházak és más intézmények képviseletében jelen lévő magyar felszólalók a kolozsvári magyar egyetem szükségessége mellett szállnak síkra. (A vita során Jordáky Lajos még azt is felveti, hogy ha már választani kell, inkább a román egyetem költözzön a román művelődés fontosabb központjába, Balázsfalvára vagy Nagyszebenbe.) A román felszólalók, (Victor Pop és Iulian Chitta) továbbra is a kolozsvári román nyelvű oktatás megindítását sürgetik. Végül Vescan ismételten kijelenti, hogy szerinte „az egyetem jelenlegi alakjában nem demokratikus”, és az a véleménye, hogy Kolozsváron egyelőre közös, magyar–román egyetemet kell létrehozni. ? 1945. február 12–13. // A kolozsvári Világosság hírül adja, hogy leváltották „a szegényekkel gőgösen bánó” nagyváradi polgármestert és alpolgármestert, Csiky Gyulát és dr. Pelle Jánost, akik „nem voltak hajlandók együttműködni a demokratikus szervezetekkel.” A helyi ODA javaslatára Ványai Károly vasmunkást nevezik ki polgármesterré, az alpolgármesteri tisztséget pedig „a demokratikus román szervezetek képviselőjének” számára tartják fenn. (Fenti személyek leváltásának feltételezhetően pártpolitikai okai vannak.)

Kolozsváron megnyílik az 1848–49-es Ereklyemúzeum. (Az anyagot Kiss Jenő és Bözödi György gyűjtötte össze.) // A Magyar Népi Szövetség helyi szervezete az Országos Demokrata Arcvonal ülésén emlékiratot ad át a Marosvásárhelyre érkező Gheorghe Vlădescu-Răcoasanak, melyben többek között a következőket kérik: ahol legalább 10% magyarság él, csak magyarul tudó köztisztviselőket nevezzenek ki, Marosvásárhelyen állítsanak fel magyar mezőgazdasági főiskolát és műegyetemet, az ODA Központi Tanácsadó Testületének februárban hozott nyelvrendeletét terjesszék ki Észak-Erdélyre is. ? 1945. június 19.

A zalaegerszegi pályaudvaron egy szovjet légitámadás következtében megsemmisül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kimenekített anyaga. (A múzeum állományának kb. a kétharmadát 1944. szeptember 2-án szállította el a kiürítési rendeletnek engedelmeskedve Herepei János múzeumigazgató.)   ? 1945. szeptember 15.

Bukarestben tartják Teohari Georgescu belügyminiszter résztvételével az „észak-erdélyi megyefőnökök [prefektusok] értekezletét”. Észak-Erdély közigazgatási vezetői: Vasile Pogăceanu Kolozs, Virgil Ceaclan Bihar, Ştefan Andruţa (Anderco?) Szatmár, Victor Groza Maros-Torda (Maros), Virgil Câmpianu Szilágy, Valentin Buda (Romulus Moldovan?) Szolnok-Doboka (Szamos), Ştefan Pop Beszterce-Naszód, Bálint Mihály Csík, Demeter András Háromszék, és Szilágyi Ignác Udvarhely megye, Ion Chitta, Máramaros megye. (Az utóbbi megye nagy része április elejéig szovjet-ukrán megszállás alatt áll.) A Sănătescu-kormány alatt kinevezett – de 1944. november 14. után távozni kényszerült – észak-erdélyi prefektusokat két héttel korábban felmentették tisztségükből.)

A brassói katonai törvényszék ítéletet hirdet a Maniu-gárda tagjainak perében. A szárazajtai, csíkszentdomokosi és más gyilkosságokat elkövető „voluntárok” két hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést kapnak. (A gárda vezetőjét, Gavrilă Olteanut távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik.) Az ítélet kihirdetése után letartóztatnak négy szárazajtai székelyt, akik – a vád szerint – román katonákat kínoztak és öltek meg.)   ? 1946. augusztus 31.

Kolozsváron az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága gyűlést tart az Országos Demokrata Arcvonal főtitkára, Luka László/Vasile Luca jelenlétében, aki kijelenti: „...tekintettel arra, hogy a bizottság által kitűzött különleges célokat elérték...”, ezért a bizottság tagjai kimondják a szervezet önfeloszlatását. (A határozatot csak 18-án hozzák nyilvánosságra.)   ¬ 1945. február 11–13.

Megjelenik a belügyminiszter 8626. sz. rendelete egyes észak-erdélyi polgármesterek kinevezéséről. (Magyar polgármestere van még ekkor Nagyszalontának, Nagyváradnak, Bánffyhunyadnak, Zilahnak, Nagybányának, Felsőbányának, Nagykárolynak, Szatmárnémetinek, Szovátának, Székelyudvarhelynek, Sepsiszentgyörgynek, Marosvásárhelynek és Kézdivásárhelynek. Az ekkor még magyar többségű Kolozsváron, Szamosújváron és Désen már csak az alpolgármester magyar.)

A bukaresti rádió ismerteti azt a belügyminiszteri rendeletet, miszerint a közintézményekre csak a román nemzeti zászlót, vagy az ENSZ-lobogót rakhatják ki, de a magánüzletekre, magánházakra bármilyet ki lehet tűzni. (Teohari Georgescu pár nappal korábban a Sepsiszentgyörgyön tartott beszédében – miután ismertette a fenti rendeletét –, a „zászlókérdéssel” kapcsolatban kijelentette: „Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar nyelvű polgárok el fognak jutni odáig, hogy a román zászlóban sajátjukat tiszteljék”, mivel „a román zászlóban olyan zászlót fognak látni, amely nekik szabadságot biztosít”. Azok a „soviniszta” magyarok, akik „azt mondják, hogy a magyar zászlót Romániában is ki kell tűzni”, „a tagadó nacionalizmus útján” haladnak.)    ? 1945. október 6–21.

A Monitorul Oficialban – a nemzetiségi statútum végrehajtási utasításaként, illetve módosításaként – közzéteszik a 629. és a 630. sz. törvényrendeleteket. Az első jogszabály megszünteti a „kisebbség” („minoritar”) megnevezést, helyette a „nemzetiség” kifejezést használja. (A kisebbségi államtitkárság nevét nemzetiségire változtatják.) A második jogszabály büntetendő cselekménynek minősíti a nemzetiségeket becsmérlő és gyűlöletet szító kifejezéseket és a nemzetiségi lakosok ellen irányuló cselekedeteket, biztosítja a nemzetiségek állampolgári egyenlőségét és szabadságjogainak védelmét is, különös tekintettel az anyanyelv szabad használatára. (A jogszabályok a gyakorlatban nem érvényesülnek.) // A Monitorul Oficiálban (1-i keltezéssel) megjelenik a kolozsvári magyar egyetem tanszékeinek megnevezése és száma. Ezt végignézve kiderül, hogy a magyar igényekhez képest több változás is történt. Például a jog- és közgazdaságtudományi karra kiegészítésül kért két előadást nem hagyták jóvá, sem a bölcsészettudományi karon kért két módosítást: nem lett összehasonlító román–magyar nyelvészeti előadás, a Dél-Kelet-Európa történetével és annak erdélyi vonatkozásaival foglalkozó tanszékből pedig az „Erdély történelme, különös tekintettel a román fejedelemségekkel való kapcsolatokra” elnevezésű tanszék lett.

A Monitorul Oficialban megjelenik az 1945. augusztus 13-i állampolgársági törvény 46.886-os sz. végrehajtási utasítása, amellyel a belügyminisztérium szerint az 1940. augusztus 30. után délről Észak-Erdélybe költözött és most visszatérni szándékozó, 1940-ig román állampolgársággal rendelkező magyar menekültek kérhetik a helyi közjegyzőnél az állampolgársági nyilvántartásokba való felvételüket.   ? 1947. május 30.

A kolozsvári Igazságban durva sajtótámadás jelenik meg Bónis György, a Bolyai Tudományegyetem jogtörténész professzora ellen. A kirohanás névtelenségbe burkolózó szerzője (Jakab Antal) azzal vádolja többek közt Bónist, hogy jegyzetében „meghamisította a marxizmust”, a világháború alatt pedig a „nemzeti szocialista jog csodálója” volt. Befejezésül kijelenti a cikk szerzője: „Reméljük, hogy a nem soká működésbe lépő új egyetemi purifikációs bizottság nem fog megfeledkezni ez alkalommal Bónis professzorról sem.” (Részben emiatt a sajtótámadás miatt, Bónis nyáron visszatér Magyarországra.)   ¬ 1945. december 2.

A Háromszék megyei Gidófalván és Maksán az erőszakos kollektivizálás miatt lázadás tör ki. A Sztálin arcképe alatt felvonuló falusiak ellen a katonaságot vetik be, a véres megtorlásnak két-két halottja és több sebesültje, letartóztatottja van. Ezekben a napokban hasonló megmozdulások történtek több más háromszéki faluban (Bodokon, Kőröspatakon) is.

Marosvásárhelyen tartják a MAT negyedik pártkongresszusát. A gyűlés hangulatát az önkritika és az egymásra mutogatás határozza meg. A fő „probléma” az, hogy a tartományban élő magyarok/székelyek nem beszélik elég jól az állam nyelvét. Csupor Lajos első titkár szerint a besorozott ifjúság a katonaságnál azért nem tud románul beszélni, mert a magyar gimnáziumokban és szakiskolákban „nacionalista szellemben nevelték őket”.